Visszatérőben a miloševići idők?
Több mint 10 év telt el az október 5-ei belgrádi események óta. Forradalom volt ez, mégpedig a csőcselék forradalma. Azok, akik akkor a tömegek élére álltak, most mind egytől egyig valamelyik miniszteri bársonyszékben ülnek. Politikai dilettantizmusukról árulkodik mindaz, amivel az elmúlt 10 évben ebbe a súlyos helyzetbe sodorták az országot. Munkanélküliség, nyomor, elvándorlás, rablógazdaság, az életszínvonal rohamos süllyedése, szervezett bűnözés, centralizáció, demagógia, korrupció minden szinten... Persze, gazdasági világválság meg államadósság, amit még Tito meg Milošević s mások halmoztak fel. Mindent meg lehet magyarázni. Megrongálják síremlékeinket, megverik fiataljainkat... Legutóbb Csúrogon, az 1944-45-ben ártatlanul kivégzett magyarok emlékére állított keresztet törték szét. Folyik a nyomozás, de azt gondolom, nincs egyetlen olyan magyar ember sem, aki hinne abban, hogy most majd elfogják, és bíróság elé állítják a tetteseket. Folyamatos a parasztvakítás, a népámítás. Még vannak, akik hisznek a hazug szavaknak - de vajon meddig? Más országok népeinek toleranciaküszöbe sokkal alacsonyabb. Az autokráciához és diktatúrához szokott Szerbia népe viszont még mindig tűr.
Visszatérőben a miloševići idők? - kérdeztük a héten olvasóinktól.
HADZSY János topolyai újságíró:
- A miloševići idők nem kell, hogy visszatérjenek, olyan érzésem van ugyanis, hogy el sem múltak. Bennük élünk. Például ha az újságcikkeket nézem, állandóan déja vu érzésem támad, tulajdonképpen ugyanazokkal a kifejezésekkel, frázisokkal él a média, mint amilyenekkel Milošević diktatúrája alatt. A különbség csak annyi, hogy most ezeket a szavakat mások írják le. Például vegyük az áramszolgáltatási díj emelését: először megjelent egy olyan hír, hogy lehet, hogy kellene..., majd jött föntről a nemleges válasz, majd egy kis idő után a fejesek úgy nyilatkoznak, hogy mégiscsak jó volna, ha... Az áramdrágítás oka pedig a karbantartás, a fejlesztés, az állandó áramellátás biztosítása volt. Tulajdonképpen ugyanazokat a frázisokat használják, mint például 1995-96-ban. Azok az idők és a mostaniak között egy különbség van csak: nem lőnek ránk, és mi sem lövünk senkire.
SZABÓ Julianna zombori nyugdíjas:
- Nem hiszem, hogy valaha is visszatérnek, azok az idők elmúltak, s szerintem senki sem sírja vissza őket. Habár most sem dicsekedhetünk azzal, hogy milyen jól élünk. Egyik napról a másikra tengődünk, különösen így tél idején, de legalább az ágyúk dörgésétől nem kell tartanunk, s a fiatalok is fellélegezhetnek, hiszen több behívó már nem érkezik a címükre. Az úgynevezett rendszerváltással nem vagyok megelégedve, hiszen a régi rendszer jó néhány embere az újak közé is befurakodott, nem ment át az ország olyan fejlődésen, amely az életszínvonal emelésére is kihatással lett volna. Teljesen más lenne a helyzet, ha Zoran Đinđić még élne, az ő vezetésével már réges-rég az unióban lennénk. Így azonban egyre nehezebben élünk, az árak az egekbe szöknek, de ez mintha egyáltalán nem érdekelné a kormánytagokat. åk csak saját magukkal vannak elfoglalva, a nép meg találja fel magát, ahogy tudja.
FÜLÖPP Zoltán verbászi teológiai hallgató:
- Szerintem helyesebb úgy feltenni a kérdést, hogy: egyáltalán elmúltak-e azok az idők? Ezen alaposan el lehet gondolkodni. Erre többek között a Julianus-naptár szerinti szentestén történt szabadkai ,,csetnik zsúr'' is okot ad. Amikor 2000. október 5-én milliók vonultak ki az utcára, én otthonról, műholdról kísértem a belgrádi eseményeket, s emlékszem, hirtelen néhány halálfejes csetnik zászlóra lettem figyelmes. Kevesen emlékeztek akkor, hogy ugyanazok, akik ott megjátszották a forradalmárt, egy évtizeddel, sőt egy évvel azelőtt - a bombázások idején - ugyanolyan nagy számban vonultak fel, csak akkor éppen Milošević mellett. Támogatták a hadúr háborús politikáját. Az általános lázadás azonban csak akkor tört ki, amikor a hadjáratok balul sikerültek, s persze a gyomor is korgott. Ismertem a történések főszereplőinek a múltját. Tisztában voltam azzal, hogy azok a politikusok, akik annak idején a világ előtt elég ügyetlenül leplezték nagyszerb politikai ideológiájukat, a kisujjukat sem fogják mozdítani a délvidéki magyarság érdekében. Ezt a meggyőződésemet néhány évvel később csak megerősítették a magyarellenes atrocitások. Noha igaz és örvendetes, hogy Milošević bukásával az ágyuk mennydörgése is végképp (?) megszűnt, az állameszme - ha burkoltan is - ugyanaz maradt. A kilencvenes évek inflációjának és korrupciójának helyébe a rabló privatizáció került. 2000-ben tehát nem történt rendszerváltás, csupán módszerváltás, azzal, hogy nem kellett sok víznek lefolynia a Dunán, mire a módszerváltó pártok koalícióba kerültek a kilencvenes évek uralkodó pártjával. Minden zsák megtalálja a maga foltját!
BATHÁZI Ákos szabadkai munkanélküli:
- Arrafelé haladunk, de azért remélem, még egyszer nem kell átélni azokat a borzalmakat, amelyeket a 90-es években végigszenvedtünk. Az életszínvonal ma sem magasabb, akkor is máról holnapra éltünk, a munkanélküliség akkor is jelen volt, de talán nem olyan nagy mértékben, mint manapság. Mostani vezetőink talán csak annyiban különböznek a diktátortól, hogy nem háborúznak, hanem békességben szeretnének élni a hajdani testvérekkel. Csalódtam az úgynevezett rendszerváltásban, gondoltam, hogy szebb világ köszönt ránk, több lesz a munkalehetőség, nagyobbak a fizetések, de naiv voltam, nem sok minden változott ebben az országban. A szebb jövőt az Európai Unióba kerüléstől várom, persze, óriási kérdés, mikor lehetünk tagjai a népes családnak, s azt is tudomásul kell vennünk, hogy azért ott sem fenékig tejfel az élet. Dolgozni kell ott is, de legalább a munkát tisztességesen megfizetik, nálunk viszont a dolgozni óhajtó népnek még munkát sem tudnak adni.