home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ékes beszéd
Sós Nóra
2017.10.30.
LXXII. évf. 43. szám
Ékes beszéd

Egyetemista szónokverseny az MTTK-n

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszékének és az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének közös szervezésében október 27-én ötödik alkalommal került sor az Ékes beszéd egyetemista szónokverseny elődöntőjére.

A szónokversenyen három hallgató szerepelt, akiknek egy előre megírt beszéd alapján előadást kellett tartaniuk, majd a helyszínen kapott témából kellett rögtönzött szöveget készíteniük. A felolvasóversenyen pedig kilenc hallgató mutathatta meg tehetségét, ahol az első részben egy szabadon választott, előre begyakorolt szöveg felolvasása, majd a helyszínen kapott kötelező szöveg felolvasása volt a feladat.

A szervezők a felolvasásra szánt kötelező szöveggel a 100 éve született Szabó Magdára emlékeztek (Termékeny sivatag).

A következő eredmények születtek:

Szónoklat kategória:
1. Ristić Anita
2. Gandis Csongor
3. Pintér Sarolta 
Közönségdíj: Gandis Csongor
 
Felolvasás kategória:
1. Csóka Szabolcs
1. Ristić Anita
2. Csuvárdity Tamara
3. Bárdos Szindirella
Közönségdíj: Bárdos Szindirella
 
 
A bírálóbizottság tagjai között szerepelt dr. Katona Edit (BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék), dr. Hózsa Éva (MTTK, Szabadka), dr. Beke Ottó (MTTK, Szabadka).
A diákzsűri képviselői Zsoldos Búzás Brigitta (MTTK, Szabadka) és Pásztor-Kicsi Gergely (BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Újvidék) voltak.
A budapesti döntőre november 11-én kerül sor.
A verseny szervezője, koordinátora: dr. Beke Ottó volt.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..