home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Válságkezelés vagy hókuszpókusz
Bajtai Kornél
2013.06.06.
LXVIII. évf. 23. szám
Válságkezelés vagy hókuszpókusz

Rémálmai vannak Aleksandar Vučićnak a szerb gazdaság állapota miatt. Ha ironizálni szeretnék, feltehetném neki a kérdést, hogyan lehet rémálma olyasmitől, ami nincs is. No de nem ez a lényeg. Az első kormányalelnök egy nagyon fontos dolgot mondott ki: ha szükséges a bérek és a nyugdíjak befagyasztása, akkor nem fogja csak azért azt mondani, hogy nem tesszük meg, mert az emberek ezt akarják hallani.

Vučićnak döntenie kell: reformok vagy mellébeszélés

Rémálmai vannak Aleksandar Vučićnak a szerb gazdaság állapota miatt. Ha ironizálni szeretnék, feltehetném neki a kérdést, hogyan lehet rémálma olyasmitől, ami nincs is. No de nem ez a lényeg. Az első kormányalelnök egy nagyon fontos dolgot mondott ki: ha szükséges a bérek és a nyugdíjak befagyasztása, akkor nem fogja csak azért azt mondani, hogy nem tesszük meg, mert az emberek ezt akarják hallani.

Amennyire realisztikusan hangzott ez a mondat, legalább annyira nem tudhatjuk, milyen mértékben volt őszinte. Vučić ugyanis mint annyiszor máskor, most is afféle „Bújj, bújj zöld ág”-at játszik. Mert azóta, hogy ezt kimondta, még a saját pártjának tagjai is arról beszélnek, hogy szó sem lehet megszorításokról. Koalíciós partnerei pedig egyenesen növekedést ígérnek.

A kormányalelnök pedig, aki Szerbia legbefolyásosabb embere, azóta egy szót sem szólt a témáról. Vagyis szólt, de virágnyelven. Misztikusan úgy fogalmazott, hogy népszerűtlen, de „gyógyírként ható gazdasági intézkedések”-re van szükség. Ebből pedig ismételten nem derül ki, hogy „bevállalja-e” a megszorításokat.

Az első évét úgy-ahogy végigcsinálta ez a kabinet, de a koszovói ügy felemás rendezésén kívül nem sok eredményt tud felmutatni. A gazdasági reformok végrehajtása lesz majd a próbaköve annak, hogy valóban másként, jobban működik-e ez a kormány az előzőeknél. Ahogyan Miroslav Prokopijević közgazdász fogalmazott: ha nem teszi meg a vezetőség azt a nagyon népszerűtlen lépést, hogy a 40 ezer dináros átlagbért, mondjuk, 35 ezerre faragja le, akkor annak egy éven belül az lesz a következménye, hogy mindenki 18 ezerért lesz kénytelen dolgozni ebben az országban.

A kormányalelnök azt is elmondta, hogy „még akkor is legyen inkább 15 százalékkal nagyobb a foglalkoztatottak száma, ha ennek az árán a haladóknak csökken a szavazóbázisuk”. Ez egy azok közül a mondatok közül, amelyekre kapásból rásüthetjük a populista jelzőt. Mindazonáltal talán ez az első alkalom, amikor Vučić valóban bebizonyíthatja, hogy nem a szólamok, hanem a tettek embere. Ha meggyőzi koalíciós partnereit, hogy a mellébeszélés és a hízelgés helyett inkább a válságkezelést válasszák, még ha sokkterápia formájában is, akkor valóban számíthatunk rá, hogy elindulunk a javulás útján. Ellenkező esetben tovább folyik a hókuszpókusz, vagyis eladják nekünk újra a semmit.

VULINT A NÉPNEK. Arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a brüsszeli Koszovó-megállapodással, lemondott a Koszovó-ügyi iroda vezetői tisztségéről Aleksandar Vulin, amikor azonban nyolcezer koszovói szerb petícióban kérte, hogy maradjon, engedett a rábeszélésnek, és nagy kegyesen visszavonta lemondását — úgyhogy továbbra is számíthatnak rá az odalenn élő emberek.

