Portugal. The Man: Who’s Gonna Stop Me (feat. “Weird Al” Yankovic) — Bebe Rexha: Baby, I’m Jealous (ft. Doja Cat)
Portugal. The Man: Who’s Gonna Stop Me (feat. “Weird Al” Yankovic)
Újdonsággal jelentkezik a Portugal. The Man nevű pop-rock együttes, mely 2017-ben robbant be a köztudatba a Feel It Still című dalával. A track akkor hatalmasat ment az egész világban, amit mi sem bizonyít jobban, mint a több mint 853 millió streamlejátszás a Spotify-on vagy a Grammy-díj, melyet ezért a szerzeményért zsebeltek be.
Azóta a csapat egy kicsit döcög, ami a nagy nemzetközi slágereket illeti, de most megpróbált mindent bedobni, hogy ismét a figyelem középpontjában legyen. Egyrészt ehhez kell egy jó producer. Az együttes választása az ötszörös Grammy-díjas Jeff Bhaskerre esett, aki olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kanye West, Harry Styles vagy Rihanna. A producer mellé kellett egy neves dalszövegíró is, aki ezúttal az a Paul Williams lett, aki többek között David Bowie-val is dolgozott együtt.
Gondolom, ez még mindig nem volt elég nekik, ezért elkezdtek azon morfondírozni, hogyan lehetne még ütősebb a vadiúj Who’s Gonna Stop Me című daluk. Egy megoldásuk maradt, a kollaboráció, a döntésük pedig igen érdekes. A választásuk ugyanis “Weird Al” Yankovicra esett, akiről azt kell tudni, hogy egy olyan amerikai zenész, aki a paródiáiról ismert — dalszövegeiben olyan témákat forgat fel, mint a televízió, a filmek, az ételek, a zene, a honlapok vagy a hírek. Mindennek ellenére ebben a dalban NEM parodizál!
Röviden: van egy grammys csapat, egy parodizálásról ismert énekes, aki nem parodizál, egy menő producer és egy dalszövegíró. Mindez a Who’s Gonna Stop Me című dalban egyesül, melynek hangzása elsőre nagyon fura. Lassan indul, mint egy ballada, majd a közepe felé begyorsul, mint egy szokványos popdal. Az biztos, hogy nem egy tipikus sláger, de majd az idő megmutatja, mennyire volt jó ez a recept.
Bebe Rexha: Baby, I’m Jealous (ft. Doja Cat)
Bebe Rexha egy ideje hallgat, de most egy vadiúj dallal jelentkezik, melyet az egyre híresebb Doja Cattel közösen készített el. A track a Baby, I’m Jealous címet kapta, és egy igen fontos témát dolgoz fel, mely a modern világ okozta problémákra világít rá. Olyanokra, mint az irigység, a düh és a sok emberben kialakult önbizalomhiány, mely a közösségi média következtében évről évre egyre nagyobb gond.
„Ebben a dalban a saját bizonytalanságaimat ragadtam meg. Arról szól, hogy a közösségi média mennyire megnövelte bennem az irigységet, és milyen hatással volt arra, ahogy érzem magam. Folyamatosan látjuk mások életét, és néha azon kapom magam, hogy a saját értékeimet és szépségemet másokéhoz hasonlítom. Viszont ez is az emberi lét része, hogy megtapasztaljuk a féltékenységet” — mesélte az énekesnő a Magneoton/Warner Musicnak.
A szám egy nagyon tartalmas klipet is kapott, mely úgy kezdődik, hogy Bebe egy kínai étteremben ül a barátnőivel. Ezek név szerint Charli D’Amelio (TikTok-sztár), Avani Gregg (színésznő, social media személyiség), valamint Nikita Dragun (YouTube-er). Énekesnőnk ebben a társaságban panaszkodik arra, hogy a pasija lájkolt egy csajszit, és emiatt most ő nagyon pipa. Úgy folytatja, hogy bezzeg régen nem kellett ilyen dolgokkal foglalkozni, mennyivel könnyebb lehetett az élet. Amint ezt kimondja, kap egy szerencsesütit, és amikor megtöri, megkezdődik az időutazás. A folytatásért nézzétek meg az új klipet!
Kép: theknow.denverpost.com