Szent Margit (forrás: Facebook/Szent Margit-templom, Óbecse)

Margit abból az Árpád-házi királyi családból származott, amely csupán a XIII. században egymaga még négy, az életszentségben kiemelkedő nőt adott Isten Egyházának, nevezetesen Szent Erzsébetet, Boldog Ágnest és IV. Béla királynak két leányát, Kingát és Jolánt, akiknek tiszteletét az Apostoli Szentszék megerősítette.

A legenda szerint Margit születésekor — a tatárjárás közepette — anyja és apja Batu kán seregének visszaverése érdekében Istennek ajánlotta fel a gyermeket. Mivel pedig a tatár fenyegetettség nemsokára elmúlt, szülei az ígéret szerint átadták a gyermeket a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. Béla király kolostort építtetett lányának a Nyulak szigetén (a mai Margit-szigeten).

Több alkalma is lett volna arra, hogy feladja a fogadalmát, hiszen európai királyi udvarok tettek házassági ajánlatot a magyar királylánynak. A kérők közül a legnevesebb a nagy hatalmú cseh uralkodó, II. Ottokár volt. A házasság politikai szempontból is fontos lett volna Magyarország számára, ezért a lány szülei mindent megpróbáltak, hogy Margitot rábeszéljék. A király azt is tudta, hogy a pápa felmentené Margitot a fogadalom alól. A királylány azonban erre nem volt hajlandó, és a szülők végül kénytelenek voltak elfogadni rendíthetetlen elhatározását. 1261-ben ünnepélyes keretek között letette a végleges szerzetesi fogadalmat, tizenkét éves korában.

Az óbecsei Szent Margit-templom (forrás: Facebook/Szent Margit-templom, Óbecse)

Életének hátralevő éveit a Nyulak szigetén töltötte. Ugyanúgy élt, mint a többi apáca, és vállalt minden alacsonyrendű munkát (fát vágott, vizet hordott, takarított, konyhai teendőket végzett). Legszívesebben a betegeket ápolta, különös szeretettel gondozta a nagyon súlyos, magatehetetlen személyeket. Ebben saját, egyre gyakoribb betegségei sem akadályozták meg. Mély vallásosságát bizonyítja, hogy sokszor egész éjjeleket töltött imádkozással. Rendtársaival szemben mindig szerény és kedves volt, soha nem éreztette velük királyi származását.

A királylány fiatalon halt meg, 1270. (más forrás szerint 1271.) január 18-án. Röviddel halála után bátyja, V. István király kezdeményezte szentté avatását. Bár Magyarországon már közvetlenül halála után szentként tisztelték, hivatalosan csak 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa. A legenda szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, sőt: rózsaillatot árasztott.

A Szent Margit-legenda 

A Margit-legenda egy magyar nyelven írt, felbecsülhetetlen értékű írásos emlék, egy kódex, mely IV. Béla magyar király lánya, Árpád-házi Szent Margit (1242—1270) Domonkos-rendi apáca kolostori életéről, csodatételeiről szól, valamint a személyéhez fűződő vallomásokat tartalmaz. Ismeretlen időben keletkezett, ismeretlen szerzőtől származik, és két latin nyelvű forrás nyomán készült. Az egyiket vélhetően Marcellus, Margit gyóntatója és lelki vezetője, a magyar domonkosok rendfőnöke írta nem sokkal Margit halála után. A másik forrás az a jegyzőkönyv, amely az 1276-ban Margit életéről tett tanúvallomásokat tartalmazza. A kutatók többsége szerint a legendát valószínűleg a XIII. század végén írták meg eredetileg latin nyelven, és ennek magyarra fordításából alakulhatott ki — többszöri átdolgozás, stilisztikai javítás után — a XIV. század végére a jelenleg ismert változat.

A legenda szövegét az a kódex őrizte meg, amelyet Ráskay Lea apáca másolt, illetve feltehetően át is írt 1510-ben a Margit-szigeti domonkos kolostorban, vagyis ott, ahol Margit évszázadokkal korábban élt. A legendát tartalmazó kódex 1529-ben a nagyváradi klarisszákhoz került — miután a Margit-szigeti apácák a török elől odaköltöztek —, onnan Nagyszombatba, majd Pozsonyba, végül 1836-ban a budapesti Országos Széchényi Könyvtárba.

„Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselé, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.” (Részlet Szent Margit legendájából)

A Margitról alkotott képek és szobrok fekete kápás fehér domonkosruhában, kezében liliommal, fején koronával ábrázolják a szent életű királylányt. A hercegnő halála után Magyarországra látogató pápai bizottság vizsgálata eredményeként Margitot már 1276-ban boldoggá nyilvánították, kanonizációja azonban csak a modern korban következett be.

Az évszázadok során több magyar király is kérte Rómától a szentté avatási eljárás megindítását, ám egészen 1789-ig kellett várni arra, míg Margit tiszteletét engedélyezték, kanonizációja pedig csak 1943-ban, XII. Pius pápa jóvoltából történt meg. Árpád-házi Szent Margit személye köré a hivatalos elismerés késlekedésének dacára is szentnek kijáró kultusz épült, mely külföldön is elterjedt. Élete később híres magyar írókat is megihletett, főszereplője Gárdonyi Géza Isten rabjai és Kodolányi János Boldog Margit című regényének.

 
A temesvajkóci Szent Margit-templom (forrás: Catholic-zr.org.rs)

Himnusz Szent Margit ünnepén 

(Források: Rubikon.hu, Magyarkurir.hu)