Dr. Sinkovics Imre igazgató: Egy-két halasztgatás után végre jóváhagyta az Európai Közösség az elnyert pályázati eszközök felhasználását - Szabó Attila felvételeMi tagadás, egy kicsit meglepő a megfogalmazás, de nem kell attól tartanunk, hogy a palicsi állatkert a jövőben netalán szélnek er...
Dr. Sinkovics Imre igazgató: Egy-két halasztgatás után végre jóváhagyta az Európai Közösség az elnyert pályázati eszközök felhasználását - Szabó Attila felvétele |
Mi tagadás, egy kicsit meglepő a megfogalmazás, de nem kell attól tartanunk, hogy a palicsi állatkert a jövőben netalán szélnek ereszti gondozottjait...
Arról van szó, hogy egy Európai Uniós pályázaton vett részt a palicsi Zoo - a szegedi Vadaskert határon túli partnereként -, s a több mint hatszáz pályázó közül azon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült megkapniuk az anyagi támogatást.
A Két állatkert egy Európában, azaz Állatkert határok nélkül elnevezésű interregionális projektumnak három része van. Az ötletterv első része egy beruházási program, amelynek keretében egy új, 230 négyzetméternyi területű oktatótermet óhajtanak felépíteni és a szükséges taneszközökkel felszerelni.
- Ilyen jellegű kérelem nagyon kevés érkezett a pályázatra, talán ezért is tanúsítottak nagyobb figyelmet iránta a pályázatkiírók. A 19 hazai nyertes pályázó közül csak három rukkolt elő ilyen beruházási tervvel - mondta dr. Sinkovics Imre, az állatkert igazgatója.
A két évig tartó projektum kivitelezése 2008 áprilisában fejeződik be. Ez idő alatt több más, értékes tartalommal is bővül a palicsi állatkert mindennapi tevékenysége. Például 6 egynapos kirándulást szerveznek az általános iskolások részére a szegedi Vadaskertbe, és ugyanennyit a magyarországi pajtásoknak a palicsi Zoo-ba. Mintegy 2400 gyermek részesül majd ebben az élményben. Az oktatási program négy nyári táborozást is magában foglal (35 gyerek és 6 oktató tartózkodhat egy-egy hétig a szegedi, illetve az itthoni állatkertben).
A tanárokról, tanítókról sem feledkeztek meg a szervezők, az ő részükre 3 találkozót irányoztak elő jövő márciusban. A szemináriumok témája a környezetvédelem és a zoopedagógia lesz.
Az állatkerti gondozók szakmai továbbképzése sem maradt ki a projektumból, ami ugyancsak új szín, új kezdeményezés a palicsi állatkert ismeretterjesztő-oktatási programjában.
Az Európai Közösség százkilencvennégyezer eurót hagyott jóvá a kétéves terv megvalósítására, ehhez természetesen az adott összeg tíz százalékával magának az állatkertnek is hozzá kellett járulnia.
Az igazgató hangsúlyozta: örömükre szolgál, hogy első ízben sikert értek el egy ilyen nagyszabású, európai pályázaton, de mivel sok az újítani való az állatkertben, más pénzforrásokra is számítanak. Például anyagi kérelemmel fordultak a köztársasági közigazgatási minisztériumhoz, valamint a községi önkormányzathoz is. A községi vezetés megígérte, támogatást kapnak az új kút üzembe helyezésére a szerencsejátékokból befolyó összegből.