home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Versforradalom Nyugat-Bácskában is
L. Móger Tímea
2017.02.02.
LXXII. évf. 4. szám
Versforradalom Nyugat-Bácskában is

Tóth Péter Radnóti-díjas versmondó több alkalommal járt Vajdaságban. Neve és híre van Kárpát-medence-szerte, sőt messze földön is, hiszen hamarosan egy kanadai körút vár rá. Nemrégiben Nyugat-Bácskában és Szabadkán vendégszerepelt.

A Vasútállomás című, József Attila életét és költeményeit rendhagyó módon feldolgozó előadást láthatta a bezdáni, a kupuszinai, a doroszlói, a szilágyi, a zombori, a bácsgyulafalvi, a gombosi, a nemesmiliticsi általános és középiskolák diák- és felnőttközönsége. Az ‘56-os eseményeket a „pesti srácok” szemszögéből bemutató Forr(t) a dal már című műsorát a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulói számára mutatta be.

A magyarországi Kunszentmiklóson élő Péter elmondta, régi vágya teljesült, amikor otthagyva a tanári pályát (eredeti foglalkozását tekintve testnevelő tanár) elindult a versvándorlás útján, és bejárhatta a Kárpát-medencét. Rendhagyó versinterpretációkat takarnak az előadások, a drámapedagógia és az előadó-művészet eszközeivel tanítják a nézőket — „nem iskolás fokon”. Különösen értékesek azok a pillanatok, amikor a tanulóknak van alkalmuk kérdezni a művésztől. A figyelő tekintetek, a felvetett témák arról tanúskodnak, hogy napjaink közhiedelmével ellentétben igenis van érdeklődés, igény a költészet iránt, gyerekek és fiatalok részéről egyaránt. Ismerni kell a szövegek befogadtatásának, megértetésének titkát. Tóth Péter birtokában van ennek a tudásnak. Azt vallja, hogy egyre közelebbinek érzi azt az időt, amikor az emberiség megcsömörlik az anyagias szemléletmódtól, és egyre többször nyúl majd például a költészeti, a művészeti (alap)értékekhez, lelki épülést keresve.

A körút főtámogatója a Bácsvíz Zrt., helyi szervező a Kuckó Gyermeksarok, együttműködő partner pedig a Dunatáj Egyesülés.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..