home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Vidékünkről
Martinek Imre
2021.03.23.
LXXVI. évf. 10. szám
Vidékünkről

Dátumra pontosan ez év február 25-én indult újra a magyar nyelvű adás a pancsovai regionális televízióban és rádióban. A heti egy alkalom (csütörtökönként 12.30-kor) plusz egyszeri adásismétlési (vasárnaponként, reggel 7.30-kor) rendszerességgel jelentkező (magazin)műsor szerkesztését és vezetését Balogi Mária vállalta. Az Antalfalva községi rtv magyar nyelvű szerkesztőségének fiatal (1982-ben született) műsorvezetője és szerkesztője. Egyébként ez utóbbi, önkormányzati alapítású községi televízió — a szerb, a szlovák és a román nyelvű adások mellett — hetente négyórás magyar műsort is sugároz. Mária elmondása szerint az említett posztot immáron ötödik éve tölti be. Az azt megelőző, ugyancsak ötéves időszakban a kovacsicai médiaház adminisztratív munkása volt, illetve magyar redakciójának úgynevezett tartalékos, kisegítő munkaereje. S akik esetleg már elfelejtették volna: az antalfalvi rtv magyar nyelvű szerkesztőségének egyik oszlopos tagja, mintegy másfél évtizeden keresztül, 2015 júliusában bekövetkezett haláláig, éppen beszélgetőtársam nővére, Bakator Dudás Natália vala.

Mária „váltását” lényegében csupán egy szakmai pluszmunka vállalásaként szabadna értelmeznünk. Dacára annak, hogy a többnemzetiségű községi médiaház működési körülményei jegyeztek már gazdaságilag jobb és konszolidáltabb időket is. Vagyis magyarán ez nem átigazolás, hanem a szomszédok régi (szerkesztő)gárdája, évtizedeken át élő igyekezetének felkarolása! A lehetőségek függvényében. Miképpen a hagyományőrzés/-ápolás sem csupán a hamu őrzéséből áll, hanem a láng(ocska) továbbadásából is. Az 1999 karácsonyán debütáló pancsovai magyar tévéadás, a Magyar Percek szellemi örökébe lépve, melynek kereken 820 adása készült el, és került fel a világhálós videómegosztóra.


Balogi Mária  

— Szórványunk különleges gondozást, odafigyelést igényel. Különösképp nehéz ennek a feladatnak eleget tenni most, amikor a magyarság (is) tömegesen vándorol ki a messze idegenbe. A Vidékünkről (a világhálós videómegosztón az Iz naših krajeva néven lehet fellelni — a szerző megj.) című műsor célja, hogy bemutassa nyelvi és kulturális értékeinket. A dél-bánsági régióban, továbbá a nagyvilág diaszpóráiban élő közösségek között tolmácsolva. Jelenünk kapocsának segítségével és erejével — vázolta fel bemutatkozó jegyzetében a szerkesztő hölgy. Ígérve, pontosabban remélve, hogy az előttünk álló időszakban megannyi riport és beszámoló fog még majd bekopogtatni a világra nyíló, kicsiny ablakunkon. A heti rendszerességgel vett/kapott huszonöt percben. A február végi, március eleji nyitányt a torontálvásárhelyi Pipacs Nőegylet, valamint a MMMK berkeiben készült tematikus összefoglalók hozták.  

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” — írta egykor Wass Albert. A közösségépítés eme audiovizuális napszámosai a közös erő, hit és összefogódzás megtartóerejében hisznek. És reménykednek. A soron következő alkalmakhoz pedig ugyanez lészen, marad a mottó. Az összefogódzás. A kitűzött cél pedig minél változatosabb és színesebb műsorokat készíteni. Ebből adódóan viszont újabb munkatársak beiktatására is szükség lesz a közeljövőben. Az átfogó és hatékony csapatmunkához.

A hétről hétre jelentkező, tematikus összeállítások rádiós megnyilvánulása a Pancsovai Rádió FM 92,1 MHz-es hullámhosszán is követhető.

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..