Életszeretet a századik évhez közel
Fehér Márta
2021.12.27.
LXXVI. évf. 51. szám
Életszeretet a századik évhez közel

A zentagunarasi, mosolygós Pista bácsi kilencvenkilenc éves lesz néhány hónap múlva, és csoda jókat lehet vele beszélgetni. Szeretek élni! — mondja, s tiszta mosoly a szeme. Szerinte a hosszú élet titka a szép családi élet meg a rendszeresen fogyasztott valódi méz. Pista bácsi könyvtárba jár, meg borbélyhoz Topolyára, vannak barátai, nemrégiben még barátnője is akadt, kerékpározik, és elektromos biciklire vágyik, disznót nevel, galambászik.

Pista bácsi, azaz Dudás István a Topolya községi Zentagunarason él. A távoli, hihetetlen 1923. esztendőben született a falu híres úri szabója, aki Zentán és Szabadkán tanulta ki a mesterséget. A saját maga tervezte, lent pliszés, kétpántos, három gombbal díszített nadrágja nagyon kelendő volt a messze földön híres egykori kevi táncmulatságokon. Egyik fiával és annak kedves családjával lakik, udvari kis házából kisiet elém, betessékel a jó meleg, sparhelttel fűtött konyhába, ahol egy varrógép is helyet kapott. Már berozsdásodott, nem használom, de nem szeretnék megválni tőle — mondja, majd arról beszélgetünk, hogy jövőre lesz kilencvenkilenc éves, és bizony, ha megéri, 2023-ban tölti a százat. Már tervezgeti a nagy napot, ám abban maradtunk, hogy a részleteket nem tárjuk a nagyközönség elé.


Pista bácsi mindig mosolyog

— Nincs is más ilyen idős ember a környéken, a barátaim mind jóval fiatalabbak nálam, nyolcvan év körüliek, az unokatestvérem pedig, akit gyakran meglátogatok, ő is csak kilencvenéves! Tudja, a genetika… A nagyszülők is szép kort megéltek, az egyik nagymama százegy, a másik száznégy évesen hunyt el. Itt van édesanyám képe — veszi elő a kartondobozból a régi fényképet. — Egy egyszerű asszony volt, varrónő, apám meg egy egyszerű ember. Nekem jobb volt a gyerekkorom, mint a többieknek akkoriban, mivel édesanyám tudott pénzt keresni, varrogatott, és csak hárman voltunk, jobban tellett, mint egy hatcsaládos anyának. Az öcsém tizenöt évvel utánam született, ő tanító volt a faluban, meghalt már. Apám őt egy fokkal magasabbra emelte, mint engem, aki szabó lettem. Édesanyámat nézegetve megszerettem a varrást. Zentán voltam inas. Anyám testvérénél laktam, Boros Gyevi András zenésznél. Ő itt tanult meg muzsikálni a faluban, két, Erdélyből érkezett tanítónőtől, kottát olvasni is, és tizenöt-tizenhat éves volt, amikor bement Zentára muzsikálni. Nála nőttem föl négy évet, miután tizennégy éves koromban inasnak adtak, tőle jártam be a tűzoltólaktanya mellé, ott dolgozott a szabómester, akivel leszerződtünk. Szóval úri szabónak tanultam, merthogy abban az időben kétféle szabóság volt: a vásári, piaci bóvli meg az úri. Akkoriban került törvénybe, hogy a mesterek nem dolgoztathattak az inassal mást, csak a szakmában. Mégis mindennap egy órával előbb kezdtem, négy hízót hizlaltattak velem. Egyszer megérezte a cipőmön a disznószagot a mester fia — négyen varrtunk egy kerek asztal körül a térdünkön, meg persze gépen is —, aki egy kényen-kedvűen nevelt gyerek volt, két évvel volt idősebb nálam, nem tetszett neki, és leköpte a cipőmet. Vita került ebből, mert megmondtam a nagybátyámnak, ő meg számonkérte a mestertől, nem ebben egyeztünk meg, mester úr, hogy dolgoztatja a gyereket. És képzelje el, hogy elküldött a mester, még ő haragudott meg! Nagyon rosszul esett nekem. Volt egy öccse a bátyámnak, szintén zenész, ő is ott lakott, egy szobában aludtunk vele, ekkor ő elment egy másik szabóhoz, és megkérte, hogy nála folytathassam. Így lett, megtanultam nála szabni, nagyon jó ember volt, majd végül csak hazakerültem ide, de innen meg Szabadkára mentem tanulni egy bunyevác mesterhez — akkoriban jöttek divatba a bricsesznadrágok, még az iskolaigazgató is ilyet viselt! Rengeteg bricsesznadrágot varrtam. Majd kiváltottam az ipart, amikor erről törvény született, és kinyitottuk a műhelyt. Így lettem én nemcsak a falunak, hanem a környéknek is a szabómestere, jó negyven-negyvenöt évig.


