Gyula fontosnak tartja az utánpótlás nevelését, gyermektáborokban működik közre, oktatja a népi hangszerek iránt érdeklődőket. Azt mondja, érezhető, hogy sok gyermek és fiatal szeretne népi kultúrával, néptánccal, népzenével és népi énekkel foglalkozni. Állítja, a zene fontos szerepet tölt be a közösségépítésben.

Fotók: Juhász Gyula archívumából

Az itthon maradásban, a szülőföldön való boldogulásban hisz. Szent István ünnepe alkalmából rangos anyaországi elismerésben, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésében részesült.

— A családunk szereti a zenét, a bátyám és én zeneiskolába jártunk még Kispiacon, amikor ott laktunk az 1980-as években. Majd Szabadkára költöztünk, és egy kicsit elmaradt a zenélés. Később az iskolai citerazenekar tagja lettem, de igazából a Népkör Magyar Művelődési Központban indultunk el a zenei pályán 1998-ban. Szöllősy Vágó László először a bátyámat hívta, később én is beálltam. Átvettem a kontrát, a bátyám lett a basszprímes. Ez egy fontos megállója volt az életünknek. Hetente jártunk a Népkörbe próbálni, majd jöttek a különféle fellépések. Szerintem minden fiatal így kezdi, hogy nem is tudatosul benne pontosan, mennyire fontos, amit csinál, egyszerűen jó időtöltés, jó társaság. Népzenei táborokba is jártunk, lassan megtanultuk a hangszeres játékot, megismertük az énekeket, képeztük magunkat. A nagy kihívás az volt, amikor a vonós hangszerekre kellett áttérni. A bátyám hegedülni kezdett, én pedig brácsázni. A Népkör táncegyüttesének akkor nem volt kísérőzenekara, mi pedig ezt nagyon szívesen vállaltuk. Az én pályámban az is fontos, hogy Hajdújárásra is kikerültem, ahol nagyon jó tánccsoport működött, kijártam az ottani zenészekkel próbálni. Egyre több meghívás érkezett gyerekcsoportokhoz is. Ahol tudtunk, muzsikáltunk. Ez az időszak az életünkben a középiskolai évek és az egyetemi évek eleje volt.

* Most mennyire szerteágazó a zenei pályafutásod? Mi mindennel foglalkozol?

— A zenekarral sok lemezt felvettünk, utaztunk, dolgoztunk táncegyüttesekkel, színházakkal, bejártuk Európát, eljutottunk Ausztráliába, Kínába is. Közben 2012-ben Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben helyezkedtem el, ahol a népzenekutatói tisztséget töltöm be. A népzenei archívum gondozása, a vajdasági anyagnak a publikálása, szerkesztése, kiadványok szerkesztése, csoportokkal való együttműködés, mentorálás a feladatom, és elmondhatom, ez a munka nagyon megtalált. Bodor Anikó hagyatékának a kezelését bízták rám, de a többi itt gyűjtött anyagot is megismertem. Tizenhárom éve itt élek Zentán, a zenekarban továbbra is brácsázom, részt veszek mindenben, ahova tudok, elmegyek. Közben családot alapítottam, három gyermekünk van. Nagyon fontosnak tartom az itthon maradást, a zenekar is itthon tartott, a család is, a munka is, a hobbim, a hivatásom, melyet életformának lehet nevezni. Beiratkoztam a Nyíregyházi Egyetem ének-zene, népzene-, népikultúra-tanári képzésére levelező szakon. Ez öt év, most kezdem a negyediket.

* Van-e még felkutatásra váró anyag Vajdaságban? Hol tart a folyamat?

— Van, hála istennek. Nagyon jó énekesek voltak ezen a vidéken, sok anyagot vettek fel, de még maradt feltárnivaló. Kiss Lajos lenne talán az első számú kutató, aki a legtöbbet gyűjtött nálunk. Ő zombori származású népzenekutató, de Budapesten tevékenykedett, Kodály-tanítvány volt. A munkáját Bodor Anikó vette át, a kiadatlan gyűjtéseit Anikó adta ki, az átfogó köteteket is ő készítette. Nagyon sok adatot, anyagot feldolgoztak, melyet ki kell egészíteni. Rendkívül hasznos tevékenységet végeztek, de ennek az eredményét tovább kell fejleszteni a mai kor igényei szerint.

Juhász Gyulának Kiss-Hegyi Anita magyar kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár és Zsigó Róbert, a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese adta át a kitüntetést

* Magas színvonalú szakmai munkád elismeréseként rangos kitüntetésben részesültél. Az elismerést a Pesti Vigadóban adták át az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.

— Ha látom, hogy pályatársak a népi kultúrából díjat kapnak, nagyon örülök neki. Most jólesik, hogy sokan gratulálnak, akár az utcán is. Nagy élmény volt átvenni az elismerést, ott lenni, sok ismerős, pályatárs, barát volt az átadáson, és felemelő, hogy ezt én kaptam.

* Utaltál már arra, hogy a népzene számodra életforma.

— Van munkaidőm, de nagyon sokszor otthon is dolgozom, mert meg kell valamit oldani. Sok egyesületben indult népzeneoktatás gyerekeknek az utóbbi öt—tíz évben, ennek én is a részese vagyok. Oktatóként is tevékenykedem, szervezem a táborokat, tanítok is. A Durmoló népzenei tábort télen, januárban tartjuk, és elsősorban a vajdasági anyagot tanítjuk minden hangszeresnek és énekesnek.

* Napjainkban tapasztalható, hogy a néptánc a reneszánszát éli a gyerekek és a fiatalok körében. A népzene, illetve a népi ének iránt is nagy az érdeklődés?

— Igen. Elmondható, hogy sok gyerek és fiatal szeretne népzenével és népi énekkel foglalkozni. A néptánc mellett a népzene is nagyon jó közösségformáló. A táncosoknak talán nagyobb körük van, több ember is befér egy csapatba, de a zenészek is „szaporodnak”, hála istennek. A kettő nagyon jól kiegészíti egymást, barátságok szövődnek, sok a közös élmény a táncos-zenész körökben. Nagyon remélem, hogy egyre több ilyen tapasztalatuk lesz a fiataloknak is, hiszen beszélgetnek, énekelnek, táncolnak együtt. Jó az, ha ebben megtalálják önmagukat, és nem csak a telefonjukat nyomkodják. Azt gondolom, a folytonosság, az utánpótlás nevelése nagyon jelentős. Fontos, hogy építkezzünk arra a tudásra, amely megvan, amelyet örökül kaptunk, és terjesszük, adjuk tovább.