home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ég és föld között
Martinek Imre
2020.09.27.
LXXV. évf. 38. szám
Ég és föld között

Balogi András torontálvásárhelyi fociedzőt és testnevelő tanárt, aki egykoron iskolaigazgató, illetve a település helyi közösségének elnöke is volt, ezúttal választott hobbijáról kérdeztem. A modellezésről, mely történet idestova kilenc esztendővel ezelőtt kezdődött.

Ámbár a kolléga lelkületétől és a rábízott közösségek építése idején tanúsított munkastílusától mindig is fényévekre volt a fölösleges aprólékoskodás, bizonyos dolgokat szinte atomokig képes volt lebontani. A lehető legteljesebb megismerés szándékával, amire aztán építkezni/építeni is biztosabb vállalkozás lehetett. Lett. Ma sincs ez másképp. A modellezésbe Dejan Jelić tornatanár kollégánk révén kóstolt bele. Afféle gyermeki rajongással elegy naivitással. Elmondása szerint az elemi rajongását a ’80-as évek végén többeket lázba hozó Top Gun című akciófilm táplálta, melyben a főhős egy Grumman F—14 Tomcat típusú vadászgépen csibészkedik. A naiv, de praktikusnak tűnő megoldásokat tekintve pedig… Nos, akkortájt valóban abba a (tév)hitbe ringatta önmagát, hogy egynéhány, viszonylag olcsó, könnyen (meg)formálható anyagon és szerkezeti elemen kívül másra aligha lesz igazán szüksége. Legfeljebb időre.


Balogi András az alkotószobában

Az évek múlásával aztán valahogy spontánul is helyükre pakolódtak a dolgok. Gorombán számolva András mintegy tizenöt különböző repülőmodellt készített el azóta. Mi több, repülőinek technikai paramétereit is kiválóan ismeri. Persze, a laikusnak bármit be lehet mesélni, viszont a tények ellen ezúttal valóban nincs apelláta! Az észak-amerikai P—51 Mustang, a svájci Pilatus PC—21, az orosz/szovjet Suhoj Su—31 és MiG—29, továbbá az USA-beli Stinson Reliant és a már említett, ugyancsak „ámerikai” vadászrepülő… Ez utóbbi nevének helyes írásmódját utólag ellenőrizve az egyezés 101%-os. Holott beszélgetésünk idején a kolléga egyáltalán nem „puskázott”. Helyette inkább egy-egy bögre gőzölgő teát rögtönzött mindkettőnknek. Mert nyárutó ide vagy oda, az erőltetett módozatú és mintázatú munkakörülmények között hangszálaink is sokkal sérülékenyebbek lettek, mint korábban.

— Nagyon gyorsan rájöttem, a modellezés egy cseppet sem olcsó hobbi. Kiváltképp, hogyha az igényesség is fontos tényező. A tervrajzokhoz a világháló, pontosabban a témakörben lüktető fórumok kínálnak gyors és hatékony hozzáférést, de bizonyos anyagi ráfordítással az előgyártott részeket is lehetőségünk van megvásárolni. Esetemben ez utóbbit továbbra is a szerkezeti elemekhez szükséges komponensek beszerzése helyettesíti. Belőlük készítem el aztán, saját kezűleg, a modell részeit, s amikor minden a helyére kerül, indulhat a tesztrepülés. Lényegében ez a modellezés legérzékenyebb pontja, melyben én továbbra is jelentős segítségre szorulok. Szerencsémre van egy óbecsei jóbarátom, név szerint Lasztovics Gábor, akit egyúttal mentoromnak is tudhatok. Ő szívesen segít, én meg készségesen igyekszem elsajátítani mindazt, amit egy jó kezdő modellezőnek mindenképp tudnia kell.

Mint mondja, leginkább az elektronika és a modellek alapszerkezetének funkcionális összehangolása körül akadnak gondjai. S akárcsak az igazi masináknál, a legparányibb hibák esetén itt is súlyos következményekre kell számítani. Talajba csapódásra, esetleg elsüllyedésre. Merthogy újabban egy motorcsónakmodell is felkerült András alkotói végtermékeinek palettájára. A csónak — igaz, egyelőre motor nélkül — jelesre vizsgázott a tavon, de az augusztus végén felröppentett mindkét modell, néhány légi csavar után, sajnos orral csapódott bele a talajba. Újratervezés. Egyébként a kolléga számára egyfajta túlnyomás-szabályozással is bír e hobbi. Kiváltképp a hosszú és kimerítő munkanapok/-hetek végén, amikor a másik kedvenc, vagyis a motorozás valami oknál fogva nem jöhet szóba. Merthogy ilyen is megesik. Az idei járványhelyzetből adódóan egyébként némely, Kínából rendelt elemek beszerzése körül is voltak fennakadások. 

— A legsúlyosabb repülőmodellem nagyjából 5 kilogrammos, így a tervezett fölrepítéséhez nemcsak megbízható motorra, de — mint értesültem — külön engedélyre is szükségem lesz. Noha a kisebb példányok közül viszont néhánnyal már sikeresen túl vagyok az első vásártéri röptetésen, a gyakorlás és a különböző számítógépes szimulációk általi további szakmai megerősítés is rám férne. A kellő rutin elnyeréséhez és megtartásához. Egyébként Dejan kollégámmal, akitől valójában a modellezési ötletet kölcsönöztem évekkel ezelőtt, több ízben ráhangolódást segítő kiállításokat hoztunk össze az iskolánkban. Az érdeklődőknek szakkört szerveztünk, mely kezdeményezés, sajnos, igencsak tiszavirág-életűnek bizonyult. 

A lefotózott modelleket egyelőre riportalanyunk családi hajlékának alkotószobájában lehet közelebbről szemügyre venni. Leendő sikeres röptetéseik, illetve vízre bocsátásuk élményében is reménykedve.

Közvetett népszerűsítés (a felvétel 2012 októberében készült)

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..