Szabó Attila fotója

Kókai Péter, a Magyar Szó főszerkesztője ünnepi beszédében is említette, nagyon nehéz lenne összefoglalni a történéseket, hiszen annyi mindent - jót és rosszat egyaránt - élt meg a napilap az elmúlt hat évtized alatt. A jubileum kapcsán készült beszélgetésünkben először arra kértem, határozza meg, milyen korszakát éli jelenleg a Magyar Szó.
- Két jelző jut az eszembe, és nem tudom eldönteni, vajon a válságos korszakát vagy az átmeneti időszakát éli. Amikor ezt mondom, akkor nemcsak a Magyar Szóra gondolok, hanem a ház egészére. Való igaz, és ezt teljes magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy az újság az én irányításom alatt jelentősen megváltozott, más lett, már nem az a Magyar Szó, amelyik pár évvel ezelőtt volt. Hogy jobb lett-e vagy rosszabb, az már nyilván az ízlések és pofonok kérdése. Sőt, a tartalmi és színvonalbeli átalakulása még mindig tart. Az a kérdés viszont felülvizsgálásra szorul, hogy a nyomdai részleg beváltotta-e azt a hozzá fűzött reményt, amelyet a legutóbbi átszervezés során, majdnem három évvel ezelőtt megfogalmaztak. Azt állították, a nyomda lehet a vállalatnak az a része, amely piacot teremthet és húzóerővé válhat. A másik kérdés, hogy a Magyar Szó szerkesztősége megtett-e minden annak érdekében, hogy a piaci lehetőségeket kiaknázza. A harmadik akár az lehetne, hogy a jelenlegi dolgozói létszám optimális-e vagy sem. Ezeket pillanatnyilag én sem tudom megválaszolni. Van viszont elfogadott igazgatóbizottsági határozatunk arról, hogy a vállalat felkér egy átvilágításra szakosodott céget, állapítsa meg a gyenge pontokat, a szűk garatokat, a feleslegeket, mutasson rá arra, hogyan lehetne hatékonyabban gazdálkodni.
* Egy lap történetében számon tartják a főszerkesztőket. Mit gondolsz, rólad hogyan vélekednek majd, milyen tevékenységeket sorolnak a neved mellé és mi az, amit te szeretnél hallani?
- A hatvanéves jubileum kapcsán megjelent egy könyv, amely a Magyar Szó utóbbi egy évtizedét dolgozza fel. Természetes, hogy ennek az egyik fejezete rólam szól, ahogyan egy másik Bálint Sándorról, egy harmadik pedig Juhász Marjanov Erzsébetről. Az én részemnek azt a címet adta a szerző, hogy Kókai Péter, az újító felelős szerkesztő. Ezt én el tudom akként fogadni, mint a tevékenységemnek az egyik legjellemzőbb vonását. Azt, hogy mit szeretnék hallani az utókortól rám vonatkozólag, egy kicsit körbe kell mesélnem. Magyarországon, Európában és a világban is a napilapoknak legalább a nyolcvan százaléka előfizetésben kel el. Az olvasónak ez azért jó, mert házhoz viszik az újságot, olcsóbban kapja meg a lapot, és nyereményjátékban vehet részt. Az újságnak viszont azért jó, mert gazdálkodni tud az előre megkapott pénzből. Mindkét félnek viszont azért felel meg a leginkább, mert így kikerülhetjük a terjesztő nevű problémát. Az előfizetői rendszert és a lapkihordó szolgálatot én vezettem be a Magyar Szóban és az elmúlt másfél év biztató eredményeket mutat. A kis példányszámú hétköznapi számoknál is sikerült elérnünk azt, hogy az előfizetők száma az egy százalékról körülbelül húsz százalékra emelkedett. Tehát azt remélem, úgy emlékeznek majd rám, hogy én fektettem le ennek a lapkihordó szolgálatnak és előfizetési rendszernek az alapjait.
* A válaszodból azt is kihallottam, hogy a lap terjesztését továbbra sem sikerült közmegelégedésre megoldani.
