home 2024. május 23., Dezső napja
Online előfizetés
Április 15-e
Martinek Imre
2024.04.15.
LXXIX. évf. 15. szám
Április 15-e

Ezen a napon született 1913-ban a Vas vármegyei Szarvaskenden Leidinger Gyula, a pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat alapítója (1934-ben).

Pomáz — 2023. április 16.

Miképpen azt a nevezett cserkészcsapatról szóló, 2001. március 27-ei keltezésű visszaemlékezésben is olvashatjuk, Leidinger Gyula bácsi 1933-ban költözött Pomázra. A rákövetkező esztendő őszén, mindössze húszéves volt akkor, megalapította a helyi cserkészcsapatot, melynek bevonulásáig parancsnoka is volt. Szolgált a kerékpáros zászlóaljnál, de volt közfelderítő pilóta is, aki alól két alkalommal is kilőtték a repülőgépét, de ő szerencsésen megmenekült. 1945-ben megjárta az orosz fogságot, ahonnan hazatérve egyetemes műszerészműhelyt nyitott, kerékpárokat, varrógépeket, motorkerékpárokat, rádiókat javított. Majd „beszólt” az államosítás… Szerteágazó és mindennapi közösségi tevékenységei mellett szinte haláláig önkéntes tűzoltói szolgálatot látott el Pomáz községben. 1988-ban hunyt el Pomázon.

Pomáz — 2023. április 16.

Lakóházának homlokzatára a katolikus plébánia, Pomáz polgármesteri hivatala és a cserkészek 2014-ben emléktáblát állítottak tiszteletére. 

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..