home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Vajon imposztorszindrómában szenvedek?
Pap Ágota pszichológus
2022.05.25.
LXXVII. évf. 20. szám
Vajon imposztorszindrómában szenvedek?

Az önbizalom hiánya senkitől sem áll távol — akár bevalljuk, akár nem. Ennek egyik izgalmas formáját a szaknyelvben imposztorszindrómának nevezzük, és arra vonatkozik, amikor valaki a sikerei után is alkalmatlannak hiszi magát, a sikerét pedig csupán a szerencsének tudja be. Ha pedig nem a szerencse, akkor a sárm, a kapcsolatok, a koincidencia vagy éppen a csillagok állása miatt történhetett meg, és a képességeknek semmi köze hozzá.

Ehhez az érzéshez még akár a szélhámosság (a szélhámos, csaló szó angol megfelelője az imposztor, innen az elnevezés) tudata is kapcsolódik, melyben pedig megjelenhet a lebukástól való állandó félelem vagy szorongás. Emiatt azután az érintettek még inkább felkészülnek, utánanéznek a dolgoknak, hozzátanulnak mindenhez, ami ismét a szélhámos szerepet erősíti meg bennük — a gyorsan szerzett tudást mímelve. Furcsa ördögi kör ez, mely miatt egyes szakemberek szerint egyedül szinte lehetetlen felülírni ezeket a gondolatokat. Magával a jelenséggel Pauline Clance és Suzanne Imes megfigyelése (1978) óta foglalkoznak. A szindróma oka gyakran a tökéletesség utáni vágy, mely a túl magas elvárásokhoz kapcsolódik. Elterjedését figyelve a nőknél gyakoribb, és azoknál, akik egyébként is nap mint nap átlagon felüli teljesítményt tesznek le az asztalra — leginkább magasabb pozícióban vannak, illetve magasan képzettek. Ráadásul a sikeres nők megítélése korántsem pozitív. Amíg régebben a fiúgyermek életre hozása volt a dicsőség, manapság a környezet a női vezetőket ritkán tartja szerethetőnek, mintha a nők esetében a siker szakadékot húzna közéjük.


Fotó: health.clevelandclinic.org

A szakma leginkább azt gondolja, hogy a szindróma negatív gyermekkori tapasztalatokhoz vezethető vissza, mert például azt tanulták a szülői házban, hogy csak akkor szeretik őket, ha mindig hozzák az elvárt teljesítményt. A gyermekek sokszor azt is érezhetik, a szüleik nagyon különböznek tőlük. Sokszor komplex véleményük van a sikerről, és nehezen viselik a negatív kritikát, melytől tartanak is. Gyakran úgy érzik, nekik úgysem sikerülhet, ezért meg sem próbálják, ez pedig arról tanúskodik, hogyan tekintünk más emberekre: azt hisszük, a sikeres emberek hibátlanok és tökéletesek. Az imposztorszindrómások gyakori érzései közé tartoznak a következők: előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nem vagyok olyan jó abban, amit csinálok; a dicséretek miatt még jobban kell teljesítenem; nem szolgáltam rá a munkámmal a jutalomra; félek, hogy rájönnek, nem vagyok olyan okos, mint amilyennek hisznek; amit végigcsináltam, nem nagy dolog, stb.

Valerie Young felosztása alapján öt altípust különböztetünk meg: superwoman/superman (túlórázik, folyton hasznos dolgot csinálna, minden területen a maximumot várja el magától: munka, sport, társasági élet, és ezek miatt gyakran a depresszióig hajszolja magát), perfekcionista (más nem tudja olyan jól megcsinálni a munkát, nem szereti, ha nem nála van a kontroll, mindig úgy érzi, hogy lehetne jobb az, amit megtett, gyakran halogat vagy el sem kezd dolgokat), született zseni (az iskoláit minimális befektetés nélkül végezte el, ezért a kudarcokból nem tudott tanulni, a könnyen jött sikerekből kialakult az a meggyőződése, hogy mindennek elsőre sikerülnie kell), magányos harcos (mindent egyedül kell megvívnia, nem kér segítséget, mert azzal beismerné, hogy egyedül képtelen cselekedni), és végül a szakértő (az alapján értékeli magát, hogy mit és mennyit ért el).


Fotó: eslbrains.com

Az imposztorszindrómával küzdő nehezen képzeli el, hogy más emberek is ugyanúgy szoronganak, mint ő. Éppen ezért az egyik megoldás az lehet, ha elfogadjuk, hogy mások is hasonlóan gondolkodnak és élnek. Erre utaló, gyakran használt mondásunk az illemhelyre vonatkozóan: ahova még a király is gyalog jár. Egyformák vagyunk, mindenkinek vannak hibái és szorongató gondolatai, félelmei. A magabiztos embert az különbözteti meg a kevésbé magabiztostól, hogy a félelme ellenére is bele mer menni új, számára ismeretlen helyzetekbe, és nem tart attól, hogy hibázni fog. A megoldáshoz vezető út első lépése persze most is az, hogy felismerjük és tudatosítsuk a gondot. „Ha valamit nem tudok, akkor semmit nem tudok.” „Ha valami nem sikerül, akkor egy csődtömeg vagyok.” Az ilyen úgynevezett kognitív torzítások teszik számukra nehézzé a reális helyzetértékelést. A téves gondolatok felismerése és nyomon követése az első lépés a kontroll visszaszerzéséhez vezető úton. Néha már az is eredménynek számít, ha rájövünk, hogy az imposztorszindróma létezik, és nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt megtapasztaljuk.

A gyökérokok azonosítása kedvezően hathat, de ebben sokszor külső segítőkre is szükség lehet. Az imposztorszindrómát rendszerint egy új lehetőség megtapasztalása és ennek kapcsán a siker elérése idézheti elő. A szemléletváltásig kell eljutni: akik magabiztosabban veszik az akadályokat, egyszerűen csak elhiszik magukról, hogy képesek erre. Hogyan érhetjük ezt el? Fogadjuk el, hogy a sikereink, éppen úgy, mint a ruházatunk, hozzánk tartoznak. Ezt akár sikernapló formájában dokumentálhatjuk is. S a sikerekről időről időre készítsünk számadást. A barátokkal, közeli kollégákkal beszéljünk az érzéseinkről, ahelyett, hogy elrejtenénk őket. Kerüljük a másokhoz való hasonlítgatást, hiszen ezzel csak önmagunkat bántjuk, és végérvényesen be kell látnunk, hogy senki sem tökéletes.

„Az imposztorszindrómával küzdő nehezen képzeli el, hogy más emberek is ugyanúgy szoronganak, mint ő. Éppen ezért az egyik megoldás az lehet, ha elfogadjuk, hogy mások is hasonlóan gondolkodnak és élnek.”
„A szindróma oka gyakran a tökéletesség utáni vágy, mely a túl magas elvárásokhoz kapcsolódik. Elterjedését figyelve a nőknél gyakoribb, és azoknál, akik egyébként is nap mint nap átlagon felüli teljesítményt tesznek le az asztalra — leginkább magasabb pozícióban vannak, illetve magasan képzettek.”
„Az imposztorszindrómások gyakori érzései közé tartoznak a következők: előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nem vagyok olyan jó abban, amit csinálok; a dicséretek miatt még jobban kell teljesítenem; nem szolgáltam rá a munkámmal a jutalomra; félek, hogy rájönnek, nem vagyok olyan okos, mint amilyennek hisznek; amit végigcsináltam, nem nagy dolog, stb.”
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..