home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Váll váll mellett a siker útján
Kartali Róbert
2022.10.06.
LXXVII. évf. 40. szám
Váll váll mellett a siker útján

A Vajdasági Mentorprogram első két ciklusának résztvevői számára szerveztek találkozót Szabadkán. A program 2019 őszén indult útjára a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Prosperitati Alapítvány és a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete szervezésében, valamint a Design Terminallal való szakmai partnerségben. A mentorok és mentoráltak kitartó munkájának köszönhetően számos közös siker valósulhatott meg az első két évadban, most ősszel pedig elkezdődik a harmadik évad.

— Nem lehet számokban, kilóban, euróban, sem méterben pontosan lemérni a Vajdasági Mentorprogram közvetlen eredményeit. Azt tűztük ki célul, hogy megerősítjük a vállalkozói ökoszisztémát és az együttműködéseket — emelte ki a találkozón Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. Mint mondta, aki szeretne ehhez a közösséghez tartozni, az jelentkezhet. Október 1-je és 17-e között történik meg a párosítás, a szelektálás, valamint a kezdő és a haladó szint közötti besorolás. Ezután indul a program, mely májusig tart.

A Vajdasági Magyar Fiatal Vállalkozók Egyesületének tagjai a kezdetektől mentoráltakként vettek részt a programban. A rendezvényen bejelentették, az egyesület átalakul, és Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületeként folytatja tevékenységét.

A szervezet 2018-ban azért jött létre, hogy összefogja a fiatal magyar vállalkozókat. Célja a kapcsolati tőke kiépítése és a tapasztalatcsere volt, de a fiataloknak leginkább mentorálásra volt szükségük. Az egyesület átalakulásával már csatlakozhat a tagsághoz minden, Vajdaságban működő, magyar vállalkozó, a már meglévő 83 fiatal mellé — összegezte Méhes Béla, az egyesület alapító elnöke, aki leköszönt tisztségéről.

Az új egyesület elnökének Tóth Tamást választották.

— A következő időszakban bejárjuk Vajdaságot, hogy minél több helyi magyar vállalkozóval beszélgessünk, függetlenül attól, hogy egy tegnap indult egyszemélyes vállalkozásról van szó, vagy egy többgenerációs, sok száz főt foglalkoztató, nagy vajdasági magyar cégről — vetítette előre terveit az új egyesület elnöke. Azt üzente a vajdasági magyar vállalkozóknak, hogy minél nagyobb számban kapcsolódjak be, mert minél többen vannak, annál erősebbek lesznek.

A múlt héten átadott Artist Hotelben megtartott rendezvényen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy a rendezvény helyszínéül választott épületben dr. Sánta György, aki 1922-től 1929-ig volt a Magyar Párt elnöke, szanatóriumot működtetett. Pásztor rámutatott, hogy ez a párt 1922-ben, két évvel a trianoni békediktátum után fogalmazta meg, hogy a magyar politikának mi a feladata az elszakított területeken. Mint mondta, akkor ugyanazokat a feladatokat sorolták fel, amelyek még ma is aktuálisak. Egyrészről megőrizni a közösség tagjainak magyar identitását, másrészről pedig lehetővé tenni a szülőföldön való boldogulást. Az identitás megőrzésének eszköze az oktatásban, a tájékoztatásban, a kultúrában, a nyelvhasználatban végzett erőfeszítés, melynek az összefogója, intézményes kerete a Magyar Nemzeti Tanács mint kisebbségi önkormányzat. A szülőföldön való boldogulás záloga pedig a vállalkozás, a munkavállalás és a szociális biztonság, melynek különböző eszközei voltak és vannak, de a legfontosabb az utóbbi hat-hét évben a Prosperitati Alapítvány. Eddig 30 mentor és 100 mentorált vett részt a programban. Pásztor szerint az a cél, hogy ezek a számok növekedjenek. Olyan idők jönnek, amikor pénzből nem lesz sok, viszont egy-egy vállalkozást, ötletet nemcsak pénzzel lehet előrevinni, hanem azzal is, amiből van, ez pedig a tudás, a jó szándék, a segítőkészség és a nyitottság. A többi közt ezt szolgálja ez a mostani összejövetel is — zárta szavait a VMSZ elnöke.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..