home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Vissza a jogos tulajdont
Tóth Tibor
2014.04.02.
LXIX. évf. 14. szám
Vissza a jogos tulajdont

A temerini Kádas-fürdő egykori jó híre valamikor messze földre eljutott. A sárga, jódot és ként tartalmazó gyógyvíz, az ún. Grísza-víz gyógyír volt a gyomorbántalmakra, a reumára, az isiászra. A Grísza család tulajdonában lévő fürdőt azonban 1950-ben államosították, és a hajdanán szép napokat megért fürdő szép lassan lepusztult, az enyészet áldozatává lett.

Később a Jedinstvo vállalat viselt rá gondot, majd 1980-ban a temerini első helyi közösségé lett, mely bérbe adta az egészségháznak. Grísza Mária, a fürdőt létesítő idősebb Grísza András unokája vissza szeretné kapni a család elkobzott vagyonát, s újra üzembe helyezné az egykori fürdőt.

Mária nagyanyja férjhez ment id. Grísza Andráshoz, majd az ifjú pár Temerin környékén tanyát és a tanya körül hetven hold földet vásárolt. 1910-ben megvették az első telket a településen, majd szép lassan még további telkeket, épületeket. Az alacsonyan fekvő területen azonban feljött a talajvíz, melynek a felszíne a szokványossal ellentétben zsíros volt. Mária nagyszülei azt gondolták, hogy a föld alatt kőolaj található, és 1912-ben eladták a tanyát, a földeket, egy évvel később pedig hozzáfogtak a kútfúráshoz. Három hónap munka után 417 méter mélyre jutottak, ott azonban áthatolhatatlan talajba ütköztek, és nem tudták folytatni a munkálatokat. Mivel minden vagyonukat erre tették fel, azt hitték, tönkrementek. Egy hónap múlva azonban felszínre tört a sárga víz, az akkor még ismeretlen, később világhírnévre szert tett Grísza-gyógyvíz. Vele együtt etángáz is a felszínre került, a fürdő és a lakás fűtését ezzel oldották meg. A fürdő virágzásnak indult, rengetegen jöttek gyógyulni — még németországi vendégeik is voltak. Főleg nehéz fizikai munkát végző emberek találtak gyógyírt bajaikra a sárga víznek köszönhetően. 1920-ban egy 22 méter hosszú, 12 méter széles és 2,5 méter mély szabadtéri medencét is kiépítettek, ami nagy hasznot hozott a családnak.

— Minden szépen működött, 1950-ben azonban elkobozták a fürdőt és a medencét, sőt még az udvarunkat és a házunkat is el akarták venni, de a szüleim azt mondták, ők innen ki nem mennek. Korábban egyébként kiadtak egy rent, hogy újítsuk fel a fürdőt, fessük be az ajtókat, ablakokat, és akkor a miénk maradhat. Szüleim ezt el is végezték, ám ennek ellenére a fürdőt és a medencét mégis elvették tőlük. A fürdő mellett egy malmunk is volt, melyet szintén elkoboztak, de sikerült visszaperelnünk, az volt ugyanis az egyetlen megélhetési lehetőség a számunkra. Könyveléskor azonban nemcsak a malmot, hanem az egész fürdőt is visszaírták édesapám nevére. A malom a fürdő keretében működött, és valahogy visszakerült hozzánk. Édesapám 1984-ben úgy hunyt el, hogy nem is tudta: a fürdő jóval korábban visszakerült a nevére. Én is a 2002-ben elindított hagyatéki tárgyalás alkalmával tudtam meg, hogy a fürdő telekkönyvi száma a fiatalabb Grísza András, azaz édesapám nevén van. A fürdő jelenleg az első helyi közösség tulajdona, szerencsére nem magánosították, nekem pedig eltökélt szándékom, hogy mindent visszakapjak. Az idén, január 17-én az összes létező dokumentumot átadtam a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökségnek. Jogom van visszakapni az udvart és az épületet, sőt még a forrást is. Ez utóbbi azonban lehet, hogy nem lesz egyszerű, mivel a föld alatti vizek állami tulajdonban vannak, és tudtommal eladták őket az oroszoknak. A forrásra használati jogot kérek. Ha annak idején én kapom el, akkor nem hagytam volna, hogy a Kádas-fürdő ilyen állapotba kerüljön — mondta Mária, aki a temerini Vagyon-visszaszármaztatási Egyesület elnöke is.

Mária bízik az ügy sikerében, és már tervei is vannak.

— Minden attól függ, visszakapom-e a forrást, illetve megkapom-e a használati jogot. Ha igen, akkor egy közösségi házat és egy szállodát létesítek. Magyar állampolgár is vagyok, így külföldi támogatásra is számítok. Községi képviselő lévén kapcsolatba léptem több magyarországi gyógyfürdővel is, és vezetői már ígéretet tettek, hogy segítenek, ha visszakapom azt, ami a miénk volt -– mondta Grísza Mária.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..