Nem egyszer jutnak eszembe Jézus születéséhez kapcsolódóan az emberek. Úgy általánosságban. Kicsit olyanok vagyunk, mint épp a főzés. Tervezünk, beszerzünk, készülünk, nagy a felhajtás, és egyszerre csak elmúlik. Sokszor fogalmazom meg egy-egy étkezés után: milyen furcsa, hogy órákat áldozunk az elkésztésére, és 15-20 perc alatt felfaljuk, és már megyünk is tovább. Ilyenkor az ember leginkább azt érzi, feleslegesen vesződött annyit… Mint a karácsony… Nagyon készülünk, díszítünk, sütünk, főzünk, és néhány nap múlva visszaesünk a megszokott hétköznapi kerékvágásba… De miért kell ennek így lennie? Talán azért, mert hagyjuk, hogy ilyen legyen.

Az interneten találtam meg egy negyedik osztályos tanuló megfogalmazását karácsonnyal kapcsolatban:

„Ekkor született meg Jézus. Karácsony előtt feldíszítjük a házunkat, főzünk és megvesszük a fenyőfát, amit feldíszítünk. Amikor eljön a nagy nap, leülünk a megterített asztalhoz, és elfogyasztjuk a karácsonyi ételt. Amíg mi nem figyelünk, a Jézuska lerakja az ajándékot és elmegy. Végül odaállunk a fához és énekelünk, aztán kibontjuk az ajándékokat.”

Ami engem megragadott ebben a karácsonyi leírásban, az az a gondolat, hogy „amig mi nem figyelünk, a Jézuska lerakja az ajándékot és elmegy…

Éppen ez a karácsony lényege! Amíg mi nem figyelünk… Mert nem figyelünk oda a karácsony lényegére és tartalmára! Igen, lehet gyertyát gyújtani, tartalmas fogásokat elfogyasztani, ajándékokat bontani, szeretetet hirdetni, de ez ettől még nem lesz karácsony, csak egy egyszerű családi ünnep vagy lakoma, amelyikbe beleerőltetjük a szeretet és békesség fogalmait… Ezt arról ismerhetjük fel, hogy igen, amig mi nem figyeltünk, a Jézuska lerakta az ajándékot és elment. Elérkezik karácsony második napja, és egyszerre csak minden a régi lesz.

Mégis van azonban a karácsonynak ma is csodája! Ott, ahol azért gyűlnek össze, hogy a megszületett Megváltót ünnepeljék. Nem erre vágytunk-e Advent elejétől? Hogy hozzánk, a mi szívünkbe is megérkezzen, megszülessen az Úr? Külsőségektől és szokásoktól függetlenül?

Ott megszületik az Úr, szívben és lélekben! Lerakja az ajándékokat, de nem megy el. Ott marad. A szívben, a lélekben, az emberben. És egyszerre csak nem múlik el a karácsony. Megmarad. Minden nap. Békességgel, szeretettel, ajándékkal, áldással.

Amikor a konyhában szorgoskodok, sokszor eszembe jut… Nem kell nekem az emberek karácsonya. Nekem a Megváltó kell. Az ünnepelt! Milyen jó is volna, ha egyre többen engednénk, hogy bennünk lakozzon… De addig a Jézuska lerakja az ajándékot és elmegy…

Amikor eljön a nagy nap… - fogalmaz a 4. osztályos gyermek… A Teremtő és Gondviselő Isten megadja mindnyájunknak, vagy most vagy később, hogy szívvel és lélekkel át tudjuk egyszer élni milyen az, amikor eljön a nagy nap a mi életünkben is!

Ebben bizakodva legyen Istentől megáldott békés, boldog karácsonya mindenkinek ezen a világon!

Erős Vár a mi Istenünk!

Dolinszky Gábor

evangélikus püspökhelyettes