Mottó: „Az aratnivaló sok...” (Mt 9,35)

Szilágyi Zoltán tiszteletes úr a Brassó megyéhez tartozó Kőhalmon született 1988. február 14-én. Tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte el. Onnan került le a Délvidékre, Vajdaságba. Előbb annak északi részeibe, majd egy vérbeli vargabetűvel a Kárpát-medencei reformátusság legdélebbi püspöki székhelyének közösségébe. Hertelendyfalvára. Küldetéséhez ifjú felesége, Borsos Judit bácskossuthfalvi születésű kántornő is csatlakozik. Püspöki segédlelkész beosztásában Szilágyi tiszteletes úr csakhamar nemcsak az őt eredetileg befogadó vojlovitzi gyülekezetet, továbbá annak belgrádi és délkelet-bánsági szórványait, de a régió egyik kevésbé ismert helvét hitvallású egyházközségét, a Pancsova-belvárosit is felkarolja. Annak fizikai és lelki megújulását egyaránt előmozdítva. Egyébként a pancsovai gyülekezet ez év júniusától Pancsovai református egyházközség néven a Facebookon is fellelhető. Hovatovább a nevezett oldalon egy november 19-ei keltezéssel rajtoló, ún. igemagyarázós online projektum is kísérhető, Heti gondolatok címmel.

* Az ön meglátása szerint célba ér(t)-e az effajta „nyitás”? Mert, ugyebár, a virtuális térben való szociális érintkezések, főleg hosszú távon, aligha helyettesíthetik az élő szó s az élő találkozások élményét.

— Válaszom: igen! Határozottan előremozdító. Annál is inkább, mivel ezt a projektumot elsősorban idős, beteg és nemritkán mozgásképtelen gyülekezeti tagjaink, illetve a szülőföldtől messze idegenbe került fiataljaink lelki gondozásának szándékával hívtuk létre. Az igemagyarázós videók értelemszerűen református megközelítésűek, ám ettől függetlenül értesüléseink szerint más gyülekezetek tagjai is követik oldalunkon az igehirdetéseket. Személyes működési alapelvem minden helyzetből a lehető legtöbbet kihozni. Természetesen egyetértek azzal is, hogy a virtualitás nem pótol(hat)ja a fizikai jelenlétet. Ellenben merem hinni, hogy segít (mind)azoknak, kik távol vannak tőlünk, közelebb víve hozzájuk az otthont. Az itthont. Kihasználva e beszélgetés adta lehetőséget, szeretném megkérni egyházközségünk oldalának jelenlegi és leendő látogatóit, merjenek véleményt formálni a megkezdett és a folyó munká(i)nkról! Sőt, ha bármelyiküknek bármely igerészt illetőleg külön igényük lenne annak magyarázatára, lelkészi tolmácsolásra, kérem, szabadon jelezzék azt is irányunkban. Minden építő jellegű visszajelzést köszönettel és szeretettel fogadunk.   

* Köztudomásúan egyetlen közösség ereje sem feltétlenül csupán annak számbeli nagyságában rejlik. Az elvégzendő feladatok sikerességére mégis lényegesen kihat, hány napra- és tettre kész embert, ebben az esetben gyülekezeti tagot tud(hat) maga mellett a vezető, a lelkipásztor. A Pancsovai református egyházközségben, illetve a hozzája tartozó szórványközösségekben mennyire biztatóak, esetleg lesújtóak ezek a statisztikai mutatók?

— A mennyiség nem feltétlenül, egyházközségünk esetében pedig végképp nem előlegezi meg a minőséget. Noha valóban kevesen vagyunk, mindnyájan szívvel és lélekkel dolgozunk közösségünk megtartásáért és gyarapodásáért. Csak így tudunk egységes lelki templommá felnőni. Örömmel tapasztalom, hogy gyülekezetünk apraja-nagyja, fiatalja és öregje — erejéhez és képességeihez mérten! — mindent megtesz a közös célunk elérésének érdekében. Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy maroknyi szórványközösségünkben ténylegesen Isten igéje szerint élünk, azaz „egymás terhét hordozva”.

* A hertelendyfalvi-pancsovai szolgálatának röpke, néhány hónapnyi ideje alatt ön a dél-bánsági szórványmagyarság jelen(lét)ét annak ünnep- és hétköznapjain egyaránt megtapasztalhatta. Véleménye szerint lehetünk-e, helyesebben: szabad-e derűlátóknak lennünk, azaz hinnünk, hogy támadnak még kedvező fuvallatok ezen a tájon? Belső késztetések, melyek nemcsak a régió tépett „vitorlásait” mozdítják meg újra, de velük együtt a fiatalabbakat is? A közös tenni akaráshoz, az itt és a megmaradás érdekében.

— Igen, igen és újból igen! Minden egyes napon hálát adok az Úrnak, hogy ilyen segítőkész emberek vesznek körül. Szerintem van remény és hatalmas lehetőségek is. A többi tőlünk függ. Az, hogy észrevesszük-e a körülöttünk lévő apró jeleket. Ha igen, akkor viszont mindenképpen merjünk élni velük! A mindennapok által felkínált lehetőségekkel, bármekkorák legyenek is.