A megbeszélt helyen és időben jelenik meg. Mit megjelenik, berobban, bepörög, befut, bedobbant, „beforgószelezik”! Mert ő egy ilyen hiperaktív pasi. Ha az energiája felét elvennék, akkor is több maradna, mint egy gimnazista-focicsapatnak.

— Hallod, az Exiten voltam dolgozni, nem aludtam szerintem három napja, mert közben Zlatibor, klipforgatás, hajókázás, aztán vissza a Pannonba... Huh...

* Na ülj le egy kicsit! Vagy ha leülsz, elalszol? 

— Neeem, nem vagyok fáradt.

* Nem hiszek neked, komolyan mondom. Kifáradok, amíg hallgatlak. Bár ez sem igaz, mert pörgető hatással vagy a környezetedre, tehát rám is, mint egy energiaital. Eddig elég punnyadt kedvem volt, most azonban máris azt érzem, hogy ide nekem is az oroszlánt! :) A lábadon görkorcsolya van húsz éve, de hogy került kamera a kezedbe? 

— A kamerázás is a görkorcsolyázással indult. Több cég is támogat mint sportolót, és kellett nekik csinálnom klipeket. Szerváltunk a testvéremmel, Miskolci Rollanddal egy kamerát, és felvettük, amit kellett. Végig ott ültem mellette, figyeltem, tanultam, csodálkoztam, hogy az én tesóm milyen ügyes. Aztán ő elkezdett dolgozni, nem volt már erre ideje, így fogtam, beállítottam magamnak a kamerát egy olyan szögbe, ahonnan egy-egy mozdulatsorozat jót mutat, illetve a támogató logója is látszik, felvettem és összevágtam az anyagot. Aztán folyamatosan gyakoroltam, kerestem a legjobb szöget, kísérleteztem. Így kezdődött. Egy idő után megvettem az első gépemet, egy Canon 550 D-t. Húúú, de örültem. Tudod, mi évekig csak ábrándoztunk a tesómmal, hogy egyszer lesz egy tükörreflexes gépünk.

* És mik voltak ezután az első jelentősebb munkáid? 

— Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, csináltam egy-két DJ haveromnak videót, hogy gyakoroljak, ezeket ők megosztották az interneten, és bumm... Beindult. Szórakozóhelyek kerestek meg, hogy készítsek nekik reklámvideót. És mindez két hónappal azután, hogy megvettem a gépem. Egy hónapra rá már a Guaranának forgattam. Csak pislogtam, hogy mi a fene történik.

* És a videózással egyidejűleg kezdtél el fotózni is? 

— Haha, ez egy érdekes történet. Fotózni eleinte nem is szerettem volna. Éppen a Wacky Sheeppel és a Guaranával indultunk az Alpokba forgatni. Odaértünk, s az első napon eltörtem a kulcscsontomat. Rá kellett jönnöm, hogy hiába görkorizok húsz éve, a snowboard az nem görkori, én pedig hajtottam, mint az őrült. A lényeg, hogy törött kulcscsonttal vittem végig a projektumot. Ketten támogattak, én egy kézzel vettem fel az anyagot. Adtam egy GoPro kamerát a haveroknak, ők megörökítették, ahogy siklanak, tehát megoldottuk. Ekkor kezdtem el fotózni, hiszen a kulcscsontom miatt feküdnöm kellett, nem bírtam tartani a kamerát sem. Aztán a munkákból befolyt gázsiból vettem egy új, sokkal jobb fényképezőgépet, Sonyra váltottam, el voltam ájulva tőle, hogy mennyire jó.

* És nagyon jók a fotóid is, szeretem őket. 

— Köszönöm. Egyébként másoktól is pozitív visszajelzéseket kaptam. Pedig én ezt csak úgy csináltam és csinálom, ahogy érzem, nincs semmi extra tudásom. Ahogy átjár az energia ott és akkor, úgy kapom el a pillanatot. Felépültem, s egy hónappal később már mentem az EXIT Fesztiválra fotózni, aztán nem sokkal később már a Samsung Serbiának is dolgoztam, na meg a Wacky Sheepnek a Guaranán kívül.

* Ezeknek a munkáknak a legnagyobb része úgy talált meg, hogy ismertek korábbról mint görkorist, nem?  

— Igen, volt egy hátterem. Meghallották, hogy fotózom, s annyit mondtak, hogy de jó, fotózik a Renné, hát csinálja. Az elmúlt öt évben több mint száz projektum van a hátam mögött, állandóan úton vagyok. Bejártam a világot, rengeteg emberrel találkoztam, és valóban mindenki elégedett a munkámmal. A Play Video céggel (Mihajlo Popovval, Hegedűs Danival, Apczi Jenővel) forgatok, és már az Eurosportnak is dolgozunk, az ő megrendelésükre követjük a The World’s Strongest Man (a világ legerősebb embere verseny) ligát. Ez az anyag 99 tv-csatornán fut a Földön, tizenhat állomása van egy évben a világ legkülönbözőbb pontjain.

* Nem szállsz el a dicsérettől? Tudod a helyén kezelni? 

— Nem szeretem azokat, akik el vannak szállva maguktól. Minél amatőrebb valaki, annál jobban el van szállva, és minél profibb, annál szerényebb, mert tudja, hogy folyamatosan fejlődnie kell. Én is így vagyok vele. Az ajtót nyitva kell hagyni a tudás előtt. Én valóban mindennap tanulok valami újat. Ha ez csak egy szó egy másik nyelven, az is tanulás. Fiatalkoromban nem nagyon jártam szórakozni, hiszen görkorcsolyáztam, és már akkor is a netet bújtam, a Google a legjobb barátom, mindent meg lehet tanulni a világhálóról. Nem szabad bezárkózni, mert akkor bemagyarázod magadnak, hogy mindent tudsz.

