Tolvai Reni x Lotfi Begi feat. Rácz Gergő: Oh Te!
Szegény Tolvai Reni egyszerűen nem tudja áttörni azt a képzeletbeli falat, amely zenei karrierjét egy szinttel feljebb vinné — pedig ő aztán valóban mindent megtesz ennek érdekében. Kezdte azzal, hogy a magyar nyelvű dalai mellett angol szöveggel is jelentetett meg trackeket. Februárban jött ki például az Ay Ay Ay című spanyol szövegű dala, melyet a kolumbiai SKINNY MAN-nel közösen jegyez.
Minderre azonban most rátesz még egy lapáttal, hiszen legújabb dala esetében összefogott Magyarország legmenőbb zenei producerével, Lotfi Begivel, hogy elkészítse legújabb szerzeményét, mely az Oh Te! címet kapta. Az már csak hab a tortán, hogy ehhez a csapathoz csatlakozott Rácz Gergő is.
A végeredmény? Az egyértelmű, hogy maradtak a Renire jellemző, fura, talán egy kissé erőltetetten modern hangzásjegyek. Lotfi Begi jól elkészítette az alapot, de egy kicsit túl spanyolos, arabos lett. Az biztos, hogy egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan fogadja a közönség.
Egyértelmű, hogy az előadók sokat várnak a daltól, hiszen a klip esetében sem spóroltak, ráadásul egy sztori is tartozik hozzá — történt, hogy februárban Lábas Viki a Margaret Islandből véletlenül Reninek küldte el kommentárját, melyben „csöcsös Mauglinak” nevezte az énekesnőt. Ezt nevezik: epic failnek. Természetesen ez akkor abban a pillanatban nem volt túl humoros, de úgy tűnik, Reni ezt az egészet kellő humorral kezeli, aminek az lett a vége, hogy Lotfi Begi egy olyan pólóban szerepel a videóban, amelynek mellkasán maga Maugli mosolyog.
Hesz Ádám: Nem volt választásunk
Új dallal jelentkezik Ádám, és ahogyan már megszokhattuk tőle, szerzeményében ezúttal is rejlik egy kis szociális üzenet.
„A jelenség, ami a dal megírására sarkallt, már régóta foglalkoztatott. Az elmúlt néhány évben egyre inkább az online kapcsolattartás került előtérbe, erre pedig a COVID is rásegített. Úgy érzem, hogy ebben az olykor személytelen térben magabiztosnak mutatjuk magunkat, maszkot veszünk fel, és amikor eljön a személyes találkozás ideje, már megy a töketlenkedés. Erről szól a legújabb számom is, aminek a producere ezúttal is Czinke Máté volt, mellette pedig köszönet illeti Pásztor Lacit, a Magneoton alapítóját is, akinek ötlete nyomán kvázi fele tempóra lassítottuk a dalt az eredetihez képest, ami sokkal jobban áll neki” — mesélte Ádám a Magneotonnak.
A dalhoz egy klip is készült, melyben Ádám egy szál gitárral és egy figyelemfelhívó táblával vette nyakába Budapest utcáit.
„Mindig is izgatott, hogyan reagálunk mi, magyarok a váratlan helyzetekre, így jött az ötlet, hogy egy no phone, just kiss feliratú táblát tartsak az emberek, többnyire párok elé, és megnézzem a reakciókat. Ennek a spontán pár órának az eredményeként született meg a klip. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy az emberek csekély része volt csak elég bátor a kamerák előtt, szóval szerintem van még hová lelazulnunk…” — osztotta meg Ádám a tapasztalatait.
Nyitókép: static.wixstatic.com