home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Ábrándozás és filozofálás helyett kitartó megvalósítás
Fehér Márta
2023.11.29.
LXXVIII. évf. 48. szám
Ábrándozás és filozofálás helyett kitartó megvalósítás

A Vajdasági Magyar Szövetség egy olyan párt, amely gyakorlati szempontból közelíti meg a politikát. Figyelünk arra, hogy az emberek mit szeretnének, mit várnak el tőlünk, és amiben megegyezünk, azt tűzön-vízen át végigvisszük, és megpróbáljuk megvalósítani.

A migránskérdést, a közúti határátkelést és a vasúti közlekedést emelte ki konkrétumként dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke, köztársasági listavezetője Magyarkanizsán.

A helyi közművállalat eszközbeszerzése, a Vigadó megkezdődött és a CNESA befejeződött felújítása mind-mind azt bizonyítja, mennyire fontos az erős újvidéki és belgrádi jelenlét, magyar érdekképviselet — az önkormányzati tervek, jó projektumok ugyanis akkor valósulhatnak meg, ha van, aki lobbizik értük.

Pásztor Bálint helyi fejlesztéseket tekintett meg az önkormányzat képviselőivel, a párt tartományi és köztársasági képviselőjelöltjeinek egy csoportjával kampánykörútjának magyarkanizsai állomásán. Egy családi vállalkozást is felkerestek, mely jó példája annak, hogy a magyar kormány támogatásával megvalósuló gazdaságfejlesztés, a Prosperitati pályázatainak köszönhetően egy cég meg tud erősödni, és újabb munkahelyeket tud nyitni.

Az önkormányzati fejlesztéseknél, hosszú távú, stratégiai tervek megvalósításánál nagyon fontos, hogy jó legyen az együttműködés a tartományi és a köztársasági szervekkel. A Komunalac eszközbeszerzéséhez — a 20 millió dinár értékű két szemeteskamion megvásárlásához —, a Vigadó 80 millió dinárt meghaladó teljes körű felújításához, infrastrukturális beruházásához nélkülözhetetlen a jó háttér, melyre támaszkodva az önkormányzat be tud adni pályázatokat, és tud olyan fejlesztéseket generálni, amelyeket saját költségvetésből nem valósíthatna meg hangsúlyozta Fejsztámer Róbert polgármester a Cnesa épületében adott sajtónyilatkozatban. A városháza dísztermében megtartott lakossági fórumon arra is rámutatott, hogy Magyarkanizsa igazán kivételes helyzetben van, hiszen az önkormányzatban kétharmados, abszolút többsége van a VMSZ-nek, másrészről pedig a tartományi és a köztársasági szint támogatását is élvezi a VMSZ-es tisztségviselőknek köszönhetően, ami megkönnyíti az önkormányzat munkáját, sok-sok beruházás, projektum megvalósítását teszi lehetővé.

— Önkormányzati vezetőként arra kérnék mindenkit, hogy a december 17-ei választásokon még pluszban a családján kívül is hozzon magával valakit, mert minden szavazat számít — hangsúlyozta a polgármester.

Kónya Róbert polgármesteri tanácsnok, tartományi képviselőjelölt felszólalásában arról beszélt, hogy a mindennapokban hajlamosak vagyunk elfelejteni azokat a fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek két választás között valósultak meg helyi szinten. Például az oktatási intézmények korszerűsítése vagy az utak karbantartása, a Ludas és Kispiac közötti út fejlesztése, sőt akár a Horgos 2 határátkelőhely egész napos nyitvatartása és ezáltal a községi ingázók napi munkába járásának és hazatérésének megkönnyítése sem valósulhatott volna meg a VMSZ tevékenysége nélkül. Pásztor Bálint beszédében úgy fogalmazott, a Vajdasági Magyar Szövetség kitartó párt, folyamatosan az emberek között mozogva tudjuk, hogy mi az, amit elvárnak tőlünk, és azt előbb-utóbb sikerül megvalósítani — van, hogy ez öt, tíz vagy tizenöt évet vesz igénybe, van, hogy még ennél többet is, de előbb vagy utóbb a folyamatnak a végére érünk.

