home 2026. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Via Dolorosa
Dr. Czékus Borisz
2026.04.05.
LXXXI. évf. 13. szám
Via Dolorosa

Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, melyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt és vele másik kettőt kétfelől.

Ennek a néhány órának a történése alapjaiban változtatta meg a világot. Értetlenül szemlélték a történteket rabbik, írástudók, szadduceusok, farizeusok, pogányok, római katonák, a helytartó, az egyszerű nép, Jézus követői, de még a tizenegy kiválasztott apostol is. A zsidók nem fogadták el a tényt, hogy a világba jött a Megváltó. A római helytartóság számára egy átlagos nap volt, amikor a zsidók összevesztek a bonyolult vallási törvényeik miatt. A csendes kisebbségben pedig, mely hitt Krisztusban, összeomlott a világ, mert nem így képzelte el Jézus királyságát.

Krisztus keresztútjáról szűkszavúan emlékeznek meg az evangéliumok. A fenti sorok a Bibliából vannak, lényegében ennyit tudni biztos forrásból. Az Újszövetség egyik könyve foglalkozik a húsvét utáni napok történéseivel. Beszámol, hogy Mária, néhány tanítvány és buzgó asszony gyakran felkereste a nagycsütörtöki és nagypénteki események helyszíneit: az utolsó vacsora termét, a Getsemáne-majort, az Olajfák hegyét, a főpap házát, a Golgotát és a sírt. Imádkoztak, és elmélkedtek a történteken. A korai keresztények feljegyezték ezeket az állomásokat, és feltételezhető, hogy így alakultak ki az első stációk. Háromszáz évvel később I. Konstantin római császár felesége, Heléna (később Szent Ilona) a Szentföldre utazott. Megtalálta Jézus keresztjét, templomot emelt a Golgotán, és kőbe véste néhány helyen a szenvedés állomásait. Ezt a keresztutat járták a Szentföldre zarándokoló hívek a következő bő ezer évben. Assisi Szent Ferenc szerzetesei a bibliai tizenkettes szám jegyében tizenkettőre bővítették a stációk számát. Ők hozták el Európába a keresztút tiszteletét, hogy mindenki átélhesse e misztériumot. Megjelentek az első kálváriadombok, és a keresztútjárás Olaszországból elterjedt az egész világban. Minden nép a maga módján értelmezte és ősei hagyománya szerint járta a keresztutat. Egy jeruzsálemi szerzetes 400 éve papiruszra vetette a stációk helyét és történetét. E dokumentum alapján rögzítette a pápa a XVIII. században a tizennégy állomásos formát (a halálra ítéléstől a sírba tételig), mely azóta elfogadott a katolikus egyházban. A legismertebb keresztútjárás a római Via Crucis, melyet a mindenkori pápa vezet nagypéntek estéjén.


A Szent Sír-bazilika a Golgotán

A Fájdalmak útja kb. 600 méter hosszú. Jeruzsálem óvárosában néhány utcát érint az Oroszlános kapu és a Szent Sír-bazilika között. Áthalad a történelmi óváros muszlimok és keresztények lakta negyedein. Az első kilenc állomás az utcán van, a többi a bazilikában. Az erőd helyén, ahol Pilátus ítéletet mondott Jézus felett, ma egy arab általános iskola működik. Vele szemben van az Ostorozás kápolnája, ahol a hagyomány szerint Jézus a vállára vette a keresztet. A harmadik stáció, ahol először esett el, egy kőoszlop. Édesanyjával való találkozásának helyén ma egy örmény templom áll. A Cirenei Simon-kápolna hétszáz éve van ott, ahol a férfit rákényszerítették, hogy vigye a keresztet. Veronika házánál van a hatodik állomás, míg a hetedik egy ferences templom, ahol feltehetően másodszor esett el. Ahol a síró asszonyokhoz szólt, ott ma egy görög ortodox templom van. Az utolsó utcai stációnak, ahol harmadszor esett el a kereszttel, egy kopt ortodox templom állít emléket. A keresztény világ legszentebb helye Jeruzsálemben a Via Dolorosa végén lévő Szent Sír-bazilika. Ez azon a helyen van, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus keresztje állt. Itt található az utolsó öt stáció — a keresztre feszítéstől a sírba helyezésig.


A harmadik állomás

Jeruzsálemet a három vallás városának is nevezik. Többé-kevésbé békében él egymás mellett zsidó, arab és keresztény. Az óváros négy negyedre van osztva, mindegyiket a saját felekezete irányítja. A legszerényebbek az örmény keresztények, akik a legrégebb óta ápolják Jézus történetét. Náluk áll Dávid tornya. Mellettük van a keresztények városrésze a Szent Sír-bazilikával. A zsidók legszentebb temploma, a Szentélyek Szentélye helyén állnak ma az arabok mecsetei. A valamikori zsidó szentélyt körülhatároló udvarnak csak egy oldalfala maradt meg — ez a siratófal, a zsidóság legszentebb helye. Az évszázadok folyamán rengeteg arab telepedett le a Templom-hegy lábánál, és megépítette Mohamed tiszteletére az aranykupolás sziklamecsetet, valamint az al-Aksza-mecsetet, melyek magasan Jeruzsálem fölé emelkednek. A sziklamecset belsejében egy szikladarab van, az, amelyen Ábrahámnak fel kellett volna áldoznia fiát. Fontos szakrális hely tehát a zsidóknak is, és a keresztényeknek is. De a mohamedánok egyik szent helye is, mivel hitük szerint erről a kőről emelkedett a magasba Mohamed próféta. A sziklamecsetet tehát magáénak érzi mindhárom összebékíthetetlen felekezet.

Jeruzsálem az év minden napján sok ezer zarándokot fogad, akik lényegében egy nap alatt végigszaladnak minden bibliai helyszínen a városban. Ma — eltekintve a pillanatnyi politikai helyzettől — a szentföldi zarándokot, aki valójában egy modern turista, annyi különféle impulzus éri Jeruzsálem utcáin, hogy nehezen tud lélekben azonosulni az eseményekkel, melyek két évezreddel ezelőtt ott történtek. A keresztút járása — Jeruzsálemben, Rómában vagy a kálváriáinkon — nem puszta utánzása kellene hogy legyen a kétezer évvel ezelőtti eseményeknek, hanem a Feltámadott követőjévé formáló lelki folyamatnak. Úgy legyen, ámen.


A sziklamecset a Szentélyek Szentélye helyén


A Via Dolorosa napjainkban

Fényképezte: Czékus Borisz

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..