home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
Váljon szokássá a múzeumlátogatás
Összeállította: Szerda Zsófi
2023.10.18.
LXXVIII. évf. 42. szám
Váljon szokássá a múzeumlátogatás

S éljen a magyar festészet napja, melyet október 18-án ünneplünk, ez ugyanis Szent Lukácsnak, a festők védőszentjének a napja is. Nem egy régi ünnepről beszélünk, hiszen civil kezdeményezésként — Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula elképzelése alapján — 2002-ben jött létre, ettől az évtől kezdve ünneplik Magyarországon és a határon túl a magyar festészet napját.

Színek, formák, anyagok, vászon és festőállvány, ecsetvonás, fény és árnyék — festészet. 2002-ben még nem lehetett tudni, hogy mekkora rendezvénnyé növi ki magát a Magyar Festészet Napja, s azóta egy egész héten át tartó művészeti fesztiválként is definiálható, mely a hazai kortárs festészetet mutatja be határon innen és túl. 2003-ban már kétnapos volt a rendezvény, 2006-ban pedig egyhetesre bővítették a szervezők az ehhez a naphoz kötődő eseményeket. Tavaly több mint négyszáz művész alkotása volt látható a rendezvényen, tehát több mint kétezer kép, de programjai között találhatunk koncerteket, irodalmi műsorokat, színházi előadásokat és egyéb társművészeti eseményeket is, melyek mind a kortárs festészetet éltetik, ünneplik. A Magyar Festészet Napjáról egyre többen hallanak, s egyre többen látogatják. Célja a kezdetek óta ugyanaz: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásaik iránti közönségszeretet kivívása.


Fotó forrása: illusztráció, készült Szalma Zsóka Excursio című kiállításán, a Kulturális Zóna kiállítóterében

Megéri tehát ebben az időszakban ellátogatni a többi közt Budapestre vagy a Szolnoki Művésztelepre, s végigjárni az aktuális kiállításokat, tárlatokat, hogy elmerüljünk és elmélyüljünk kiváló kortárs magyar festők alkotásaiban. Különösen izgalmasnak ígérkezik az Élő magyar festészet című országos, központi tárlat, mely október 14-e és november 14-e között látogatható a Gallery Maxban, Törökbálinton, illetve A mi ügyünk című kiállítás, mely a Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak alkotásait tárja a nyilvánosság elé az Óbudai Társaskör Galériában. A kiállítók pedig: Atlasz Gábor, †Bráda Tibor, Bukta Norbert, Czifrák László, Gaál József, Horváth Dániel, Hudatsek László, Iski Kocsis Tibor, Kovács Lehel, Maria B. Raunio, Sipos Endre, Szakács Imre, Török Gábor, Verebes György, Véssey Gábor, Vincze Angéla, Zöld Anikó.

Végül olvassák el Verebes György festőnek, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnökének a szavait:

A látható érték

Mit tesz a festő? Színt kever, pigmentet old, felületet alakít, síkba teret formáz, anyagot gyúr látvánnyá, a látványból mondandót, üzenetet képez. Környezetet, életteret ruház fel szépséggel, harmóniával, kérdőjelekkel és felkiáltójelekkel. Felzaklat és elsimít, könnyekre fakaszt, üvöltésre késztet és megnyugtat. A festő a látható világ esszenciáját gyúrja képanyaggá. De a festő ennél sokkal többet tesz: hozzáállást, látásmódot, szemléletet alakít. Mai szóhasználattal élve tematizál, mert a festő nemcsak a látványra éhes, hanem a látvány mögött rejlő mozgatókra, történetekre, érzésekre és élményekre, számításokra és gondolatokra, éppen úgy, ahogy a szemlélő, ahogy a festmény előtt áll. Éppen ezért a festészet, bár helytől és időtől független nyelvezet, mégis akkor teljes érvényű, ha magán hordozza annak az időnek és térnek a jellemzőit, ahol született. Ha van magyar kultúra, ha van mai érzület és van közösségi tér, amely a szellemi létünket meghatározza, akkor kell, hogy legyen egy olyan alkalom, amikor a gondolatnak, az átélésnek, a szakmai felkészültségnek a hitelességét ünnepeljük. A festészet az ember legősibb örökségeinek sorában áll, ma is ugyanolyan érvénnyel bír, mint évezredekkel ezelőtt. A Magyar Festészet Napja ezt a szellemi alapállást tartja fenn, és ennek kíván a jövőben is érvényt szerezni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..