home 2023. november 29., Taksony napja
Online előfizetés
Álmokból alkotott alakok
Szerda Zsófia
2022.03.07.
LXXVII. évf. 9. szám
Álmokból alkotott alakok

Régen láttam már felénk Antal László vizuális művészt. Berlinben él ugyanis immáron tizenegy éve. Ám alkotásai még így is mindig szembejönnek velem. Vagy egy Terék Anna-könyv borítóján villognak felém furcsa alakjai, vagy egy régi plakát tűnik fel egy szoba falán, vagy saját oldalán osztja meg velünk újabbnál újabb kollázsait. Már messziről ki lehet szúrni, hogy ez csakis az ő munkája lehet. Mással össze nem téveszthető, jellegzetes kézjegy az övé. S emellett persze foglalkozik filmmel és zenével is.

A Korzó 1. alatti udvarban, ahol régen a Zvezda mozi bejárata volt, kapott helyet a Centar/Központ Kortárs Kulturális és Művészeti Központ udvari kiállítóterme, azaz öt, üveggel védett kiállítótábla. Az udvari talán furcsán hangzik, hiszen királyok ritkán térnek ide be, ám a keretekben annál több nemes alkotás kap helyet. Bada Dada képei után most Antal László öt műve. Három, színekben gazdag és két sötétebb tónusú kép került falra.

A minikiállítást a sok kettesből álló napon, azaz 2022. 02. 22-én ceremoniálisan 16.16-kor Jelena Grujičić nyitotta meg, és Antal Lászlóval egyeztetve csak egy rövid idézetet olvasott fel Csuang-cetől (Csuang Csou), aki a korai taoizmus legkiemelkedőbb alakja volt. Úgy vélte, az, amit általában emberi valóságnak tekintünk, nem más, mint egy óriási, hosszú álom.

„Az ember álmában bort iszik, reggel pedig sír és panaszkodik. Az ember álmában sír, de reggel boldogan megy vadászni. Amíg álmodik, nem tudja, hogy ez egy álom. Álmában megpróbálja megmagyarázni az álmot. Csak akkor érti meg, hogy álmodott, amikor már felébredt. A bolondok csak képzelik, hogy ébren vannak, és hogy tudják, hercegek-e vagy pásztorok. A valóságban azonban ti is, én is egy álom vagyunk csupán. Az a tény, hogy elmondom nektek, hogy álmodtok, már önmagában álom… Tízezer év múlva sem valószínű, hogy megjelenik a világon egy nagy bölcs, aki képes átlátni e titkot” — idézte Csuang-ce szavait Jelena.

„Az alakok és a portrék mindig is állandó bűvölet- és inspirációforrás voltak számomra. 2020 októberében csatlakoztam egy álomelemző csoporthoz, melyben az álmokról beszélve képeket festettem, melyeket a csoportban lévő emberek szimbólumai, karakterei és álomképei ihlettek. Az eredeti képek kisebb formátumúak, és gouache technikával készültek kartonpapírra. Ez a kis válogatás (az összesen 150 darabból) 2021-ben készült” — írja az alkotó, azaz Antal László az Udvarban található képeiről. 

A kiállítás a Kortárs Kulturális és Művészeti Központ mint a társadalmi változás motorja program keretében valósul meg. A projektumot a Nemzeti Koalíció a Decentralizációért, a Jelena Šantić Alapítvány, a Group 484 (Grupa 484) és az Európai Unió támogatja.

Kezdje tehát itt a korzózást. Az 1-es szám alatt. Antal László képeivel. A kiállítás egy hónapig lesz megtekinthető.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..