home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
eLearning fórum
K. C.
2016.04.18.
LXXI. évf. 15. szám
eLearning fórum

Szombaton került sor az eLearning fórum elnevezésű rendezvényre a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében. Az e-Régió civil szervezet (http://e-regija.com) a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság támogatásával egy projektum keretében szervezte meg a találkozót.


Námesztovszki Zsolt (Pálfi Szuzanna felvételei)


Czékus Géza

A regisztráció után dr. Námesztovszki Zsolt fő szervező köszöntötte a jelenlevőket, és beszámolt az e-Régió civil szervezet munkásságáról, majd dr. Czékus Gézának, a kar dékánhelyettesének nyitóbeszéde következett. Ezután Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes kifejtette, nagy figyelmet fordítanak a telekommunikációs fejlesztésekre, ezért is tartja kiemelten fontosnak a fórum létrejöttét.


Juhász Bálint

Dr. Námesztovszki Zsolt elmondta, több mint 70 részvevő érkezett a rendezvényre: pedagógusjelöltek, pedagógusok, illetve más területekről is regisztráltak. A rendezvény fókuszában az eLearning, az oktatástervezés, az online tanulás-tanítás és ezen belül is a MOOC struktúrájú kurzusok álltak. A felkért előadók Szerbiából és Magyarországról érkeztek.


Major Lenke

A fórum első előadását Major Lenke, a tanítóképző tanára tartotta, aki az eLearning pedagógiai és didaktikai alapjairól beszélt. Előadásában a fejlődés neolitikus forradalmától jutott el a digitális forradalomig, kitért a generációs szakadékok meglétére és a pedagógus szerepének átalakulására.


Kovács Cintia

A következő előadásban Kovács Cintia, az egri EKF NTDI doktorandája az oktatástervezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: ahhoz, hogy optimális online oktatási környezetet hozzunk létre, feltétlenül szükségünk van oktatástervezési modellekre, melyek nagymértékben növelik a tanulás és a tanítás hatékonyságát.


Göblös Péter

Göblös Péter, az adai Cseh Károly Á. I. osztálytanítója bemutatta, miként is lehet némi plusz idő- és erőbefektetéssel interaktív iskolát létrehozni, és abban hatékonyan oktatni. Számos gyakorlati jellegű példával gazdagította a fórum előadásait.


Kőrösi Gábor

Kőrösi Gábor, a Bolyai TGK tanára a Vajon a BYOD a jövő oktatási megoldása? című  kutatási beszámolójában arra kereste a választ, hogy mennyire vonhatóak be az okoseszközök az oktatás-nevelés folyamatába. Véleménye szerint az, hogy a diákok még az órán is maguknál tartják a mobiltelefonjukat, nem feltétlenül hátrány, sőt, a pedagógusoknak ki kellene használniuk ezt a jelenséget.  

A következő előadó dr. Námesztovszki Zsolt volt, aki az eLearning lehetőségeiről és buktatóiról, az eddig létrehozott online kurzusai tapasztalatairól, eredményeiről számolt be.


Esztelecki Péter

Ezután Esztelecki Péter, a Bolyai TGK tanára az elméleti háttérrel és kutatási eredményekkel alátámasztott előadásában az oktatóvideók hatékony használatáról beszélt. Kiemelte, hogy az online kurzusok esetében a rövidebb, optimális esetben a hatperces videók vonzóbbak a tanulók számára. Azok viszont, amelyeket nem MOOC kurzusokra terveztek — például egy osztálytermi előadás —, nem kedveltek a tanulók körében.


Gonda Benjámin

Gonda Benjámin a Webuni felhőalapú közösségi tudásmegosztó platformot mutatta be a jelenlevőknek. Elmondta, hogy jelenleg 11 000 regisztrált hallgatójuk, nagyjából 170 online kurzusuk és 117 oktatójuk van.


Suzana Rukavina

A fórum utolsó előadója Suzana Rukavina volt, aki a digitális történetmeséléssel kapcsolatos online kurzusáról számolt be.

A fő szervező elmondta, az előadások után, valamint az állófogadáson nagyon tartalmas szakmai kommunikáció alakult ki. A rendezvény egy nagyobb projektumon belül jött létre, melyet a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság támogatott, és 10 MOOC kidolgozását tűzte ki célul:

Szóbeliség és írásbeliség a Piroska és a farkas nyomán
Tudatos és biztonságos internethasználat
A PHP-programozás alapjai
Snimanje desktopa korišćenjem „Camtasia Studio” programa
Razvoj aplikacija za Android uređaje
Prezi — inovativne prezentacije
Mogućnosti Webuni sistema
Uvod u računovodstvo
Pričam ti priču… digitalnu
AutoCad za početnike

Ezeken a kurzusokon vajdasági magyar előadók oktatnak magyarul vagy szerbül.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..