- Abban a háborúban, amely a Magyar Szó és a Štampacommerce között zajlik, még nem egyértelműek a károk és következmények. Lehet, hogy erre a helyzetre is az átállás a megfelelő szó. Én már nem is csodálkozom azon, hogy egymásnak ellenmondó információk látnak napvilágot. Egyébként ebben az egész káoszban néha már én is úgy érzem magam, mintha nem is főszerkesztő lennék, hanem egy értetlenül szemlélődő újságolvasó, aki nézi az egyik, a másik, vagy éppen a harmadik helyről befutató információkat és próbál rájönni az igazságra.
* A jubileum kapcsán ellenünnepet is emlegettek, a jelenlévők viszont azt vették észre, hogy a szerkesztőség egy része bojkottálta az Újvidéki Színházban megtartott programot.
- Az én érzelmeim ezzel kapcsolatban vegyesek, fogalmazhatnék úgy is, hogy ötven-ötven százalékban megoszlanak. A Magyar Szó vállalaton belül az anyagi helyzet igen súlyos, válságos, akár azt is lehet mondani, hogy katasztrofális, az újságírók fizetése szégyenletesen, megalázóan alacsony. Ennek következtében sztrájkhangulat alakult ki a szerkesztőségben. A dolgozóknak az elkeseredettsége valóban indokolt, ezt meg tudom érteni. De most jön a másik ötven százalék! Akármennyire is rossz, nehéz, sanyarú és keserű a mi sorsunk ebben a pillanatban, a hatvan évről mégsem állíthatjuk azt, hogy csak a mai szerkesztőségről és újságírókról, az ő problémáikról szól. Maga a hat évtized szimbólum, múlt is, történelem is. Bele kell képzelni Keck Zsigmond személyétől kezdve azt a sok hőstettet is, amelyet végrehajtottak, a számtalan remek írást, a kialakított tekintélyt. Éppen ezért a szerkesztőség nem engedheti meg magának, hogy a saját jubileumát bojkottálja. Ez a véleményem másik része.
* A rossz hangulat okát csak az anyagiakban kell keresni, vagy azokban a híresztelésekben is, hogy egyre kiélezettebbé válik a viszony Újvidék, illetve Zenta és Szabadka között?
- Biztos, hogy ezt sokan úgy élik meg, mint észak és dél háborúját, amiben esetleg én is ludas vagyok. A főszerkesztői programomban az egyik pont úgy szólt, hogy a zentai, szabadkai és újvidéki szerkesztőséget minden értelemben egyenrangúvá kell tenni. Ennek megfogalmazásakor a rendelkezésre álló technikai infrastruktúra, valamint az újságírógárda arányos elosztására egyaránt gondoltam. A munka súlypontját ugyanis oda kell áthelyezni, ahol az olvasók többsége él, ez pedig a szabadkai és a zentai szerkesztőség vonzásköre. Az újvidéki szerkesztőség tagjai továbbra is a jelenlegi helyükön végezhetik a munkájukat, a fiatalokat viszont elsősorban a másik kettőbe kell felvenni. Ezt írtam le, és nem akarom megtagadni. A főszerkesztői tervezet legitimitást kapott a szerkesztőségtől, az igazgatóbizottságtól, a parlamenttől. Továbbra is remélem, hogy nemcsak a személyemet választották meg, hanem a velem összekapcsolt programot is, amelynek a szellemében próbálok cselekedni. Manapság gyakran érzem magam a háládatlan békeközvetítő szerepében, aki mindegyik felet próbálja meghallgatni, megérteni, részben méltányolni, részben nem elfogadni, közvetíteni... Az ostor pedig általában az ilyeneken csattan.
* Mit kívánsz a Magyar Szónak az új esztendőben?
- Nagyon sok új előfizetőt kívánok, mert ez a legfontosabb. Szeretném azt is, ha az új alapítónk, a Magyar Nemzeti Tanács kellő lelkiismeretességgel, alapossággal, eréllyel és odafigyeléssel szembesülne a vállalaton belül kétségtelenül létező problémákkal. Vegye ki a részét ezeknek a megoldásából, még annak az árán is, hogy ez személyi változásokkal járhat. Az igazi döntéseket nem nekem kell meghoznom, mert ők vannak cselekvőképes helyzetben.