home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Zárda helyett börtön
Perisity Irma
2020.02.07.
LXXV. évf. 5. szám
Zárda helyett börtön

Téved, aki úgy gondolja, hogy csak szegény családokban fordulnak elő tragikus sorsok. A fiatal beszélgetőtárs azt mondja, mindannyiunk élete előre meg van határozva, és a megrajzolt utat mindenkinek végig kell járnia. Azok a megpróbáltatások pedig, amelyek az úton érnek bennünket, csak erősítik jellemünket — állítja.

— Az idősebb huszonévesek táborába tartozom — kezdi vallomását a fiatal nő egy kissé feszélyezetten. — Harmadik gyerek vagyok egy jól szituált magániparos-családban. Ennek hála nemcsak hogy nem szenvedtem semmiben hiányt, hanem legkisebbként kiváltságokat is élveztem. Talán mert két bátyám van, azért lettem én egy mozgó „lágy tojás”, ahogy a fiatalabb testvérem becézett. A szüleim nem voltak szigorúak, mindent meg lehetett velük beszélni, csupán az hozta ki őket a sodrukból, hogy én sosem foglaltam állást, nekem mindig úgy volt jó, ahogy a többség döntött. Apámnak nagyon jó humora van, ő — hacsak tehette — tréfára fordította a passzív viselkedésemet, és mindig azt mondta: ne izguljatok, Bogi apáca lesz, ott rendkívül becsülik a szófogadást, az alázatosságot. Társaságba nem nagyon jártam még akkor sem, amikor középiskolába iratkoztam. Szívesebben kóboroltam a városban, időnként felkaroltam egy kukázó gyereket, és megetettem, valamint szenvedélyesen olvastam az apácák zárdai életét. Persze akkor még nem tudtam, hogy más egy regényes történet, mint egy „karéj” zárdai élet, de engem rendkívül megfogott.

A gimnázium negyedik osztályába jártam, nem is voltam rossz tanuló, amikor elhatároztam, hogy zárdába vonulok. A szüleim, főleg apám, nem tudtak magukhoz térni, hiszen a családunk nem volt különösebben vallásos. Tiszteltük a hagyományokat, a naptárban megjelölt piros betűs ünnepeket, de senki sem járt rendszeresen templomba. A szüleim végül megenyhültek, és beszéltek az egyházközösség elnökével. Kiderült, nem lehet csak úgy beállítani egy zárdai közösségbe, sok mindent előzetesen meg kell oldani, de én nem voltam egy problematikus eset, nem volt szükségem patronátusra. Akkoriban ismertem meg egy nyolc-kilenc éves kislányt, aki meghatározott helyen, napi rendszerességgel kukázott. Idővel megszelídült, és elfogadott „barátnőjének”. Megtudtam, hogy egy sokgyermekes család vette magához, nem ismeri ugyanis a szüleit. A családban keményen bánnak vele, mind a nyolc gyereknek van feladata, de őt zavarják el leggyakrabban kukázni, kéregetni, sőt, időnként lopni is. Szóltam a szüleimnek, de apa azt mondta, olyan ügyekbe, amelyeket az állam intéz, ne avatkozzak. Hagyjam a lányt, majd amikor nagyobb lesz, kezébe veszi a sorsát. Talán ő is hozzájárult, hogy elhatározzam: érettségi után útra kelek, és ha akarja, magammal viszem. A szüleimtől sem köszöntem el, attól tartva, hogy erőszakkal visszatartanak.

Megvolt az érettségi, és két nap múlva útnak indultunk. Nem vagyok felelőtlen, tudtam, hogy nincs rendjén, amit csinálok, de nem volt szívem otthagyni, amikor a lábamat átölelve sírt, és könyörgött, hogy vigyem magammal. Újvidéket vettem célba, azt hittem, ott majd útba igazítanak egy Fruška gora-i kolostorba, de tévedtem. Volt egy kis megtakarított pénzem, egy ideig nem volt gond sem az étel, sem az alvás, de lassan fogyott a tartalék, hát délebbre mentünk. Reméltem, ott majd könnyebben megnyílik előttünk valamelyik kolostor kapuja. Jól beszélem a szerbet, így könnyen kértem segítséget, és elmeséltem a történetünket. Egy-két hétig majdnem minden kolostorban kaptunk menedéket, és amíg ott voltunk, segítettünk is a konyhán, a kertben. Csaknem fél évet töltöttünk el a végállomásunkat keresve. De nem találtuk. Közben a család, melynél a kislány volt, feljelentett a rendőrségen, a szociális központ ugyanis egyre többet érdeklődött a gyerek holléte felől. Azt hiszem, ha ez nem történik meg, maguktól sosem keresték volna.

Niš környékén fogott el bennünket a rendőrség. A szüleim ügyvédet fogadtak, hiszen súlyos bűnténnyel, gyerekrablással vádoltak. Hiába volt magyarázatom, sőt, bizonyítékom is, eljárás indult ellenem, melynek a vége két év börtönbüntetés lett, figyelembe véve az enyhítő körülményeket is. A bírósági tárgyalásról haza sem engedtek, azonnal elvittek. Igaz, nem voltam a legszigorúbb börtönben, a konyhán dolgoztam, de még így is rémes volt. Kibírtam. Húsz hónapot kitöltöttem, a többit feltételesen elengedték a jó magaviseletem miatt. Amikor hazajöttem, első dolgom volt felkeresni a kislányt, de nem találtam meg. Állítólag egy olyan családnál helyezték el, amely most külföldön él. Mindegy, én még nem adtam fel. A nyáron megismerkedtem egy fiúval, eleinte féltem a kapcsolattól, de összemelegedtünk. Húsvét utánra tervezzük a lakodalmat, remélem, addig a kislányt is megtalálom, szeretném örökbe fogadni. Látja, a jól szituált családokban is vannak olyan sötét titkok, amelyekről senki sem beszél szívesen. Egyáltalán nem szégyellem, ami történt: igaz, zárda helyett börtönbe kerültem, de mindvégig az emberség vezérelt.


Illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..