home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Életképek a XIV. Református Zenei Fesztiválról
2017.06.07.
LXXII. évf. 22. szám
Életképek a XIV. Református Zenei Fesztiválról

​​​​​​​Május 26-a és 28-a között rendezték meg Budapesten a XIV. Református Zenei Fesztivált (RZF). Ezúttal a rendezvény eszmei alapkoncepciójába kívánunk betekintést nyújtani.

2017, a reformáció emlékéve

 

Ajánló: „A RZF-t ma már a legszínvonalasabb fesztiválok között tartja számon a közönség és a szakma. Ez utóbbit igazolni látszik, hogy presztízs itt fellépni, és minden évben kétszer annyi kitűnő együttes és művész jelentkezik, mint amennyi koncertnek helyet tudunk adni” (Fidelio, 2017/6., különszám, 2. oldal).

 

 

A tizennegyedik Református Zenei Fesztivált is a Reformáció 500 jegyében tartották meg. A hazai és a határon túli protestáns egyházak számtalan programmal, kiadvánnyal, kiállítással és szellemi, valamint tárgyi remekművel emlékeztek reformátor elei(n)kre, egyúttal a megújulás lendületét is hirdetve. A háromnapos rendezvénysorozat főbb helyszínei változatlanul a Ferencvárosban (IX. kerület) voltak, illetve másfél-két óra erejéig a Józsefváros (VIII. kerület) is felzárkózott. Az ötszáz fős fesztiválkórus énekhangi szolgálata által, mely a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén fellépve vallotta meg hitét. Tudatosítva minden jelenlévőben nemzeti összetartozásunk lényegét és fontosságát. A fesztiválkórust Bódiss Tamás és Katona János karnagyok vezényelték, orgonán Szotyori Nagy Gábor játszott, a hangszeres kíséretről pedig a veszprémi MH Légierő Zenekar gondoskodott. Az igeszakaszok (1Kor, 15, 1—11 és Róm 8, 28—39) felolvasásának tisztje Szloboda József református esperest, illetve Fischl Vilmos evangélikus lelkészt, a MEÖT főtitkárát illette meg.

Az RZF céljairól Böszörményi Gergely fesztiváligazgató nyilatkozott:

— A Református Zenei Fesztivál már tizennégy esztendeje azon fáradozik, hogy szellemiségével, kezdeményezéseivel egyházunk megújuljon, Istenbe vetett hitünk és a Kárpát-medence magyar közössége erősödjön. Számunkra öröm és nagy elismerés, hogy a Református Zenei Fesztivál egyre több ember szerint egy új ébredési mozgalmat indított el. Hagyományos programmá lett a diák-tanár menet, mellyel felhívhatjuk a társadalom figyelmét egyházi oktatási intézményeinkre, valamint a fiatal generáció hitre való nevelésére. Ilyen célja van a zsoltáros fáklyás menetnek is: a Ráday utcai mulatónegyedben minden évben csaknem ezren jövünk össze, hogy hitünket megvallva világi helyen dicsérjük az Urat. A szokatlan időben megrendezett késő esti zenés áhítat pedig a fesztivál egyik legjobban várt alkalma lett, hiszen már tizenkét éve telt házzal tartjuk meg este tíz órakor a Kálvin téri református templomban.

      Ez utóbbi (meg)nevezett helyszínen Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az Ígét (ApCsel 13, 14—17), teljessé téve az alkalmat az Egressy Béni Kamarazenekar és a Higyed Trombitaduó közreműködésével. A késő esti zenés áhítaton díszvendégként a koreai református küldöttség is jelen volt. Az RZF nyitányában Steinbach József dunántúli püspök hirdette az Ígét (2Kor. 7, 1—4). Közreműködött a Magyar Honvédség veszprémi légierő-zenekara, mely e pillanatok előtt — beleértve a fesztiváligazgatónak, illetve dr. Bácskai Jánosnak, Ferencváros polgármesterének a köszöntőjét is — az egyházi iskolák fellobogózott tanár-diák menetét kísérte végig a Kálvin és a Bakáts tér között. 

A fesztivál kiemelt eseményei, illetve annak gazdag kísérőrendezvényei ezúttal is a testvéregyházi összetartozást, a hitet és a baráti kapcsolatok kialakulását igyekeztek elősegíteni. A Bakáts téren felállított nagyszínpadon a következő előadók léptek fel: Servet zenekar, Sebő Együttes, Bakos Árpád és az Ethnokor, Pál István (Szalonna és Bandája), Tekerős Barátok, BorzsaVári népi zenekar, Vedres Csaba orgona- és Gyermán Júlia hegedűművész, The Black Birds (Beatles-emlékzenekar), Invocatio Musicalis, Fugato Orchestra, Misztrál együttes, Keep Floyding (Pink Floyd-emlékzenekar), Djabe együttes, Varga János Project, Ismerős Arcok.

