Szerbia és Koszovó kapcsolatának a rendezése sokéves kérdés, az utóbbi hetekben, hónapokban viszont egyre sürgetőbbé vált a megoldás keresése, az Európai Unió ugyanis nem akar már további puskaporos hordókat a kontinens területén.

Fotó: Tanjug, Josep Borrell, Twitter

Ezért dolgozták ki az úgynevezett francia—német javaslatot, melyet tavaly ősszel ismertettek a felekkel, ám egyik oldal sem tartotta elfogadhatónak.  Módosították, módosítgatták, addig erőltették, amíg február végén Albin Kurti és Aleksandar Vučić is elfogadta Brüsszelben. Vagy mégsem. Josep Borrell a találkozó után megegyezésről beszélt, míg a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök is már másnap úgy fogalmazott, ebben a formában nem elfogadható a dokumentum, de Albin Kurti mégis aláírta volna, ám a szerb elnök erre nem volt hajlandó. De azért tárgyaljanak a megvalósításról.

Ez történt szombaton Ohridban. Ahol megint csak furcsa sikert ért el az Európai Unió. Josep Borrell ismét arról beszélt, hogy a felek elfogadták a 11 pontos irat gyakorlati megvalósításra vonatkozó kiegészítését, míg Aleksandar Vučić közölte, bizonyos pontokban egyetértettek Albin Kurtival, más pontokban viszont nem, a lényeg, hogy Pristinának meg kell alakítania a Koszovói Szerb Községek Közösségét. Albin Kurti pedig megint azt hányta a szerb államfő szemére, hogy semmit sem akart aláírni, a dokumentum elfogadása a kölcsönös elismerés lenne, a gyakorlati pontok viszont nem éppen a Koszovói Szerb Községek Közösségére vonatkoznak, hanem a szerb kisebbség jogaira, azok pedig így is széles körűek.

A megnyilatkozásokból tehát ismételten nem derült ki, hogy történt-e valódi előrelépés, vagy ismét ugyanarról tárgyaltak, ugyanarról (nem) egyeztek meg, és ugyanonnan folytatják, ahol eddig mindig abbahagyták. Vagyis követelmény lesz továbbra is a koszovói szerb kisebbség önkormányzatiságát szavatoló közösség felállítása, valamint az, hogy Szerbia ne akadályozza Koszovó felvételét a nemzetközi intézményekbe, de ezt a felek nem akarják majd megvalósítani, és továbbra is csak az időt húzzák.

Vagyis némi előrelépés mégiscsak történt, és mégsem lehet már a végtelenségig húzni a megállapodást. Azt mindhárom nyilatkozó kiemelte, hogy a francia—német javaslat Szerbia és Koszovó európai integrációs folyamatának a szerves részévé válik, vagyis a jövőben muszáj lesz megvalósítani a benne foglaltakat, ha Belgrád vagy Pristina szeretne előrébb lépni az Európai Unió felé vezető úton.

Emlékeztetőül: Szerbia és az Európai Unió között eddig 25 csatlakozási fejezet nyílt meg a 35 közül, Koszovóval pedig eddig csak a stabilizációs és társulási megállapodást írták alá, és uniós vízumkötelezettség is sújtja a koszovói állampolgárokat.

Ezek után viszont ha Belgrád további fejezeteket szeretne megnyitni, Koszovó pedig egyáltalán tagjelölt országgá kíván válni, akkor az említett 11 pontot is teljesítenie kell a többi feltétel mellett. A pontok egyebek mellett arra vonatkoznak, hogy a felek egyenlő jogokon alapuló jószomszédi kapcsolatot ápolnak egymással, elismerik egymás nemzeti szimbólumait és dokumentumait, az egymás közötti vitákat békés úton rendezik, Szerbia nem ellenzi majd Koszovó felvételét a nemzetközi szervezetekbe, nem akadályozzák egymás uniós előrehaladását, a felek elmélyítik az együttműködést, illetve a felek megtesznek mindent annak érdekében, hogy a koszovói szerb közösség megfelelő szintű önrendelkezési joggal bírjon.

A megállapodás tehát mindkét fél és a várakozások szerint az egész térség számára békét, stabilitást és felvirágzást hozna, hiszen megszűnne a folyamatos viszály. A kérdés már csak az, képesek lesznek-e a belgrádi és a pristinai vezetők felülemelkedni a népeik évszázados ellenségeskedésén és a jövő érdekében túllépni saját büszkeségükön.