* És mi volt a legizgalmasabb utazásod vagy munkád, mely egy wow érzést nyújtott, amit te annyira szeretsz?

— Minden nagyon wow volt. Viszont... Négy évvel ezelőttig én nem láttam tengert élőben. Nem volt rá pénzünk, hogy elutazzunk. S akkor, négy éve, elmentem dolgozni a Sea Dance Fesztiválra, Budvára, s volt tizenöt percem, hogy végre megfürödhessek a tengerben. Azt az érzést sohasem felejtem el. Akkor azt mondtam magamnak, hogy én annyira, de annyira szeretem az életet, és nem igaz, hogy ilyen jól is lehet élni. No, azóta már, azt hiszem, a világ minden tengerében úsztam, ám ez az első nagyon különleges volt.

* Hát igen, a tenger... Ismerem az érzést. A nyár első tengerbe csobbanása számomra mindmáig olyan, mintha életemben először tapasztalnám meg. Ott lassítok le egy kicsit. Te egyébként szoktál lassítani?

— Hat-hét éve rendszeresen meditálok és jógázok. Azért tudok pörögni, mert néha kikapcsolok, és kiürítem magamból a felgyülemlett felesleges információkat. Úgy képzelem el az agyamat, mint egy hógömböt, mely a nap végén fel van rázva, s hullanak le benne a hópelyhek. Minden kis pehely egy gondolatmenet, viszont az összkép már annyira zavaros, hogy nem lehet követni. Ilyenkor előveszem a füzetecskémet, leírom a fontos dolgokat, a többit törlöm, törökülésbe helyezem magam, a megfelelő légzéssel pedig egy kicsit kikapcsolom, pihentetem a hógömbömet.

* Az utazásaitok során mennyi időd van turistáskodni?

— Amikor odaérünk, van egy szabadnapunk, olyankor elmászkálok, megnézek mindent, és fotózok. Fanatikusan. Az Alpokban egyszer mínusz 25 fokban elmentem egyedül egy befagyott tóra, beállítottam az állványt, és a saját szívverésemet is hallottam, akkora csend volt. Csak a fényképezőgép kattogott. Csodálatos volt. Nem érdekelt a hideg. Felhúztam két nadrágot, zoknit, sálat, melegítőket, és mentem. Hajszárítóval fújtam a táskámba, hogy ne fagyjon meg a gép. Franciaországban éjjel 3-kor fotóztam. Akkor lehet a legtisztábban látni a csillagokat.

* Ehhez valóban fanatizmus kell. (Nevetünk.) És ha már fanatizmus... A Sin Seekasnak a Don Quijote című számához nemrég te készítettél egy videoklipet, mely nagyon jó lett, gratulálok.

— Köszönöm. Egészen más a videoklip, mint egy sportesemény dokumentálása. Itt ugyanis rendezőnek is kell lenned. A zenei klipeket is imádom összerakni. Azt, amit említesz, Sóti Julival közösen csináltuk, két hétig írtam a forgatókönyvét, képről képre megterveztem.
 

* Gondolkodtál már saját filmen?

— Fikcióson nem, viszont a portréfilmek világába már belekóstoltam. Brasnyó Antalról is készítettem egyet. Dokumentumfilmeket szeretnék csinálni emberekről, akiket ennek köszönhetően még többen megismernek. Megmutatni őket, a művészetüket, a munkájukat, az eszméiket. Minden projektum által fejlődök, átlépem a saját határaimat, ez pedig energialöketet ad. Tavaly december végén mindent befejeztem, volt tíz szabadnapom. Az életcsíkom szinte úgy ment lefelé, mint a Mortal Combatban, mert megölt az unalom. No, akkor ültem le videojátékozni, fél év után. Mert én egy gyerek vagyok, aki túlélte a felnőtté válást.

* Vannak munkák, melyeket lemondasz?

— Csak olyan felkéréseket fogadok el, amelyek nagyon tetszenek. Viszont ilyenből is sok van sajnos (vagy szerencsére). Előfordul tehát, hogy egy munkát egyszerűen nem vállalhatok el. Csak azt tudom csinálni, amihez van kedvem. Azt azonban teljes odaadással, s ilyenkor szépen is haladok vele.

* Lehet, ez a kulcs.

— Szerintem igen. S emiatt utálják magukat az emberek, emiatt nem jó nekik ott, ahol vannak. Az embernek először is ki kell békülnie önmagával, a démonaival. Mert ha nap mint nap saját magaddal vívsz küzdelmet, az visszafog, elveszi az energiádat, ahelyett, hogy arra fókuszálnál, amit akarsz, s amiről azt érzed, hogy azért vagy itt ezen a bolygón, hogy azzal foglalkozz.

* Huh, neked motivációs tréningeket kellene tartanod a középiskolákban. Valóban azt érzem, hogy meg tudtál maradni szerénynek.

— Én egy lelki multimilliárdos vagyok, aki nem felejtette el, honnan indult. Egy olyan utcából jövök, amely gyerekkoromban földút volt, és rengeteget álmodoztam arról, hogy egyszer majd hazáig tudok rajta görkorizni. Hát még mindig nem tudok, mert azóta sincs lebetonozva...