Győri József és Edit 1998-ban házasodtak össze, négy gyereket nevelnek, két lányuk és két fiuk született. Anikó huszonegy, Csilla tizenhét, Ervin tíz-, Oszkár pedig hároméves. A családban a legkisebb gyermek viszi a szót, ő mindenki szeme fénye.

József a Szathmáry Karolina Leánykollégiumban karbantartóként dolgozik, emellett mellékállásban földműveléssel is foglalkozik. Edit varrónőnek tanult, a szakmájában tevékenykedett, most viszont munkavezető egy Nagybecskereken működő, német cégben, ahol már tizenhat évet tud maga mögött.

* Milyen elvek szerint nevelik a gyermekeiket?

— Nálunk úgy van, hogy mindenki vigyáz mindenkire, mindenki gondol a másikra. A munkából adódóan nem vagyunk mindig itthon, így a lányok is besegítenek. Mi, szülők nem hajtjuk őket, nem várjuk el tőlük, hogy színkitűnő tanulók legyenek, de persze odaszólunk, ha szükség mutatkozik rá — mondta a családapa, az anyuka pedig hozzáfűzte, hogy a lányok besegítenek a fiúk nevelésébe. Természetesen a tágabb család is mindig támogatta őket, mindkét oldalról, a nagyszülők, testvérek is segítettek, ha arra volt szükség.

* Ha egy kicsit visszakanyarodunk, ti hogyan ismerkedtetek meg?

— Én szentmihályi származású vagyok, és Józsi járt ki táncestekre, ott ismerkedtünk meg, négy évig szórakoztunk, majd úgy döntöttünk, összeházasodunk — mesélte Edit.

— Régebben zenész is voltam, együttesben muzsikáltam, és jártuk a környéket, Muzslyán, Nagybecskereken, Szentmihályon, Udvarnokon és Tordán is tartottunk táncesteket. Több éven keresztül a nagybecskereki Petőfiben voltak estjeink, de ha nem táncestet, akkor diszkót szerveztünk, és jöttek a környék fiataljai szórakozni. Később abbamaradt ez a tevékenységem, mert nehéz munkákat is vállaltam, viszont a zene szeretete megmaradt, a család minden tagja szereti a muzsikát — fűzte hozzá József.

* Mikor alakították ki a mostani kis „fészket”, az otthonukat?

— Amikor összekerültünk, két évig együtt éltünk Józsi szüleivel, majd utána nyolc évig albérletben laktunk, míg fel nem építettük a házunkat, de annak is már tizenkét-tizenhárom éve — hallottam Edittől. A telek megvásárlásának történetét József mesélte el: amikor a neje az első lányukkal volt várandós, sokat sétáltak, és nézelődtek közben, hogy hol is vehetnének telket. Egy csendes környezetben kiszemelték a terepet, és utána ment minden sorjában. Mivel bővíteni szeretnék az otthonukat, még egy kis építkezés vár rájuk. Mindent önerőből valósítottak meg, így nem lehet villámgyorsan haladni, csak lassan, lépésről lépésre.

A családi együttlétekre terelve a szót, a szülők elmondták, mindig nagyon fontosnak tartották, hogy a család együtt legyen. Természetesen a legemlékezetesebb pillanat a gyermekek születése volt, valamint a családi ünnepek, keresztelők, születésnapok megünneplése.

Anikó egyetemi hallgató, másodéves az orvostudományi karon, egészségügyi ápolást tanul, melynek befejezése után főnővérként dolgozhat kórházban, vagy gyakorlatot adhat elő szakiskolában. Célja, hogy befejezze az egyetemet, túl legyen a féléves gyakorlaton, majd államvizsgát tegyen, és utána mindenképp dolgozni szeretne. Ha majd ő is családalapítás előtt áll, valószínűleg nagycsaládban gondolkozik.

* Amikor Újvidékre kerültél, mennyire hiányzott a család, az állandó nyüzsgés?

— Kezdetben nagyon furcsa volt, és ez az érzés egészen egy évig eltartott. Az Európa Kollégiumban minden olyan csöndes, míg itthon mindig van valaki körülöttem. Mára már megszoktam az új helyzetet, nagyon jó a társaság a kollégiumban.

Csilla a nagybecskereki egészségügyi szakközépiskola harmadikos tanulója, és azt vallja, náluk mindig történik valami, egyáltalán nincs üresjárat, éppen ezért nagyon jól érzi magát. Csilla egészen kicsi gyerekként már nővéres játékokat játszott, és Anikó a példaképe. 

* Mi az, ami a tanulás mellett még foglalkoztat?

— Anyukámnak meg a nővéremnek a körmét szoktam kiszépíteni, ezért abban is gondolkodtam, ha esetleg nem tanulnék tovább, kozmetikusként is tevékenykedhetnék. Régebben énekelni is jártam, a templomban Kornélia nővér foglalkozott velünk, ez egy szép korszak volt az életemben, mert voltak fellépéseink, koncerteket mutattunk be Vajdaságban, Magyarországon is.

* Mit tervezel a jövőddel kapcsolatosan?

— Én a lehető leggyorsabban munkába szeretnék állni, hogy valamelyest tehermentesítsem a szüleimet. Az biztosan jó érzés, ha az ember maga keresi meg az élethez szükséges pénzét, ezért én mielőbb önállósulnék.

Ervin a Sonja Marinković Általános Iskola negyedikese, az online oktatásban is jól feltalálta magát. A nővérei segítsége néha elkel a tanulásban, főként magyar nyelvből, viszont azt is elmondta, hogy a kedvence a matek. Zeneiskolás, harmonikázni tanul, és birkózásra is jár.

— A birkózásban a legfontosabb, hogy megismerjük a szabályokat, és betartsuk őket. Igaz, hogy egy kissé durva sportnak tűnik, de én nem hagynám abba, hetente háromszor járok az edzésekre. A fiú azt is elmondta, hogy apuval időnként eljárnak pecázni, és ehhez már Oszkár is hozzászólt, elmesélte ugyanis a nagy hal kifogásának történetét.