Mezei Zoltán társulatigazgató elmondta, többéves próbálkozás eredménye az, hogy Máté Gábor elvállalta a rendezést Szabadkán. A tavalyi évadban sikerült úgy alakítani a körülményeket, hogy a rendező több előadását is látta a Népszínház társulatának, és ezután döntött úgy, hogy együttműködik vele. Az már csak hab a tortán, hogy egy egész csapattal érkezett Szabadkára.
Ahogyan Mezei fogalmazott, rendkívül megtisztelő a Népszínház számára, hogy együtt dolgozhat a Katona József Színházzal. Mind művészi, mind szervezői szemszögből roppant fontosnak tartja ezt a tapasztalatcserét társulata számára, hiszen ezáltal „friss vért” kapnak, más látásmóddal találkozhatnak, mint amit egymás közt megszoktak, erre pedig mindenképp szükség van ahhoz, hogy a színház egészségesen fejlődhessen.
Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója szerint is sok tekintetben hasznos dolog, ha egy rendező vendégként elmegy egy társulathoz, a maga otthon hagyott társulata viszont az esetek többségében teljesen immúnis a rendező új munkájával szemben. Sokkal izgalmasabb tehát, ha magával visz néhány olyan színész-, illetve művészkollégát, akikért vállalni tudja a garanciát azért, amit az ő jelenlétük, tehetségük egy másik színházba oltva eredményezhet. Az igazgató rávilágított: noha az itteni körülmények mások — nehezebbek, mint amihez otthon hozzászoktak —, mégis szívesebben tartózkodik itt, mint egy minden igényt kielégítő próbateremben, hiszen ez sokkal szorosabb kapcsolatban van a valósággal, így talán a munkához is nagyobb ihletet ad.
Tartalmasabbá téve azt a speciális földrajzi, történelmi, társadalmi beágyazottságot, hogy az új produkcióban két önálló, egyazon nyelvet beszélő, egyazon történelmet és kultúrát jegyző, ugyanakkor két különböző országban működő, és különböző impressziók hatása által befolyásolt társulat állt össze, az alkotók úgy döntöttek, hogy kiaknázzák a kínálkozó lehetőséget, és olyan történelmi kérdéssel foglalkoznak, amely izgalmasabb eshetőségeket feltételez ebben a szituációban, és akár valami különös, teátrális jelentést is hordozhat. Ezért is választották az előadás témájául a 44-es, úgynevezett még hidegebb napokat. Arra azonban a rendező sem gondolt, hogy az a darázsfészek, amelybe a téma kapcsán belenyúlnak, ilyen csípős lehet. Máté Gábor saját bevallása szerint — súlyához és megrázó mivoltához képest — „felelőtlenül és tudatlanul” állt hozzá a témához. Kezdetben ugyanis csak az lebegett a szeme előtt, hogy egy olyan előadásnak, amely a saját közegében a saját közegéről beszélhet, nagyon sok köze van ahhoz a fajta színházhoz, amely valamiféle kockázatot vállal, és amelyet ő maga olyannyira kedvel. Kockázat, mert ez a fajta produkció akkor erős, ha a néző valamilyen módon — magánéleti okokból vagy a közös sors alapján — az adott történet részesének érezheti magát.
Amikor Brestyánszki Boros Rozália dramaturg átküldte neki a csaknem ötezer oldalnyi nyersanyagot, amit a téma kapcsán összegyűjtött, a szövegmennyiség nyilvánvalóan sokkolta, a tartalma viszont mélységesen megrázta, mondta a rendező. Miután a dramaturg átrágta magát ezen a tetemes szövegmennyiségen — amely dokumentumokat, interjúkat, irodalmi műveket, adatközlői vallomásokat tartalmazott —, illetve egy intenzív internetes kommunikáció, valamint egy személyes találkozás eredményeként elkészült az az ötvenoldalas dráma, amelynek próbafolyamatát augusztus végén már meg is kezdte a két társulat.
Maga a történet 1944 őszén játszódik Bácskában, amikor az újvidéki razziára való reakcióként a partizánuralom egy iszonyatos megtorlást követett el, amelynek mintegy negyvenezer ártatlan magyar esett áldozatául. Az előadás a ’42-es előzményeket is érinti. A szöveg különféle helyszínekről, különféle emberek élettörténetét bemutatva, számos szemszögből járja körül az eseményeket.
És hogy mégis mért Vörös az előadás címe? A címadó szó/szín számos asszociációra ad lehetőséget, akár a vörös uralomra, akár a vérre gondoljunk, de ugyanakkor a színházi függöny színe is ez, tehát nem feltétlenül negatív benyomást kelt a befogadóban. Annál kevésbé, mert az előadás nem kíván ítélkezni, az események hiteles bemutatásával csupán rámutatni igyekszik az emberi gyengeségre és gyarlóságra.
A darabot mindkét társulatnál játsszák majd. A szabadkai bemutatóra október 4-én, a budapestire november 8-án kerül sor. A koprodukció létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.