Ezen a napon hunyt el 1927-ben Budapesten, a Terézvárosban pusztaszentgyörgyi és tetétleni dr. Darányi Ignác magyar jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, miniszter.
![]()
Budapest, Városliget — 2022. december 25.
„Si monumentum quaeris, circumspice!” * (fordítás: „Ha emlékművet keresel, nézz körül!”)
A *-gal jelzett latin idézet a Mezőgazdasági Múzeum épülete előtt lévő alkotáson olvasható.
A századforduló kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa, aki munkásságával a magyar mezőgazdaság fellendítését szolgálta, és tizenkét éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot, 1849. január 15-én született Pesten. Felmenői származását illetőleg kecskeméti, református vallású, középnemes család sarja, akinek neve az al-dunai Hertelendyfalva bukovinai kirajzású székely magyar közössége előtt sem ismeretlen. Mandátuma alatt — természetesen a miniszter úr pénzügyi támogatását is élvezve — építhették fel ugyanis 1902-ben ez utóbbi közösség lakói a településük központjában lévő református templomot is. A hajdanán önálló falu ma Pancsova város adminisztratív külterületeként van nyilvántartva.
Hertelendyfalva, a helyi református templom — 2012. április 8.
Darányi Ignácot több anyaországi, illetve a későbbiek során annak határain kívül eső település választotta díszpolgárává. A déli végeken e gesztust a szabadkaiak (1906-ban), a pancsovaiak (1903-ban), a zentaiak (1907-ben), a bácsgyulafalviak (1909-ben), a szilágyiak (1908-ban) és a tiszakálmánfalviak (1909-ben) tették meg feléje. (Külső hivatkozás: memoriamdaranyi.uw.hu)
Fényképezte: Martinek Imre