home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Zenei újdonságok ​
Zvekán Péter
2020.02.28.
LXXV. évf. 8. szám
Zenei újdonságok ​

Tolvai Reni: You And Me — ByeAlex és a Slepp: Lombok

Tolvai Reni: You And Me

Tolvai Reni annak idején tragikus hirtelenséggel veszítette el édesapját, és bár tudta, hogy szeretne az emlékének szentelni egy számot, hosszú időnek kellett eltelnie, mire elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy ezt meg is tegye. Az eset után két és fél évvel tudta érzéseit zenébe önteni. A szám a You And Me címet kapta.

„Több mint két év kellett, mire eljutottam oda, hogy dal formájában is meg tudok emlékezni édesapámról. Nagyon nehéz időszak volt, szinte fel sem tudtam fogni, és mindvégig abban reménykedtem, hogy ez nem velem, velünk történt, apu besétál majd az ajtón, és újra itt lesz. Sosem leszek képes elfogadni az elvesztését, de megtanultam együtt élni azzal, hogy már nincs köztünk” — nyilatkozta Reni a Magneotonnak. „Édesapám mindig azt szerette a legjobban, amikor angolul énekeltem, így nem volt kérdés, hogy ez a dal — mely Amerikában készült — angol nyelvű lesz. Amióta nincs közöttünk, szinte hetente álmodom róla. Mindig tengerparton vagyunk, sétálunk, mesélek neki, ő pedig meghallgat. Ezért is került bele a refrénbe az Only in dreams sor, hiszen vele sajnos már csak az álmaimban találkozom” — tette hozzá az énekesnő, aki legújabb dalához egy méltó (fekete-fehér) klipet is készített, melyben édesapjával közös családi felvételek is helyet kaptak. „Apukám minden születésnapomra videóst hívott, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat. A felvételeket még VHS-kazettán őriztem, az első perctől kezdve tudtam, hogy szeretném, ha ezek is láthatóak lennének a klipben, így digitalizáltuk őket. A zeneszám üzenete talán még inkább érthető ezeknek a képsoroknak köszönhetően” — mondta Tolvai Reni. Ezután hozzátette: „Nincs még egy olyan dalom, klipem, amelyben ennyire sebezhető vagyok. Bízom benne, hogy ez a szám kapaszkodó lehet azoknak, akik már elvesztették valamelyik szerettüket.”

 

 

ByeAlex és a Slepp: Lombok

De fura figura ez a ByeAlex... Még fogadtam is volna arra, hogy A Dalban való szereplése és az Eurovízió után teljesen eltűnik — de nem így lett. Az évek alatt nemhogy nem tűnt el, hanem folyamatosan valami újjal áll elő, közben ő maga teljes stílusváltáson esett át, felvételeit pedig folyamatosan játsszák a rádiók. Szóval, vesztettem volna.

Most pedig megint írnom kell róla, mert a ByeAlex és a Slepp egy igazán ütős lírai dalt adott ki, melyben éppen kellően keveredik a modern hangzás a hegedű által képviselt tipikus magyar népi feelinggel. A végeredmény egyszerűen magával ragadó lett. Alex véleménye szerint a Lombok című szerzemény egy számára fontos lánynak íródott, és őszinte üzenetet hordoz. Továbbá ezt is elmondta még: „Sötét lett, és depresszív. De készen állok a fejlődésre…”

A Lombok című szerzemény egy komoly klipet is kapott, mely egyre népszerűbb a YouTube-on. A film rendezője a Magyarországon igen ismert Miki357 volt.

 


Képek: Static.origos.hu, 24.p3k.hu

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..