Mintegy 37,2 millió dinár értékben támogatta a Zorka helyi közösség területén a vízvezeték-hálózat bővítését az önkormányzat. Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke megtekintette a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat által végzett munkálatokat.
Összesen 90 háztartás csatlakozhat az új vízvezeték-hálózatra, az El nem kötelezettek mozgalma, a Sućeska, a 12. új, illetve a Proletár brigádok utcában — összegezte a helyszínen Pásztor Bálint. Mint mondta, 3095 méter hosszúságban épült ki a vízvezeték.
— A nyártól a polgárok rá tudnak csatlakozni. Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy nemcsak a szavak szintjén gondoltuk azt, hogy a város egyenrangúan fejlődjön. Ezek a munkálatok teszik lehetővé, hogy egy következő fázisban majd a kelebiaiak is vezetékes vizet tudjanak használni. Ezenkívül pedig készül a tervdokumentáció Királyhalom, Hajdújárás, Nosza és Ludas településekre vonatkozóan, hogy ott is legyen majd egy következő lépésben vezetékes víz. Ugyanez mondható el Mérges, Alsó- és Felsőtavankút településekről. A Vízművek kutakat is fúr minden évben annak érdekében, hogy megfelelő minőségű ivóvizet használhassanak a polgárok. Ebben az évben az 1-es vízgyár területén, illetve Csantavéren zajlik pont ezekben a napokban egy új kút fúrása. A vízvezeték-hálózat bővítésének kivitelezési munkálatai januárban kezdődtek, ez azért lehetséges, mert tavaly a városi képviselő-testület módosította a határozatot, melynek értelmében korábban csak márciustól lehetett ilyen munkálatokat elvégezni, most pedig ha az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik, bármikor sor kerülhet az ilyen munkálatok elvégzésére. Ez azért fontos, mert így néhány hónapot meg tudtunk spórolni, és már a nyár folyamán rácsatlakozhatnak majd a polgárok a vízvezetékre — tette hozzá Pásztor Bálint.
A vezetékes víz bekötése 60 000 dinárba kerül, melyet hat vagy akár tizenkét részletben is törleszthetnek a polgárok. A szerződés aláírása és az első részlet befizetése után kezdi el a közvállalat a bekötés kivitelezését — nyilatkozta Sugár György. A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatója azt is elmondta, hogy a bővítési munkálatokat január 10-én kezdték el, 140 napos kivitelezési határidővel.
— Két dolognak köszönhető az, hogy a mai nap már szinte majdnem befejezettnek tekinthetjük ezeket a munkákat. Az egyik az, hogy enyhe volt a tél, ugyanis lehetett folytatni a munkát, a másik, ami fontosabb, hogy a képviselőház elnökének, illetve a képviselőháznak köszönhetően kaptunk kedvezményeket. Eddig nem lehetett télen aszfaltot felvágni, november 1-től március végéig, és bizonyos szakaszokban ezeket feloldották, és így tették lehetővé azt, hogy mi ezeket a munkálatokat már januárban elkezdhessük. Körülbelül 3 kilométer vezeték épült ki, erre fognak a lakosok rácsatlakozni. Viszont a munka nehezebb, nagyobbik része csak most következik. Ezt a Vízműveknek kell elvégezni, mivel az ivóvíz a legfontosabb élelmiszeripari termék, és számos engedélyt kell beszereznünk ahhoz, hogy csatlakoztatni tudjuk a fogyasztókat. Ezeket az engedélyeket hozzávetőlegesen júniusra-júliusra tudjuk beszerezni, utána hirdetjük meg. A csatlakozási kérelmet két módon tudja a leendő fogyasztó megszerezni: a közvállalat honlapján, vagy pedig személyesen a Vízművek ügyfélszolgálatánál. Fontos, hogy csak legalizált objektumot tudunk rákötni a hálózatra.
Sugár György azt is elmondta, hogy vannak még terveik, ami a vízvezeték bővítését illeti. A tervdokumentáció elkészült, még két vagy három fázis maradt. A végső cél az, hogy megteremtsék az előfeltételeket arra, hogy Kelebia településig is el tudják vinni a várostól a vízvezetéket.
Fényképezte: Kartali Róbert