Gyermekkori fénykép

Pista bácsi 1948-ban nősült meg, nagyon szép, szőke, magas, karcsú feleségem volt, Emília, akivel még a háború előtt megkedveltük egymást. A családi élet nagyon jó volt, nagyon jól éltünk. Hamarosan kettejük fiatalkori képe is előkerül a dobozból, miközben elmeséli, hogy három fiuk született, egy közülük kicsi korában meghalt, másik fia zenetanárnak tanult, vele és családjával lakik, a harmadik fia meg elkerült a faluból, kereskedő volt, most már nyugdíjas, hiszen hetvenéves elmúlt. Az unokákról is sokat beszélgetünk. A felesége húsz évvel ezelőtt halt meg, nagyon hiányzott, két évig gyászoltam, utána a fiam biztatására elmentem egy táncmulatságba, ahol a zenekara muzsikált, szerettem táncolni nagyon. Így lett Pista bácsinak barátnője, s amikor szétváltak az útjaik, egy másik is, aki viszont beköltözött Szabadkára a lányához, így megszakadt a kapcsolatuk. Ezzel én befejeztem — mondja határozottan. Volna ajánlkozó, de most már öreg vagyok!


Pista bácsi édesanyja

Pista bácsi gyakori látogatója a zentagunarasi könyvtárnak, szeretem a nagy regényeket, a Rózsa Sándort, Monte Cristo grófját, megveszem az újságokat, átolvasom, most éppen Karády Katalin életsorsát. Megbeszéljük a legújabb híreket, közösen felidézzük a történelmi olvasmányokat, a Karády-filmeket és -dalokat. Ha éppen nem olvas, a barátaival beszélget, kávézgat, vagy bemegy Topolyára borotválkozni, mert a faluban nincs borbély. Galambászott is, postagalambokat tartott, most pedig két százkilós disznót nevel. Szeret jókat enni, bár a disznóságot nem viszi túlzásba, vigyáz az egészségére. A kilencvenéves unokatestvérem fia méhész, 15 kiló mézet használok évente, az egészséges nagyon, meg finom is. Tudja, hogyan kezdem a napot? Egy kupica mézes pálinkával! És egy pohár vörösbor is jót tesz az egészségnek.


„A hosszú élet titka a szép családi élet” — Pista bácsi feleségével, Emivel egy régi fényképen

Pista bácsi minden mozdulatából, mondatából az örömmel, megelégedettséggel végzett munka, a békés, meghitt családi élet, a barátokkal töltött idő és rendszeres beszélgetések, a finom ételek és italok, az olvasás, a zene, a tánc, valamint a jövő tervezgetésének derűje és életszeretete árad. Egyetlenegy panasz sem hagyta el a száját, tekintetébe egy pillanatra sem költözött szomorúság beszélgetésünk során, pedig 1923 óta bizony megélt egyet-mást — van mit tanulnunk tőle. Pista bácsi, a jóisten tartsa meg ilyen életörömben százig és azon túl még sokáig!

Fényképezte: Fekecs Zsolt

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..