Záporka vers- és prózamondó verseny Bácsfeketehegyen
Talpai Lóránt
2021.10.24.
LXXVI. évf. 42. szám
Záporka vers- és prózamondó verseny Bácsfeketehegyen

Október 23-án tartották meg a Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót Bácsfeketehegyen.

A rendezvényt az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület szervezte a tanulásban akadályozott, illetve fogyatékkal élő személyek számára. A vetélkedőre az idén is számos résztvevő érkezett Vajdaság különböző településeiről. Faragó Papp Boglárka, az esemény fő szervezője arról számolt be lapunknak, hogy a találkozót tizenhatodik alkalommal szervezték meg sérült gyermekek és felnőttek számára, és mivel tavaly csak virtuális módon tudtak találkozni egymással a résztvevők, ezért ezúttal mindenképp élő műsort szerettek volna. Továbbá azt is elmondta, hogy ez az esemény inkább találkozó, mint szavalóverseny, tehát a legfontosabb, hogy a résztvevők találkozzanak, barátkozzanak, és megmutassák önmagukat. Az idei Záporkának harminc résztvevője volt, akik korosztály szerint három csoportra lettek osztva. A csoportokon belül pedig még két kategória volt, a Szivárvány és a Napraforgó. A Szivárvány kategóriába a tanulásban akadályozott gyerekek, a Napraforgó kategóriában pedig a szellemileg akadályozott gyerekek és felnőttek kaptak lehetőséget a színpadra lépésre.  A résztvevőket a Barta Júlia, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnökségi tagja, Sutus Ágota logopédus, gyógypedagógus, valamint Dudás Zita alkotta zsűri értékelte. A kiemelkedőbb vers- és prózamondók emléklapban részesültek, a legjobb pedig különdíjban. Az eseményen közreműködött a Bácsfeketehegyi Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület mesemondó csoportja és a Mákvirág tánccsoport. A rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi titkárság és egy interregionális IPA-projektum támogatásával valósulhatott meg.

Fényképezte: Pannon RTV

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..