Verbászon a Cseresnyés Magdolna vezette Keskenyúton Alapítvány és a Német Népi Szövetség szervezésében tartottak keresztállítással és koszorúzással egybekötött megemlékezést. A kegyeletadás a verbászi római katolikus templomban szentmisével kezdődött, amelyet ft. Szabady Károly plébános mutatott be. Ezt követően a régi temetőben, az 1944/45-ben lemészárolt németek és magyarok tömegsírjánál Kiss Antal, a brüsszeli HUNNINEU iroda vezetője mondott beszédet.
— Gyásznapra gyűltünk össze egy máig jelöletlen tömegsír felett. Az emberi gyengeség, a fékevesztett düh, irigység és kapzsiság ördögi oltára körül állunk, mely egykor szerető, dolgozó, imádkozó, mulatozó délvidéki emberek csontjait takarja. Európa 2012. Egy szó, egy szám. Hihetetlen, hogy ez ma még így lehet. Pedig így van. Szerbia pedig ott áll az Európai Unió ajtaja előtt. Amíg e jelöletlen tömegsírokon szeméttelep helyett nem lesznek gyönyörű füves-fejfás temetők, addig Szerbiának nincs helye az Európai Unióban — kezdte beszédét a brüsszeli iroda vezetője, akinek hetedik ági felmenője építtette, tervezte a Duna—Tisza—Duna-csatornát, nagyapját pedig ide, a verbászi tömegsírba lőtték bele.
Az emlékezőkhöz szólt a Keskenyúton Alapítvány elnöke, Cseresnyés Magdolna, valamint a Német Népi Szövetség elnöke, Weiss Rudolf és Matuska Márton.