
Jason Derulo: Tip Toe
Jason Derulót nemcsak azért szeretjük, mert ama ritka sztárok közé tartozik, akik élőben is el tudják énekelni azt, amit a felvételeken már megszoktunk tőlük, és nemcsak azért, mert a jó ének mellett kiválóan táncol is, hanem azért, mert olyan slágereket ad ki folyamatosan, mint a Want To Want Me, az In My Head, a Wiggle vagy a Talk Dirty.
A jó dalok sora pedig az imént említettekkel még korántsem ér véget. A legfrissebb Derulo-sláger a Tip Toe címet kapta, melyet magyarra talán úgy lehetne fordítani, hogy lábujjhegyen járás. Viszont nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez egy annyira jó lüktetésű, bulis dal lett, mint a világsikert aratott Swalla. Ráadásul a legújabb szerzemény is beállt az előhírnökök sorába, mivel az év elején érkezik az ötödik Derulo-album, mely a 777 címet kapta.
A lemezzel kapcsolatban Jason ezt nyilatkozta a Magneotonnak: „Mindig olyan albumot próbálok írni, amelyben benne van egy kis hullámvasútélmény — a lényeg, hogy egy percre se unatkozzanak a hallgatók. Ez a lemez egy kicsit más — érzékenyebb, mint az előzők. Persze, lesz rajta ereszd el a hajam, ám helyet kaptak a komolyabb hangvételű, érzelmesebb számok is.”
Csak halkan jegyzem meg, hogy a French Montanával közösen szerzett Tip Toe nem az érzelmes oldalát mutatja az előadónak, de igazából kit érdekel ez mindaddig, amíg egy dal ennyire jól szól?!
David Guetta & Afrojack: Dirty Sexy Money (feat. Charli XCX & French Montana)
Guetta, most már állj le! — ilyen gondolatok fogalmazódnak meg bennem, amikor azt látom vagy hallom, hogy az EDM-mogul már megint új dalt ad ki. Nem elég, hogy jelenleg is nagy sikerrel fut a Justin Bieberrel közösen elkészített 2U, valamint a Would I Lie To You és az Another Life, David ismét új számmal áll elő. Ráadásul úgy, hogy megint nagyágyúkkal kollaborál, név szerint Afrojackel, Charli XCX-szel és French Montanával.
A Dirty Sexy Money ugyanis úgy jött létre, hogy egyrészt besegített a régi haver, a Grammy-díjas, holland sztár, Afrojack (így született meg az alap), másrészt pedig hozzáteszem, hogy a háttérmunkából maga Skrillex is kivette a részét. Az alaphoz viszont vokál is kell, melyről ezúttal az egyre népszerűbb brit énekesnő, Charli XCX gondoskodott. Egy vérbeli Guetta-slágerhez így már csak egyvalami hiányzott: a rapbetét, mely annak a French Montanának a nevéhez fűződik, aki a Jason-féle Tip Toeban is rappelt.
Szóval, ha valakiben felmerül a kérdés, hogy egy igazi modern sláger megszületésének mi a tuti receptje, akkor nyugodtan tanulmányozza a Guetta-módszert. Az ugyanis mindig nagyot üt!