Bakatorné Ördög Regina torontálvásárhelyi kántornő Kisoroszon született mintegy nyolcvan esztendővel ezelőtt. Földművescsalád sarja ő, akinek énekhangjára szülőfalujának plébánosa figyelt fel egykoron, majd felajánlotta számára a további vokális-instrumentális pallérozást. Cserébe az akkortájt tizenegy-két éves leányka édesapja alkalmasint lófogattal vitte be a plébános urat Nagykikindára vagy Magyarcsernyére. Mikor hova volt annak szolgálati útja.

Találkozásunkat időpontilag újkenyér havának első negyedében hoztuk össze, Bakatorék családi házának virágoktól ízlésesen körbefuttatott tornácán. Ráhangolódásképp az úgynevezett kísérő témára is, elvégre a virágoknak mindig fontos helyük volt beszélgetőtársam életének forgatókönyvében. A librettóban, melynek minden bizonnyal vannak még kellemes meglepetéseket rejtő, mindeddig fel nem lapozott oldalai.

Bakator Regina kántornő (a szerző felvételei)

Regina néni életét teljesen átszőtte a templomi szolgálat. Náluk odahaza, vagyis a faluban mindennap volt mise, mégpedig többször is. A hajnali 6-kor kezdődő rorátéra már gyerekként eljárt. Elmondása szerint többszörösen emlékezetes eseményekként rögzültek ezek a dolgok benne, mert villany nem lévén telente olyankor viharlámpással jártak-keltek az emberek. Templomuk orgonája pedig fújtatóval működött. Egy, az aznap éppen ügyeletes ministráns erőbevetésével. A kezdeti, oktatói szigorral elegy nehézségeket legyűrve az ifjú leányka idővel nemcsak elsajátította, de maradéktalanul meg is szerette a kántorkodást. Olyannyira, hogy tizenkilenc évesen új lakóhelyére, azaz Torontálvásárhelyre is magával vitte azt. A dél-bánsági régió egyik — hajdanán és kemény évtizedeken keresztül — legfejlettebb és virágzó településére. A különböző nyelvű, kultúrájú és felekezetű emberek olvasztótégelyébe. Legalábbis úgy látta akkoriban, hogy ehhez fogható deleje talán csak Rómának lehet. Az örök városba végül 2003. október 16-án jutott el, egy zarándoklat keretében.

Új lakóhelyének templomi közösségében a szép emlékű Lázár bácsit váltotta fel lassacskán. Szorgalommal és elhivatottsággal ötvözött munkabírással. Hat évtized múlásával sincs ez másképpen. A tovasuhant esztendők alatt a falu katolikus híveit megannyi plébános pásztorolta. Évközben havi két alkalommal tartva közöttük szentmisét, teljessé téve azt a helyi kántor hangszeres és énekes közreműködésével. A fennmaradt vasárnapok délelőttjén úgynevezett felolvasásos istentiszteletek voltak, melyeken Regina néni a kántori szolgálata mellett az evangéliumot is felolvasta. Azután, az idők múlásával ez a gyakorlat is elmaradt. Elfogyogattak az emberek, ennyi az egész. Pedig nem is oly rég még idehaza is pezsgett az élet. Májusban vecsernyére gyűltek egybe a hívek, nagyböjtben a stációt tartották meg, októberben az újabb vecsernyét… Mindehhez pedig a templomba járó, debellácsi katolikus asszonyokból felálló kórus is bensőségesen hozzájárult. Énekhanggal. Egykoron, míg az eklézsia is népesebb vala, a kántornő a plébániai anyakönyvezést is vezette. A Vox Humana alelnökeként pedig további helyi karitatív tevékenységek koordinátora volt.  

