home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Védőbástya és összetartó erő
Dudás Viktor
2021.02.02.
LXXVI. évf. 4. szám
Védőbástya és összetartó erő

Munkálatok folynak a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházán. A beruházást a magyar kormány támogatta 30 000 euróval, mely a két épület, a Katolikus Kör és a harangozólakás teljes felújítását fedezi. A részletekről Milánovity Ottília elnököt kérdeztük, aki az interjú során az egyesület történetét is megosztotta az olvasókkal.

— Tisza Kálmán miniszterelnök, falunk alapítója, jóságos megmentője és díszpolgára, a XIX. század második felének kiemelt magyar politikusa, elrendelte egy új település létrehozását a Sajkásvidéken. Az építkezés 1884 februárjában kezdődött. Tisza Kálmán és a magyar kormány támogatásának, valamint a város közelségének köszönhetően rövid időn belül az új falu, Tiszakálmánfalva, egy kisebb, de modern településként ékeskedett a környéken. Az alapító családok magukkal hozták szokásaikat, hagyományaikat, és ebből a tarka kínálatból Milla Imre közkedvelt katolikus plébános megalapozta a falubeli magyarságnak a katolikus egyházhoz való tartozását, valamint lefektette a tiszakálmánfalvi magyarok hagyományainak és kultúrájának alapjait, ami a Katolikus Kör épületének létrehozását eredményezte. Érdemes tudni, hogy a faluban az első olvasókört még 1904-ben Nespolyai János római katolikus plébános hozta létre, és egy két helyiségből álló kis, bérelt épületben működött. 1909-ben hivatalosan is megalakult a Tiszakálmánfalvi Katolikus Könyvtár és Olvasókör, valamint az első magyar műkedvelő egyesület, mely a Katolikus Kör Polgári Dalegylet nevet viselte. Ennek alapítója és elnöke a már említett Milla Imre plébános volt. A helyszűke és a magas lakbér miatt tartós megoldást keresve Milla Imre kérelemmel fordult Városy Gyula kalocsai érsekhez egy nagyobb objektum létesítésére, mely majd otthont ad Tiszakálmánfalván — vagy ahogy szintén mondják: Budiszaván — a magyar szellem terjesztésének, valamint a magyar kultúra fejlesztésének. Így kezdődött meg a Katolikus Kör székházának és a harangozólakásnak az építése, melyet a Római Katolikus Egyház jóváhagyásával 1910. augusztus 20-án avattak fel, Szent István napján. 2015. október 24-én a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöksége két márványtáblát helyezett a Katolikus Kör épületére. Az egyiket az egyesület névadója, Petőfi Sándor emlékének szentelték, a másikat pedig Városy Gyula, a kör építését jóváhagyó és engedélyező kalocsai érsek tiszteletére. 2020-ban a kör fennállásának és működésének száztizedik évfordulóját ünnepeltük. Először 2001-ben végeztek rajta jelentősebb felújításokat, amikor is a nagyterem tetőszerkezete és mennyezete lett lecserélve. Nagy örömmel mondhatom, hogy a magyar kormány támogatásának köszönhetően a 2020/2021-es év lesz az, amelyet még beírhatunk a Katolikus Kör épületének emlékkönyvébe mint jelentősebb dátumot, hiszen az anyaország segítségével a kistermet és a harangozólakást is sikerült felújítani. Ezzel a beruházással újra működőképessé tesszük az épületet, s a Katolikus Kör ismét a tiszakálmánfalvi, illetve a környékbeli magyarok összetartó ereje lesz, valamint az itteni művelődési és kulturális élet védőbástyájaként ékeskedik.


Milánovity Ottília

* Milyen típusú rendezvényeket szerveznek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben?

— Majdnem minden hónapban egy-egy programmal állunk a közönség elé. 120 aktív tagunk van, és igencsak büszkék vagyunk erre a számra, mivel falunk elég kicsinek mondható. A település mérete ellenére annál nagyobb szeretettel dolgozunk, illetve készítünk előadásokat a nagyközönség számára. A rendezvényeket továbbra is megtartjuk, természetesen a járványügyi intézkedések függvényében. A Katolikus Kör épületében három terem van, a nagy, a kicsi és a bejárati rész. A programokat úgy sikerült megtartanunk, hogy korlátoztuk a teremközi átjárást, így felszabadíthattunk egy részt, ahol gond nélkül folyhatnak az események.

* A felújítás nemrég kezdődött. Pontosan mit érintenek a munkálatok?

— A kisterem tetőszerkezetét cseréljük le teljes egészében, aminek az az oka, hogy már hosszú ideje több helyen is beázott. A harangozólakás pedig a kiépítése óta nem volt renoválva, tehát ez alkalommal itt mindent lecserélünk, amire csak szükség mutatkozik — a tetőszerkezettől kezdve a falakon, ajtókon át az ablakokig. A padló új betonréteget és szigetelést kap, mert néhány szobában a régebbi típusú házaknál megszokott letaposott földrétegen lehetett közlekedni. Jelen pillanatban is itt folynak a munkálatok, a vízvezetéken és az elektromos hálózaton dolgoznak a vállalkozók. Emellett a fűtést is bevezetjük, valamint új tuskabinokat helyeztünk el — mondta Milánovity Ottília, azt is megemlítve, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület jó kapcsolatot ápol különféle magyarországi civil szervezetekkel, például Geszten, Csanyteleken és Bakson, de Szabadkán is. — Baks és Tiszakálmánfalva között már több éve virágzik az együttműködés, nemhiába a testvértelepülésünk. Leginkább falunapokon látogatunk el egymáshoz, valamint különféle kézműves-kiállításokra viszünk kézimunkákat vagy a tematikától függően más termékeket. Emellett néptánctáborokat is szervezünk: az egyik évben a testvértelepülés ifjai töltik nálunk a hagyományőrző napokat, a másik esztendőben pedig mi visszük hozzájuk a mi gyermekeinket. Ezek sátortáborok, és négy-öt napig tartanak. A résztvevők egy új előadást készítenek, majd bemutatják a közönségnek. A csanytelekiek a budiszavai futballcsapattal ápolnak kiváló kapcsolatot, de az ottani horgászegyesületet sem hagyhatom ki, melynek tagjai évente járnak horgász- vagy halászléfőző versenyekre. Geszten pedig az iskolával és a művelődési egyesülettel barátkozunk, természetesen gyakran látogatunk egymáshoz. A vendéglátást mi is viszonoztuk, de ezen a téren problémába ütköztünk, mivel a hozzánk érkezőket nem tudtuk hol elszállásolni. Ezzel a felújítással azonban olyan helyiségeket is kapunk, amelyek kényelmes alvást és ott-tartózkodást tesznek lehetővé. Korábban újvidéki hotelekben vagy az Európa Kollégiumban helyeztük el a vendégeinket, ami egy kicsit sem volt előnyös, hiszen jelentős szervezést igényelt. Egyszóval a munkálatoknak köszönhetően a jövőben a vendégeink is itt, ebben a meghitt környezetben pihenhetik ki a nap fáradalmait — fejezte be az ismertetőt az egyesület elnöke.

(Fotók: Pannon RTV, Facebook)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..