A szabadkai Zoraje Tihomir háromgyermekes édesapa, nyomdaipari mérnök, tanár, a Politechnikai Iskolában szaktantárgyakat ad elő a webdizájner és grafikus szakos osztályokban, emellett gyümölcstermesztéssel is foglalkozik. Szabadideje nem sok akad a munka és a család mellett, de mindig megtalálja a módját, hogy a hobbijára is jusson belőle. Modellezik. Terepasztalt épít.
Az elmúlt kilenc év alatt már egy városmakettet épített fel. Mint mondja, Szabadkán kialakult egy baráti társaság, különböző korú, foglalkozású emberek a tagjai, akiket a közös szenvedély, a modellezés tart össze. Rendszeresen találkoznak, megbeszélik, ki mivel bővítené állományát, milyen újdonságok jelennek meg, majd közös kirándulás részeként megvásárolják a vágyott elemeket. Sok tereptárgyat maguk készítenek, ezért a makettjük amellett, hogy jól működik, látványos és élethű is.
— Egy ismerősöm által csöppentem bele a modellezésbe. Láttam a modellasztalát még a régi, már nem létező szerbiai közösségi oldalon. Társaival meghívtak egy kiállításra. Akkor nem is bíztak abban, hogy én komolyan belevágok, mert többen érdeklődnek, de végül nem valósítják meg a terveiket. Megvettem az első modelljeimet, szakirodalmat kezdtem olvasni, tanácsokat kértem. Másfél éven belül elkészítettem az első modellasztalom, és kiállítottam a társasággal. Ők elfogadtak engem mint új tagot. Ez már egy nagy baráti közösséggé vált, melynek tagjait ugyanaz a hobbi foglalkoztatja. Én kilenc éve vagyok benne. Ha jönnek újoncok, örömmel fogadjuk őket, segítünk nekik, rávilágítunk azokra a hibákra, amelyeket mi követtünk el, hogy ők már ne tegyék. A modellezés olyan, hogy ha egy nagyobbat hibázunk, azt csak úgy lehet kijavítani, ha roncsolunk, az pedig sok pénzbe és időbe kerül. Jobb többször átgondolni a dolgokat, megtervezni, és egyszer megcsinálni rendesen.
* Milyen ismeretek, készségek szükségesek a modellezéshez?
— Ez egy komplex dolog. Az elektronika ismerete mellett az asztalosság is kell, hiszen az asztalokat is általában mi magunk készítjük, de a dizájn, a szépérzék is fontos, valamint a színeket is tudni kell jól kombinálni. Sok az aprólékos munka, mert kis fákat is készítünk, számtalan pici elemet. Újabban a 3D-s nyomtatás lehetőségével is élünk. Sok mindent meg lehet tervezni számítógépen, kinyomtatni, majd utómunkálatokkal szépíteni, javítani. De ha valaki nem akar az asztalosrészével foglalkozni, akkor azt megcsinálja más, lényeg, hogy tudjuk, mit akarunk elérni.
* Kilenc év alatt hova jutottál el a hobbid terén?
— Már nemcsak terepasztalom van, hanem saját kiállítótermem is itthon. Ebben a modelljeim felé fér el. Ezeket használni is lehet, mert nagyon fontos tényező, hogy lehessen működtetni. A terepasztal nagy teret igényel, de nálunk rendszeresen használatban van, a gyerekek is szeretik. Számomra a modellezés téli sport, mert nyáron kevesebb idő jut rá, ilyenkor inkább az új elemeket szoktam beszerezni. Ami a készen vásárolt dolgokat illeti, épületeket veszünk, habár újabban már azokat is mi magunk készítjük, valamint kiegészítő elemeket, kis embereket. A terep megtervezése, kialakítása, a fák, a fű, az elektronika beépítése mind egyedi.
* Hogyan születik meg az elképzelés?
— Mi ezt kikapcsolódás céljából csináljuk, amikor egy kis nyugalmat szeretnénk. Van, hogy órákig csak ülünk, nézzük a terepet, és megpróbáljuk elképzelni, megálmodni, mit szeretnénk megvalósítani. A következő lépés a tervezés, majd a kivitelezés, mely több fázisban történik. Van egy próba, utána az építés. Ha valami nem tetszik, akkor javítunk. Amikor az embernek már van tapasztalata, akkor ez rutinszerűen működik.
* Milyen gyakran jön össze a társaság, milyenek a bemutatkozási lehetőségek?
— A járvány előtt rendszeresen kiállítottunk, nagyon sokan érdeklődtek a munkáink iránt, a Múzeumok Éjszakáján is bemutatkoztunk. Az idén kihagytuk ezt a rendezvényt, mi ugyanis minden kiállításon szeretünk újat mutatni, viszont a járvány alatt kevesebb volt a lehetőség az új elemek beszerzésére és a közös munkára, de most már rendszeresek az összejövetelek. Már a jövő évi Múzeumok Éjszakájára készülünk. Nagyon különbözőek vagyunk korban, munkában, érdeklődési körben is, más-más világból származunk, de egy dolog összeköt bennünket, a modellek szeretete. Az emberben kell lennie egy elhatározásnak, hogy ne a hobbi költséges részével foglalkozzon. Ez egy drága szórakozás, de legyen benne akarat, hogy az ember ne azt nézze, mennyi pénzbe és időbe fog kerülni. Mi ilyen dacosak vagyunk, megvalósítjuk azt, amit szeretnénk, kerül, amibe kerül.
* Mik a további céljaid?
— Hogy eredményesek legyünk. Ehhez pedig mindig többet kell tervezni, mint amennyit meg tudunk valósítani. Nálam az a cél, hogy egy-két éven belül új épületbe költöztessem a modellpályát, ahol az egész elfér, hiszen most csak a fele van felállítva. Ez nagyon jó, mert amikor van rá szabadidő, össze lehet jönni a családdal, barátokkal, gyerekekkel, és lehet használni, de most nincs ott az összes. Én meg az összesért megdolgoztam, és szeretném, ha a másik 50 százaléka is ki lenne használva. Az új elemek vásárlását nem szabad sürgetni. Ha az ember egy nap alatt mindent megvehetne, akkor az egész elveszítené az értelmét, a varázsát. Mi nemcsak modellezők vagyunk, hanem gyűjtők is. A gyártók előre bejelentik, milyen újdonságokkal készülnek. Általában Budapesten és Szegeden szoktunk vásárolni. Ilyenkor kirándulást szervezünk, természetesen vonattal megyünk, ez is egy közös program a csapattal. Minket a kiállítás motivál, arra készülünk. Nem valljuk be, hogy szeretjük, ha dicsérnek bennünket, de imádjuk a jó véleményeket. Szeretem, hogy kiélhetem a kreativitásom, megvalósíthatom az elképzeléseimet a modellezés által. Mindig jobbat akarok, sosem vagyok megelégedve a saját munkáimmal, és ez hajt előre. Egy olyan világot élhetek meg, amely sokkal kisebb, mint az enyém, de sokkal nyugodtabb is. Én ott elfelejtem a gondokat, ha éppen rossz napom van.