Csokorba kötve

Virágágyások között

Mint utóbb kiderült, a professzió lényegében ugródeszka volt Regina néni számára, hiszen az akkori idők gyermekei csak elvétve mentek tovább iskolába a nyolcadik után. A leányok meg főleg nem. Nem volt divat. Helyette inkább olyan házi- és háztáji munkák fortélyait sajátították el, mint a varrás, főzés, kenyérsütés, kertészkedés, illetve a szántóföldi kultúrák művelése meg a szőlőkapálás. Mindezen dolgok Regina nénit nemcsak megvárták, de értékes sarokkövekké is lettek mindennapjainak tudatos építkezései idején. Családjában és közösségén belül — egyaránt. A kántorkodás természetesen folytonos szakmai továbbképzéseket is megkövetelt.

Most, per pillanat, a hanghordózóra mentett gondolatok tisztázásának idején delet harangoznak odakünn. Tegnap ezek a harangok búcsúra hívogatva is megkondultak. Az eseményre, mely valójában a családok egymásra találásának ünnepnapja is. Sokkal több annál, mint amit a külvilág lát(hat) belőle. A kántornő gyermekkorában Péter-Pálkor, vagyis Kisorosz templomának búcsúján huszonkilencen ebédeltek náluk, odahaza a gangon. Olyannyira népes volt családjuk…

Bakatoréknál a kora tavasztól késő őszig hűségesen termő, az úgynevezett csepegtetős öntözőrendszer támogatásával lüktető veteményeskerttel párhuzamosan, a virágágyások is pompáznak. Apropó virágok! Hűséges társai és lakói ők e hajléknak. Közöttük még a riportot gazdagító fénykép is oldottabb hangulatban készül el. A meglévő negyven-ötven fajta növényke közül mindössze az igazi kedvencet nehéz kapásból megjelölni. Némelyikükből alkalmi csokor születik házasságkötésre és évfordulóra, születésnapra… Mifelénk sajnos igen kevés embernek van igazi virágkultúrája, és e tényező a hetipiacok keresletére is alaposan rányomja bélyegét. Persze, mint mondja enyhén keserű szájízzel, merőben könnyebb lenne ezen a téren is bedobnia a törölközőt! Vagy mégsem?

Nos, mégsem! Elvégre, velünk sokkal szebb az élet, mint nélkülünk. Meg aztán mind a virágozást, mind pedig az önként vállalt kántori szolgálatot illik lelkiismeretesen elvégezni! Bizakodva, hogy addigra, midőn egyszer őneki is el kell majd indulnia minden halandó utolsó földi útján, a kántorkodás folytatásához a torontálvásárhelyi katolikus egyházközségben is lészen utánpótlás. 

A kék golgotavirág

A kék golgotavirág

Regina néni virágai között csodálhattam meg a többi közt a — botanikai besorolás szerint a zárvatermők törzséhez, a valódi kétszikűek csoportjához és a golgotavirág-félék családjához tartozó — kék golgotavirágot (Passiflora caerulea) is, mely növény virágjának egyes részei a jezsuita J. B. Ferrari szerint Krisztus keresztútját jelképezik. Így például a három bibeszál nem más, mint a három szög, mellyel Jézust a kereszthez szegezték; a bibe az ecettel átitatott szivacs; a nyeles magház a kehely, melyet ki kellett innia; az öt portok az öt sebhely; a 72 szálból álló sugárkoszorú a töviskoszorú 72 tövise; a hármasan szeldelt lomblevél a lándzsa hegye; a kacs pedig a korbács.

A vonatkozó Wikipédia-szócikk szerint „a kék golgotavirágot gyakran ültetik akár falakra, akár a földön futtatva. Az enyhe időjárású területeken szabad ég alatt is megél, és ha nem vágják le, a kapaszkodó hajtások folyamatosan jelennek meg, így terjedése túlzott méreteket ölthet. Habár a gyümölcs ehető, nyersen majdnem íztelen. A szedret helyettesítik vele. Virágából teát lehet főzni, mely enyhíti a stresszt és a szorongást. A golgotavirág Paraguay nemzeti virága.”