Egy vendégkiállításról van szó, mely a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeumból érkezett Budapest, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Szabadkára. Csorba László, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója a megnyitón hangsúlyozta, itt, Szabadkán a kiállítás tökéletes összhangban van a múzeum épületével és a várossal. A kiállítás kurátora Szatmári Judit Anna muzeológus, a BTM Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének vezetője, aki minden helyszínhez egy kicsit más válogatást készített.

A divat, az öltözködés kultúrája és szokásrendszere a világban zajló folyamatokra érzékenyen és látványosan reflektál, így állandóan változik. A ruha nem csupán viselőjéről, de készítőjéről, valamint egy-egy hely és kor számos jellemzőjéről is hordoz információt. Részleteit, anyagát, formáit jól megfigyelve kirajzolódik az egész akkori világ. Hiszen egy öltözék nem más, mint egy lenyomat, egy tükör, mely annál többet mesél, minél több kérdést teszünk fel neki – áll a bevezetőben.

A kiállítás az 1880 és 1940 közötti időszak divatjának változásait mutatja be. Ez alatt az idő alatt minden korábbinál nagyobb változások történtek az életmód, a technika fejlettsége, a hatalomgyakorlás és a társadalmi berendezkedés, kiemelten a nők helyzete szempontjából. A művészeti stílusok változása is nyomon követhető a divatban: a historizmus, a szecesszió és az art deco motívumai a ruhákon is megfigyelhetők.

– A kiállítás termeiben tematikus egységekbe rendezve jelennek meg a ruhák, fotók és festmények: a fűző történetétől kezdve a párizsi és bécsi divathatásokon át egészen a sport- és strandviseletekig. A tárlat elsősorban a női divatra fókuszál, és éppen azt a korszakot idézi meg, amikor Szabadka város a virágkorát élte. A bemutatott darabok nemcsak esztétikai értékük miatt különlegesek, hanem azért is, mert helyi kontextusba kerülnek: a Pestről érkezett ruhák mellett a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményéből származó festmények és fényképek azt bizonyítják, hogy ezek a ruhák, ez a divat a szabadkai nők körében is jelen volt. A nagy divatközpontok ugyanis, a bécsi, párizsi és pesti műhelyek mindenre hatottak. A Monarchia idejében az asszonyok utaztak is, s a divatlapokban található szabásminták alapján az itteni varrónők és szabók is el tudták készíteni a ruhákat – mesélte Ninkov K. Olga.

Az igazgatónő elmondta, két kiadványukat küldték el a kurátornak, egy portrés könyvet, illetve Raffai Judit szabadkai fényképészeket feldolgozó könyvét, Szatmári Judit ezekből válogatott.

A ruhadarabok restaurált állapotban, fénytől védve lettek bemutatva, némelyiket teljesen szét kellett bontani a megőrzés érdekében.

A kiállítás témái tehát: öltözködési szokások, fűző, párizsi divat, Bécs, a Monarchia (divat)fővárosa, a hivatali munka uniformisa: öltöny és kosztüm, céhekből ipartestületek, méretre készítés, alsó rétegek, azaz alsóneműk, a fűző elhagyása, a mozgás szabadsága, divatlapok, Fiú ez a lány? – La Garçonne, sport és strand.

A fűző helyett az I. világháború után már mozgással és fogyókúrával alakították a testet. Az új, modern, fiús lány dolgozott, felszabadultan szórakozott, merészen sportolt. Az utazás lehetőségei bővültek, a turizmus fellendülését segítette a fizetett szabadság intézménye is. A lebarnult bőr – melyet sokféle új kozmetikum is elősegített – már nem a mezőgazdasági munka, hanem éppen ellenkezőleg, a szabad levegőn való pihenés, napozás szimbóluma lett. Demeter Erzsébet szabadkai festőnő képe egy kopasz, nyakkendős lányt ábrázol, kezében egy órával. A Fiú ez a lány? című filmmel ugyanis megjelent a fiús divat a nők körében, sokan hordtak nadrágot, nyakkendőt, cigarettáztak. Ez korábban elképzelhetetlen volt.

