A szabadkai Népszínház Magyar Társulata legutóbbi bemutatójának címéről és főszereplőjéről van szó, ez Az Iglic. Az előadást, mely szeptemberben került a társulat repertoárjába, Siflis Anna rendezte.

Fotók: Igor Preradović

Már a darab legelején az alvilágba csöppenünk. Három botladozó, szerethetően esetlen szellem vár bennünket horrorisztikus falatozásra, véres tálcákról fogyasztjuk az ínycsiklandó rumos mignonokat. Ez a beetetés? Remélhetőleg nem hálóznak be bennünket is az alvilág szellemei. Csernik Árpád, Ricz Ármin és a hiperideges szellemet játszó Nyári Ákos az Iglic segítői, varázslatainak támogatói, alattvalók. Ezután tűnik fel a két lány, Lily (Dedovity Tomity Dina) és Josie (Grgity Nikoletta). Az elmegyógyintézetben beszélgetnek éppen, ahová egyikük azért került be, mert megölte saját kisbabáját. De vajon miért? Mert a huncut kis Iglic elhitette vele, hogy ő igazából egy váltott gyermek, egy gonosz démon, hiszen ez az iglicek dolga.

Elrabolják az embergyerekeket, ha a szüleik a születés pillanatában még nem adtak nevet nekik. De miért teszi ezt a mi Iglicünk? Hiszen nem egyértelmű, hogy egy gonosz vagy egy jó szellemről beszélünk-e. A két lány, noha fél tőle, mégis arra vágyik, hogy vele legyen, és az teljesítse minden kívánságukat. Az Iglic pedig? Nos, ő csak egy kis szeretetre, egy csókra vágyik, hiszen olyan régóta létezik, amióta világ a világ.

Siflis Anna rendezésében párhuzamos világok elevenednek meg, ezek közül az egyik vállaltan horrorisztikus, ám a másik sem mennyországi hely. Azaz mindkettő tűnhet nagyon élhetőnek és kellemesnek is.

A díszlet és a jelmezek a bábok világát is megidézik, Tim Burton is büszke lenne Molnár Anna díszlet- és jelmeztervező munkájára. A felnagyított részletek, az óriási kéregető kéz vagy a hatalmas koktélospohár egészen filmes hatást kölcsönzött a történetnek, mindezt pedig jó érzékkel támogatja meg a fény is, mely Majoros Róbert munkája.

Hamvai Kornél fordításában igazi nyelvi bravúrokkal találkozhatunk, Az Iglic nyelve ugyanis egy kacifántos, kifacsart, kicsavart nyelv, melyet ennek ellenére tökéletesen értünk mi is, sok esetben meg is mosolyogjuk ezeket a szó- és mondatösszetételeket. Egyik személyes kedvencem a sok közül: „Jótét helyébe jódli?”

Hogy léteznek-e iglicek és a párhuzamos világokból a miénkbe belekontárkodó szellemek, nem tudhatjuk, de biztosan volt már olyan érzésünk, hogy nem tudjuk, mit miért is csináltunk. Lehet, hogy ilyenkor éppen az Iglic mókázik velünk.  

A címszerepben az Iglic megformálásáért Pataki-gyűrű díjra is jelölt G. Erdélyi Herminát láthatjuk, aki egészen átlényegül egy apró, szeretetéhes démonná a színpadon. Játszi könnyedséggel teljesíti a két lány, Lily és Josie kívánságait, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, s közben folyton ott sürög-forog körülöttük. A szereplőválogatás telitalálat, Hermina, mondhatni, Igliccé válik az előadásban. Jól áll neki a huncutság. A produkció zeneszerzője Szászi Petra, a dramaturg Oláh Tamás, a rendezőasszisztens Kulhanek Edina, a súgó pedig Kocsis Valéria volt.

Bátran merüljünk el a párhuzamos világokban, nem lesz annyira horrorisztikus, s ígérem, rengeteget fognak mosolyogni Iglicünk mondatain.