— Legyünk gyakorlatiasak, és beszélgessünk azokról a témákról, amelyek most aktuálisak, és amelyek gyakorlati szempontból fontosak — mondta a VMSZ köztársasági listavezetője. — Első helyen említettem a migránskérdést. 2015-ben, amikor az első migránsok megjelentek itt tőlünk 10 méterre, a városháza előtti parkban, akkor nekem volt egy felszólalásom a parlamentben, melyben elkezdtem azt követelni, amit azóta is követelünk napi, heti szinten, hogy vigyék innen őket. Ugyanezt mondta Bimbó Mihály, aki akkor Magyarkanizsa polgármestere volt. Mi lett ennek a következménye? Mindkettőnket följelentettek az ombudsmannál, merthogy idegengyűlölők és fasiszták vagyunk. Miért vagyunk azok? Mert azt akartuk, hogy Magyarkanizsán, Horgoson, Martonoson, Szabadkán, Hajdújáráson, Királyhalmon, Majdán-Rábén és mindenütt lehessen emberhez méltó életet élni. A Vajdasági Magyar Szövetség volt az egyetlen parlamenti párt, amely folyamatosan követelte ennek a problémának a megoldását. Voltak kisebb-nagyobb sikerek, mígnem nagyjából egy hónappal ezelőtt az történt, hogy a rendőrség elkezdte végezni a dolgát. Erre mit mondanak egyesek? Hogy ez a választási kampány miatt van, és csak ideiglenesen történik. Hogyha ez így lenne, akkor a rendőrség ezt tette volna tavaly is, merthogy tavaly is voltak választások, illetve 2020-ban vagy 2016-ban, hiszen akkor is voltak választások. De nem tette. Tehát most ért be, nyolc év alatt, a VMSZ kitartó munkájának a gyümölcse. Ha az emberek migránsmentes életet szeretnének Kanizsán, Horgoson, Martonoson, Szabadkán, Nyugat-Bácskában is, meg Észak-Bánátban is, akkor egyetlenegy feladatuk van: december 17-én el kell menni szavazni, és bekarikázni a 6-ost, a tartományi és a köztársasági szavazólapon is. Miért? Mert az elmúlt nyolc év bizonyítja, hogy a VMSZ-en kívül egyetlen másik politikai párt sem tartotta fontosnak, hogy folyamatosan követelje ennek a problémának a megoldását. A másik a határátkelőknek az átjárhatósága. Emlékezzenek vissza, mennyit kellett azért küszködni, hogy Horgos 2-t újra üzembe állítsák. Azóta viszont folyamatosan azon dolgozunk, hogy ne 7-től 19 óráig tartson nyitva, hanem hosszabb ideig. Most sikerült elérni, hogy 24 órán át működjön. És mivel szembesülünk az interneten meg a különböző ellenzéki médiumokban? Azt mondják, hogy ez is választási fogás. Erre ismét csak azt válaszolhatom, voltak választások tavaly is, 2020-ban és 2016-ban is. Én nem emlékszem arra, hogy amióta a Horgos 2 létezik a VMSZ-nek köszönhetően, azóta akár egyetlen napot 0—24-ben dolgozott volna. Mindig 7-től 19 óráig volt nyitva, leszámítva az ünnepi időszakokat meg a nyári csúcsforgalmat, amikor egy-egy hétvégén vagy maximum egy hétig meghosszabbított nyitvatartással, például 7-től 22 óráig fogadta az utazókat. Nem az ünnepek miatt dolgozik hosszabb nyitvatartással a határátkelő, hanem azért, mert a Vajdasági Magyar Szövetség ezt kijárta és elérte Budapesten és Belgrádban is. Valóban az szerepel a közleményben, hogy január 31-éig ez próbaüzem, de soha nem állította senki, hogy február 1-jén ez nem így fog folytatódni. Január 31-én megállapítják, ennyi meg ennyi utas volt a próbaüzem során, és újra kell tárgyalnunk az ügyet annak érdekében, hogy ez az állapot folytatódjon. Ebben a gazdasági helyzetben közelharcot kell vívni azért, hogy maradjon a hosszabbított munkaidő. Úgyhogy mindenkit arra kérnék meg tisztelettel, hogy gyakran használja a Horgos 2 határátkelőt annak érdekében, hogy január végén bebizonyosodjon, szükség van rá. Mi azon leszünk, hogy politikailag az ingázókra, a vajdasági magyar utazókra hivatkozva arra kérjük mindkét országnak a kormányát, hogy a jelenlegi nyitvatartási időt állandósítsák.

Pásztor Bálint a Szabadka—Szeged vasúti járat kapcsán is hangsúlyozta, a VMSZ kitartásának eredménye, hogy több mint hét év után újraindul az utasforgalom, és elmondta, arra törekszenek, hogy minél több járat legyen. Kiemelte, a felsorolt eredmények — vagy akár a Ludas—Kispiac út felújítása is — ékes bizonyítékai annak, hogy mekkora szükség van Belgrádban és Újvidéken magyar képviseletre, mely Budapesttel is kiváló viszonyt ápol. Hangsúlyozta, az országos törvényhozásban ülők és az ország vezetésében részt vevők közül csak a VMSZ tudja, hol van Ludas vagy akár Kispiac, Martonos.

Puskás Károly felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..