Az üggyel foglalkozó tévébejátszás tökéletesen tükrözi ennek a történetnek a lényegét. A megszólaltatottak azt mondták, csakis Vulin lehet az, aki megvédi őket, aki nem engedi, hogy albán uralom alá kerüljenek, és aki majd munkahelyről gondoskodik számukra.
Ezekkel a megnyilvánulásokkal a nyolcvanas évek visszatértek, mégpedig szánalmas paródia formájában. Akkor Milošević volt a koszovói szerbek megváltója, aki ezt mondta: „Senki sem verhet titeket”, és így tovább. Csak hát az egykori elnöknek tekintélye is és hatalma is volt. Vulinnak viszont…

Egy olyan emberről van szó, aki egykoron ifjúkommunista volt, majd Mira Marković JUL nevű pártjában vált hírhedtté, jelenleg pedig a Szocialisták Mozgalma nevű marginális baloldali párt vezetője. Ebből pedig egyrészt az következik, hogy mivel se hatalma, se jogkörei nincsenek, az égvilágon semmit se fog elintézni a koszovói szerbek számára, legkevésbé olyasmit, ami ellentétes a brüsszeli megállapodással. Az viszont, hogy a kormány a koszovói ügyeket egy olyan emberre bízta, aki szembemegy a hivatalos állami Koszovó-politikával, annak a jele, hogy a hatalmi koalícióban minden kisebb-nagyobb pártra szükség van még akkor is, ha az folyamatosan a kormánypolitikával ellentétes nézeteket hangoztat.
Végezetül talán annyit lehetne ehhez a szerencsétlen epizódhoz hozzátenni: ha Vulin és a koszovói szerbek ennyire szeretik egymást, akkor a szerb politikus talán költözzön le, és éljen köztük. Legalább olyan könnyű Újvidéken jó szerbnek lenni, mint Budapesten jó magyarnak.

ÜDVRIVALGÁS NÉLKÜL. Szerbeket felmentő ítélet született Hágában. A volt jugoszláv térségben elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó bíróság ártatlannak mondta ki Jovica Stanišićot, a szerbiai állambiztonsági szolgálat egykori vezetőjét és Franko Simatović-Frenkit, a vörös sapkások első parancsnokát. Ivica Dačić kormányfő üdvözölte ugyan a döntést, de az általános ünneplés elmaradt. A két felmentett vádlottat, a kilencvenes évek háborúinak aktív részvevőit nem várta senki sem a belgrádi reptéren. Pedig Stanišić a Milošević-éra titkosszolgálati vezetőjeként az egyik legfontosabb háttérember volt. Ő tartotta kézben a horvátországi és a boszniai háború számos szálait, ő „kezelte” Mladić és Karadžić ballépéseit, azonkívül állítólag benne volt a keze számos politikai gyilkosságban is. A vörös sapkások alakulatáról pedig nem hiszem, hogy szükséges bővebben beszélni. Egy gyilkoló elitalakulat volt, de nemcsak a háború idején, hanem utána is, Đinđić meggyilkolása is az ő számlájukra írható, igaz, akkor már nem Frenki volt a vezetőjük.

Ha a jogi dolgokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor megállapítható, hogy felmentésükkel Hága javíthatja a szerbekre vonatkozó statisztikáját. Másrészt viszont úgy is értelmezhető a döntés, hogy a mandátuma végén járó törvényszék nem kívánt több időt pazarolni kettejükre, amikor két olyan nagyvad felett kell ítélkezniük, mint a boszniai vérengzés két kivitelezője, Ratko Mladić és Radovan Karadžić.
Itthon pedig az államnak és a népnek is van épp elég baja, mintsem a háborús múlt két emberét ünnepelje.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..