home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Vezércsere angol módra
Talpai Lóránt
2022.11.10.
LXXVII. évf. 45. szám
Vezércsere angol módra

Rekordgyorsasággal mondott le a brit miniszterelnök asszony, és villámgyorsan vette át a kormányzást Nagy-Britannia első indiai származású miniszterelnöke. Hogy mi volt ennek a gyors váltásnak a valódi oka, és változik-e ezután a brit kormánystratégia, arról dr. Egedy Gergelyt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát, a brit politika és eszmetörténet szakértőjét kérdeztem.


Dr. Egedy Gergely (forrás: You Tube)

* Tiszavirág-életűnek mutatkozott Liz Truss brit miniszterelnöki pályafutása, hiszen mindössze másfél hónapja alakított kormányt, és máris lemondott. Mi áll ennek a gyors visszavonulásnak a hátterében?

— Truss főként az általa meghirdetett és elhibázott, illetve megalapozatlan neoliberális gazdasági program megvalósításába bukott bele. Radikálisan szerette volna csökkenteni az adókat, mivel úgy gondolta, hogy mindez felpörgeti majd a gazdaságot, viszont ezt a bizonyos nagyszabású adócsökkentést hitelfelvétellel próbálta finanszírozni. Ez azonban egy borzalmasan könnyelmű elképzelés volt, mely a konzervatív gazdaságpolitikával is nehezen összeegyeztethető. Az adócsökkentés egyes pontjai közül a legnagyobb vihart kétségtelenül a leggazdagabbak körüli adóvita kavarta. Truss a 45 százalékos adókulcsot 40-re próbálta csökkenteni az évi 150 000 fontnál többet keresők számára. Ezenkívül a társasági adót és személyi jövedelemadót is próbálta kisebb mértékben csökkenteni. A pénzügyi elképzeléseire azonban a piac csattanós választ adott, mivel amint beterjesztették az említett intézkedéseket, azonnal összeomlott a font a dollárral szemben. A piacok pedig minden bizalmukat elveszítették a londoni kormány iránt. Végső soron ez vezetett Liz Truss kudarcához, és ezután a pártja is teljes mértékben szembefordult vele.


Liz Truss (forrás: MTI)

* A kormányzati pálcát Nagy-Britannia első indiai származású miniszterelnöke, Rishi Sunak vette át, akinek családja a brit társadalom elitjébe tartozik. De ki is valójában ő, milyen politikai, illetve gazdasági pályafutást tudhat eddig maga mögött?

— Igen, ő valóban a társadalmi elithez tartozik. A családi hátteréről annyit érdemes megjegyezni, hogy szülei pandzsábi indiai származásúak, és Kelet-Afrikából érkeztek az Egyesült Királyságba az 1960-as években. Sunak 1980-ban született a dél-angliai kikötővárosban, Southamptonban. A szülei jómódúak voltak, az édesapja háziorvosként működött, de ami igazán érdekes, hogy egy újgazdag hölgyet vett feleségül, és ezáltal vált valóban gazdaggá. A hölgy egyébként India egyik leggazdagabb vállalatának, egy nagy informatikai cégnek az alapítója és tulajdonosa. A brit sajtó értesülése szerint Sunak és felesége összvagyona körülbelül kétszerese III. Károly királyénak. Ami az iskoláit illeti, először Oxfordban tanult, majd az Egyesült Államokban a Stanford Egyetemen szerzett közgazdaság-tudományi diplomát. A politizálást pedig fiatalon a richmondi választói körzetben kezdte konzervatív politikusként.

* Mint ismeretes, Sunak nemrég még pénzügyminiszter volt, de két éven belül lemondott. Mindez nem azt feltételezi, hogy egyrészt nem végezte túlságosan jól a dolgát, vagy másrészt éppen arra jött rá, hogy az országra nehéz gazdasági, illetve pénzügyi kilátások várnak, és elhagyta a süllyedő hajót? Egy kissé érdekes talán, hogy ezután próbálna új távlatokat felmutatni az országnak…

— 2020 februárjában lett Boris Johnson kormányának pénzügyminisztere, és valójában az ő nevéhez kapcsolódik az a lemondáscunami, amely végül Johnson bukásához vezetett. Sunak többször szembefordult Johnsonnal, és lemondása után sok minisztertársa követte. Johnson fanatikus hívei ezt sohasem bocsátották meg neki. Alapos, de óvatos pénzügyminiszter volt. Az pedig, hogy ezután rövid időn belül miniszterelnökké vált, egyrészt érdekes, de bizonyos szempontból mégsem. Szóval nézőpont kérdése, hogy Sunak egykor pénzügyminiszterként elhagyta-e a süllyedő hajót, vagy pedig úgy gondolta, hogy miniszterelnököt kell váltani. Megjegyzem, a Johnson-kormány süllyedő hajójának a lékjét egyértelműen ő vágta ki.


Rishi Sunak (forrás: MTI)

* Melyek most az újonnan megválasztott miniszterelnök legfontosabb feladatai?

— Sunak egyik legsürgősebb teendője az lesz, hogy helyreállítsa a Konzervatív Párt egységét, mivel óriási széthúzás tapasztalható. Az egymást követő és lemondó miniszterelnökök nagyon szétzilálták a pártot. Viszont a mindenkori miniszterelnök pártegység nélkül nem tudja keresztülvinni az akaratát. Rishi Sunaknak a továbbiakban Johnson és Truss szövetségeseivel is együtt kell működnie. Emellett természetesen a gazdasági stabilitás megteremtése is egy fontos feladata lesz.

* Nagy-Britanniának jelenleg új királya és új miniszterelnöke is van. Mindez milyen hatással lehet az ország külpolitikájára a közeljövőt illetően?

— Ami a királyt illeti, egyszerű a helyzet, mivel ő csak szimbolikusan képviseli az országot, ezáltal nem szól bele a külpolitikába. A miniszterelnök annál inkább, azt viszont, hogy változtat-e az Egyesült Királyság eddigi külpolitikáján, jelen pillanatban nehéz megmondani, hiszen még csupán napokban mérhető a kormányfői tevékenysége. De ha megnézzük az eddigi nyilatkozatait, akkor jelentős változás nem várható e téren. Tudjuk azonban, hogy Sunak, Truss-szal ellentétben, egykor a Brexit-táborral volt, ettől függetlenül London Európához fűződő viszonyában sem számíthatunk jelentős változásra. Az azonban biztos, hogy számára is fontos megoldatlan kérdés marad Észak-Írország, vagyis az úgynevezett északír protokoll ügye. Mint ismeretes, a Brexit után Észak-Írország az Európai Unió egységes piacában és vámuniójában maradt. Mindezt az északír protestánsok igencsak nehezményezték, és nem is szavazták meg. Ez pedig állandó kül- és belpolitikai konfliktushelyzetet gerjeszt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..