home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Virtuális farsang
Kónya-Kovács Otíla
2021.02.17.
LXXVI. évf. 7. szám
Virtuális farsang

A muzslyai Don Bosco Családok Egyesülete idestova hat éve szervez farsangi ünnepséget, bált, maszkok versenyét, az idén azonban arra kényszerült, hogy a rendezvényét a virtuális térbe helyezze át. Karöltve a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével programsorozatot szervezett, melyet online valósított meg.

Mivel első ízben volt ilyen különleges a farsang, Sarnyai Attila, a Don Bosco Családok Egyesületének elnöke elmondta, meglepően szép számban akadtak jelentkezők, a különféle megmérettetésekre összesen 42 pályázó nevezett be. Természetesen lehettek volna többen is, de erre a virtuális bemutatkozási módra talán még nincsenek teljes mértékben felkészülve az emberek.


Bőgőtemetés (a szerző felvétele)

— Szokatlan volt a mostani farsangi versenyünk, de sokan jelentkeztek a felhívásunkra, és nagyon szép jelmezeket bemutató fotókat küldtek a pályázatunkra, ami a szülők és a gyerekek kreativitását is dicséri. Az összes benevezett maszkos fotót feltöltöttük a Facebook-oldalunkra, ahol egy héten keresztül lehet lájkolni, és ennek alapján az úgynevezett közönségdíjat is kioszthatjuk majd. A jelmezverseny mellett fánkdíszítő versenyt is hirdettünk, melyre szintén érkeztek fotók, néhányan ugyanis vették a fáradságot, és a kedvük szerint díszített fánkot meg is örökítették — mesélte Sarnyai Attila, és hozzáfűzte, ezt a pályázatot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével közösen hirdették és valósították meg, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával pedig a versenyzőket meg is tudták jutalmazni.

Makai Zoltán, a zsűri elnöke hangsúlyozta, ez a verseny eltért az előző években szervezettektől, amikor élőben láthatták a jelmezbe bújt gyerekeket, felnőtteket. Más kép tárult a bírálók elé, hiszen a mozdulatokkal is sokat sejtetnek a versenyzők, átszellemülnek, próbálnak egy kicsit szerepelni, a hős bőrébe bújni. A képeket nézegetve nehezebb volt a munka, de a versenyzők nagy része több fotót is mellékelt, és azzal könnyítettek a munkán, hogy több szögből is szemügyre lehessen venni a beöltözött jelentkezőket.


Öreg Néni 

— A farsangra hangolódva nagyon érdekes, ötletes, látványos munkákkal szerepeltek az idén is a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Az óvodások mezőnyében tizenketten, az iskolásoknál tizennégyen neveztek be, a felnőttek kategóriájában pedig hét versenyző mutatkozott be. Három-három kiemelt díjat osztottunk ki. A legfiatalabbaknál a Tarantula Pók kapta az első díjat, második lett a Sparhelt, a harmadik helyezést egy űrjárójelmez érdemelte ki. Persze volt itt még Kalóz, Sárkány, Szakács, Szakácsnő, Fánkocska, Királylány, Kártyakirály, Tank, Sellő is. Az iskolások kategóriájában úgy döntöttünk, hogy az Öreg Néni első díjban részesül, a második a Pitypang lett, a harmadik díjat pedig egy virágcsokor-öltözet kapta. Ebben a csoportban is voltak érdekes megoldások, láthattuk Asterixet, Poirot-t, Aladdint, egy-egy csodagomba- és pantomimesjelmezt, bemutatkozott a Koala Mackó, a Robot és néhány, királynőnek öltözött versenyző is, valamint Aladdin és az igencsak közkedvelt Pöttyös Túró Rudi is megjelent — mesélte a zsűri elnöke. Azt is hozzáfűzte, hogy a felnőttek kevésbé voltak farsangi hangulatban, és csak hét jelmezből válogathattak. Döntésük értelmében az Arab Férfi és az Arab Nő került az első helyre, a második díjat egy apácajelmez érdemelte ki, a harmadik pedig egy betörőnek öltözött versenyző lett, ő a zsákmányával együtt kapta meg ezt az elismerést. Emellett jelentkezett egy „rosszlány”, egy „orvosnő”, valamint egy „bajor házaspár” is.


Arab Férfi 

A zsűri a farsangi fánkokról készült fotókat is átnézte, és két-két díjat ítélt oda. A fiatalok közül Mészáros Aurórát és Ozvald Szintiát díjazták, a felnőttek mezőnyében Gabona Kinga és Gabona Angéla vehette át a jutalmat. A szervezők úgy döntöttek, hogy minden részvevőt megörvendeztetnek, a díjazottak kiemelt jutalomban részesülnek, de a többiek is szép ajándékot kapnak.

A virtuális farsangnak még másik mozzanata is zárt körű volt, de felkerül a közösségi hálóra, a Don Bosco Családok Egyesületének Facebook-oldalára az a videó is, amely a bőgőtemetést örökítette meg. Rontó Mártát tavaly kérték fel először, hogy szervezze meg a bőgőtemetést, és az idén is hozzá fordultak. Mivel minden online történik, a bőgőt is így temették, amit az interneten tekinthetnek meg az érdeklődők.


Pitypang

Boldizsár Rozália, a siratóasszonyok egyike elmondta, ő nem emlékszik, hogy régen lett volna Muzslyán ilyen hagyomány, nem volt rá példa, hogy így záruljon a bálok ideje, de annak nagyon örül, hogy ezt az eseményt is felkarolták és népszerűsítik. Érdekes történet, melyet a pap, a kántor, a „felravatalozott” nagybőgő meg a sírdogáló rokonság, asszonyság jelenít meg. Rozália szerint sokkal jobb, amikor élőben zajlik, mert a tömeg jelenléte serkentőleg hat. Igaz, most is tiszta szívükből siratták a bőgőt, de hiányzott a nézősereg.

Rontó Márta az elhangzottakhoz hozzáfűzte, átgondolta ezt a kis jelenetet, és — a régi elmondásokból is merítve — hozzátett egy-két saját elképzelést. Úgy hallotta, hogy egykoron voltak olyan kántorok, akik szerettek a pohár fenekére nézni, anekdotákat is hallott róluk, így most ő is a belső zsebébe csempészett egy üvegecske kisüstit, és a „búcsúztató” vagy az imádság közben bele-beleivott. A pirosra festett orr is azt jelképezte, hogy a kántor nem veti meg a jó itókát. Mint mesélte, ez egyrészt azért is mókás, mert ő valóban kántorkodik, és örül, hogy részese lehet ennek a kis vidámságnak.


Rabló és Zsákmánya

A Muzslai Petőfi Sándor MME egyik tagja viccesen megjegyezte, hogy egy vadonatúj bőgőt temetnek, melyet még alig használtak. És valóban egy ilyen hangszer volt a főszereplője ennek az epizódnak, persze csak jelképesen. A báloknak sem kell az idén véget vetni, mert egyet sem tartottak meg, de megérkezik a böjti időszak, és lassan majd ráhangolódhatunk a húsvétra.

A virtuális farsangról készült felvételt pedig bármikor vissza lehet pörgetni, a résztvevők nézegethetik a képeket, és akár a bőgőtemetés videóján is jókat kacaghatnak.


Sparhelt


Tarantula


Űrjáró 


Virágcsokor

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..