A Ráday utca 28. alatti Református Teológiai Egyetem emeleti dísztermében a Vujicsics Együttessel, Berecz Andrással, dr. Bogár László közgazdász professzorral és a Budavári Márai Szalont képviselő dr. Szigethy Gábor íróval találkozhattak az érdeklődők. Ez utóbbi előadását kiegészítve az a csángóföldi népzenét játszó Servet zenekar lépett újra színre, amely a fesztivál első estjén a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban is elvállalt egy éjszakai csángó táncházat. A látogatóknak ezúttal is alkalmuk adódott megízlelni a Heimann borászat nedűit. Baán Katalin fotóművész a zsoltárok könyvéből merített képi gondolatokat kiállításához, „megvilágosítja az én sötétségemet” (Zsolt. 18, 29) mottóval, dr. Nógrádi György tanár úr és dr. Fischl Vilmos lelkész pedig a migráció és az egyház közötti „érintőpontok” lényegét vázolta fel a szombat délutáni kerekasztal-beszélgetésen. A magyar hősök emléknapjára időzített közönségtalálkozón a Budapesti Kórus, Juhász Zoltán népzenész és a Szent Efrém Férfikar mutatkozott be. Utánuk előbb a kárpátaljai Credo együttes lépett fel, majd a Muzsikás együttes és Petrás Mária. Végül dr. Bagdy Emőke professzor asszony szólította meg az egybegyűlteket.

A Kálvin téri református templom a fesztivál második napján néhány óra erejéig teljesen nyitott volt. A belátogatók a kecskeméti Mikesi Tibor, a péceli Csizmadia Márta és a budapesti (zuglói) Kéménczy Antal orgonafélóráit élvezhették, illetve az idén is bejárhatták a történelmi emlékhelyként nyilvántartott kriptát. A szombat délutáni órákban Dinyés Soma barokk estjének színhelye volt a templom — Szili Gabriella, Balogh Eszter, Komáromi Márton, Tóth Márton és Cser Péter énekművészek, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Exsultate Fiúkórusa, a Resonatores Pannoniae, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A Központi Református Kórus vasárnap esti koncertjének közreműködő orgonaművésze Szotyori Nagy Gábor volt. Vezényelt Berkesi Boglárka.   

A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, melyben 1911-ben a később Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert (1893—1987) tudósunk is érettségizett, ezúttal is több eseménynek volt a befogadó helyszíne. Így nemcsak a már említett éjszakai csángó táncház előadóit és közönségét, hanem a III. Országos Papgyerek-találkozó és a hagyományos református kórustalálkozó fellépőit, illetve a karéneklés kedvelőit is egybegyűjtötte. Név szerint a Nagyváradi református egyházközség kórusát, a pestszentlőrinci Kossuth téri református gyülekezet kórusát, a Hajnalcsillag református kamarakórust, a Benkő István Református Gimnázium és Általános Iskola kórusát, a Fejes István református vegyes kart, a debreceni Dóczy-gimnázium vegyes karát, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium kórusát, valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium énekkarát. 

A fesztivál az idén Kálvin Kamara Kert (KKK) néven új helyszínnel bővült, mely a Kálvin téri református templomhoz tartozó felújított templomkertben található, a Ráday utca elején, ahol jazz, autentikus népzene és klasszikus zene várta az érdeklődőket. Ismert és az ismertség felé tartó fiatal zenészek tolmácsolásában. A KKK-programok koordinátora Bágyi Balázs jazzdobos, zeneszerző és zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség elnöke volt. 

A fesztiváli együttműködéshez felkért előadók közül a csepeli Egressy Jazz Trió, a FlauTone Quartet, a kárpátaljai Credo együttes, a BorzsaVári népzenekar és Bacsi János zongoraművész, a Servet zenekar, a Gáspár Károly Trió, Elbert Tamás zongoraművész, a csepeli Egressy Jazz Combo, a Tekerős Barátok, valamint a Gyárfás István Trió volt jelen.

A rendezvény nyitónapján a Magyar Vöröskereszt önkéntes véradási akciót rendezett a Bakáts téren, és tovább folytatódott a kárpátaljai magyarság megsegítésére kezdeményezett gyűjtés.

A Bakáts tér és a Ráday utca találkozásánál a fesztivál idején hangulatos kézművesvásárt tartottak.

A reformáció jubileumi esztendejében létrehívott református zenei rendezvénysorozat a XVI. Református Énekek nevű hangverseny-istentisztelettel folytatódik ez év július 1-jén. Az eseménynek a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenyterme nyújt helyszínt, a szolgálaton részt vevő 370 fős Kárpát-medencei egyesített református kórust pedig Arany János, Berkesi Boglárka, Cseri Zsófia és Kamp Salamon karnagyok vezénylik. Orgonán Alföldy-Boruss Csilla, a Kelenföldi Református Énekkar karnagya játszik. Az Ígéket Berkesi Gábor református lelkész válogatta. Délvidéket ezúttal a bácskossuthfalvi református kórus képviseli, az elbocsátó áldáshoz pedig a szervezők Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt kérték fel.

Isten segedelmével lapunkban erről az eseményről is beszámolunk. Helyszínen készült fotókkal és tartalmi összefoglalóval. Tartsanak velünk akkor is.

Írta és fényképezte: Martinek Imre


Az első nap képei: https://goo.gl/XHfCOu

A második nap képei: https://goo.gl/7cc4xK

A harmadik nap képei:https://goo.gl/hp6xMe

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..