home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Zenei újdonságok
Zvekán Péter
2021.05.07.
LXXVI. évf. 16. szám
Zenei újdonságok

Filatov & Karas: TechNoNo — Twenty One Pilots: Shy Away — Animal Cannibals: Kapd be a faxom!

Filatov & Karas: TechNoNo

Az orosz duó nagy kedvencem, így izgatott lettem, amikor azzal szembesültem, hogy ismét egy újdonsággal jelentkezik. Mára már világhírű és sikeres, pedig a tagok az együttműködésük kezdete előtt tíz évig külön utakon jártak. 2012-ben viszont egymásra találtak, és a Don’t Be So Shy című daluk meghozta számukra azt az áttörést, amelyre mindenki vágyik a szakmában. Ez a szám annyira sikeres lett, hogy több mint húsz országban érte el a játszási listák élét. Ezt követte a Time Won’t Wait, mely szintén hatalmasat durrant, a YouTube-on például nagyon rövid idő alatt egy laza 91 milliós megtekintést hozott nekik. Az idén pedig már itt is az új daluk, mely a TechNoNo címet kapta. A dal pedig pontosan olyan, mint amilyet elvárunk tőlük. Egy igazán lüktető popzene, melyben a lágy vokál szerethető és megjegyezhető. Ennek következtében dúdolható, az agyból nem kitörölhető. Szóval szerintem ismét kaptunk egy igazi slágert.

 

Twenty One Pilots: Shy Away

Tyler Joseph és Josh Dun 2009-ben alapították meg zenekarukat Twenty One Pilots néven. Az alternatív duó azóta már Grammy-díjjal is gazdagodott, zenéjével pedig meghódította a világot. Legutóbb karácsonykor jelentkezett, akkor a Christmas Saves The Year című dallal, azóta viszont csend van körülötte — idáig. Most ugyanis egy igazán üdítő dologgal, konkrétan egy előfutárral állt elő, melynek címe Shy Away. Előfutár ez, hiszen ez az első kislemez a vadiúj Scaled And Icy korongról, mely várhatóan május 21-én kerül a polcokra. Fontos kiemelni, hogy ez a lemez a karanténidőszak alatt íródott, így a számok java a járvány okozta érzelmekről szól. A vadiúj track április 7-e óta elérhető a YouTube-on!

 

Animal Cannibals: Kapd be a faxom!

Volt már olyan érzésetek, hogy egy csapat felett eljárt az idő? Nos, bocsásson meg mindenki, aki ezt túl gonosznak tartja, de én így vagyok az Animal Cannibalsszel. A ’90-es években valóban nagyot szólt, és az akkoriban megjelent dalait valószínűleg örökké dúdolgatni fogjuk. Az olyan trackjei, mint a Takarítónő, a Veszélyes az út hazafelé vagy a Kérek egy puszikát egyszerűen kitörölhetetlenek. Csak közben telt-múlt az idő, és ez a stílus megszűnni látszott. Ugorjunk a jelenbe, és konstatáljuk azt a tényt, hogy noha szinte az összes hasonló csapat eltűnt, a fiúk a mai napig kitartanak. Dalokkal jelentkeznek, fellépésekre járnak — persze amikor éppen nincs világjárvány. E hosszú bevezető révén jutunk el oda, hogy ezeréves létezésük miatt ők azt is megtehetik, hogy előrántanak egy huszonöt éves, sohasem kiadott dalt, mert most így tettek, melyről a következőként nyilatkoztak:

Huszonöt évvel ezelőtt írtuk meg ezt a dalt. Akkor jelent meg a második lemezünk, melynek ez lett volna a húzóslágere. Ezt Császár Előd be is harangozta az akkori legnépszerűbb tévés zenei műsorban, amiért rögtön ki is rúgták. Akkor úgy látta jónak a kiadó, ha finomítunk a tracken, és Edd meg a telefonom címmel és szöveggel jelenik meg.” Most viszont már más világ van, így a fiúk elérkezettnek látták a pillanatot, hogy ez a szerzemény is kiszabaduljon az eddigi eldugott, sötét verméből. „Eljött az idő, hogy a betiltott verzió is napvilágot lásson! Ráadásul, most még videóklip is készült hozzá!” — nyilatkozták a srácok.

Kép: rollingstone.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..