A fiús stílus az 1920-as évek elején hódított leginkább: vékony, lapos alak, rövid haj (ún. eton- és bubifrizura), nyakkendő, szemüveg, harangkalap (cloche) voltak az új megjelenés kellékei. Az egyszerű, dísztelen öltözködést a háború után már a modernséggel, a fiatalossággal és nem a dolgos hétköznapokkal azonosították. 

A kiállítás egy kisebb sarkában kap helyet a férfidivat, ahol például Lifka Sándor portréját is láthatjuk. A férfidivat nem változott olyan gyorsan, a kiállításon látható ruhákat ma is bátran felvehetné bárki, nem tűnne ósdinak.

A kiállítás a japonizmus hatását is bemutatja, mely a szecesszióban, az art decóban is megjelenik, de láthatunk autóvezetéshez használt porköpenyt is. A ruhák mellett kiegészítők, alsóneműk is szerepelnek a kiállításon.

Oláh Sándor szabadkai festő képei is láthatók, lapozhatunk korabeli divatlapokat, olvashatunk a „kis feketéről”, majd végül az art deco ruhái kerülnek sorra, itt található a Szabadkai Városi Múzeum két saját ruhája is. Az egyik egy fehér fellépőruha. Vodenicsár Erzsébet, művésznevén Vadassy Erzsi énekesnő viselte. Erzsi a két világháború közötti időszakban Budapesten élt, a Mátyás-templom kórusának tagja volt 1933-ban. A Letty Lynton című hollywoodi film főszereplőjének fodros, fehér ruhája az egész világon futótűzként terjedt el. Novák Rózsika és Imre őrizte meg az utókor számára e különleges ruhakölteményt.

– A múzeum másik ruhája egy díszmagyar. Érdekessége, hogy Szabadkán készült, Siflis Oti műhelyében, akiről hosszas kutatás után sem sikerült megtudni semmit, ez az egyetlen ruhája maradt fenn. Meg is kérnénk az olvasókat, hogy ha valakinél otthon lapul bármi, ami Otihoz kapcsolódik, jelentkezzen a múzeumnak – mondta Olga. – Művészettörténészként is nagyon örülök ennek a kiállításnak, mert elképesztően jó látni, hogy a saját gyűjteményünkben szereplő fotók és festmények ilyen kontextusba kerülnek, és egy más módon szólalhatnak meg. Szerepel itt egy festmény Tóth Margitról, egy zentai lányról, akibe több festő is szerelmes volt. Ő egy érzékeny, intelligens, kereskedelmi iskolát végzett lány volt, öccse, Tóth József Meštrović-növendék volt Zágrábban, tehetséges szobrász, de sajnos korán meghalt. Margit nénibe szerelmes volt többek között Hangya András vagy a zentai Vladica Nikolić is, aki a kiállításon szereplő képet is festette, melyen Margit matrózruhában látható. Margit néni Németországba költözött, miután férjhez ment, viszont elkezdte gyűjteni a festményeket, felkarolni a festőket, akiknek festéket, vásznat hozott, Petrik Pál többször náluk is aludt Németországban. Gyűjteménye egyik felét Zentának ajándékozta, a másikat pedig megvásárolta, s most a zentai múzeum tulajdona az egész. Öccséről, Tóth Józsefről nevezte el – mesélte el érdekességként Ninkov K. Olga. 

A kiállításon két olyan ruha is megtekinthető, amely nincs üvegvitrinbe zárva, s a látogatók fel is próbálhatják őket. A két korhű ruha természetesen a jelenben készült, de korabeli szabásminták alapján, nem kell tehát attól félni, hogy megsérülnek.

A kiállítás formatervezője Lalić Csaba volt, és sokat segített Korhecz Papp Zsuzsanna is. A kiállítás július 15-éig látogatható, a városi múzeum több kapcsolódó programot is tervez: lesz játszóház, könyvbemutató, a szecesszió világnapján pedig Szatmári Judit Anna tart előadást a szecessziós ruhákról.