home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Vajdaságban jó összetartozni és összetartani”
Szerda Zsófia
2022.08.12.
„Vajdaságban jó összetartozni és összetartani”

Győri Viktor, a Vajdasági Ifjúsági Fórum friss, ropogós új elnöke, már túl is van első nagy feladatán, a Vajdasági Szabadegyetem megszervezésén. Mint új elnök természetesen tele van ötletekkel, tervekkel, és szinte pihenés nélkül szervezi a VIFÓ következő időszakának programjait. 

* Milyen volt most a fő szervező szerepében végigcsinálni a szabadegyetemet? Élvezted? 

— Persze, nagyon élveztem, s ott volt mellettem Szollár Ádám is, aki segített, s persze a többiek. Nagyon fárasztó volt, előtte két hónapot szinte végigdolgoztunk, de megérte, úgy érzem, az idei is sikeres volt. Mindemellett persze kompromisszumokat is kellett kötni, de ilyen az, ha egy civil szervezetet vezet az ember. 

* Változtattál a szabadegyetem struktúráján, tematikáján az előző évekhez képest? 

— Az előző években többnyire pszichológiai témák voltak előtérben, de a felmérések alapján azt láttuk, hogy szükség lenne másra is, gyakorlatiasabbá szerettük volna tenni. Jómagam 2017-ben még csak résztvevő voltam, akkor már a vállalkozás tematikája is felbukkant, és nagyon tetszett mindenkinek. Én ott tanultam meg pályázatot írni, úgyhogy az idén is hoztunk szakembereket, vállalkozókat és gyakorlati példákat is, melyek Vajdaságban jelen vannak. Hát ennyit változtattunk az idén. 


Fotók: Hamar Ricsi

* Érdekes, amit mondasz, hiszen néhány éve, amikor az akkori elnökkel beszélgettem, elmondta, hogy a visszajelzések alapján a fiatalokat az életmódváltásról szóló előadások érdekelnék inkább. 

— A fiatalok igénye évente változik. Ezt néha csapaton belül is látom, s ez egyáltalán nem rossz, normális, hogy változnak az igények. Érzékelem, de mi is fiatalok vagyunk. Ezt el kell fogadni, felmérni az igényeket, és alkalmazkodni hozzájuk.  

* Augusztus 12-e a nemzetközi ifjúsági nap. Te milyennek látod a korosztályodat, azaz a mai ifjúságot?

— Azt látom rajta, hogy olyan közösségekhez szeretne tartozni, amelyek erősítik benne azt, hogy itthon is lehet boldogulni, tevékenykedni. Óriási közösségépítő ereje van ezért például a VIFÓ-nak, de ott a Vamadisz is vagy a Hallgatói Önkormányzat. Ezek a fiatalok sokat kaptak, és szeretnének vissza is adni a közösségüknek ebből a sok mindenből. Abból, amit tudnak, amit tapasztaltak. Ezért jelentkeznek önkéntesnek is. Mi nem vagyunk sokan itt Vajdaságban, jó összetartozni és összetartani. S hiába gondolják sokan azt a fiatalokról, hogy állandóan a számítógép előtt lógnak, ha van hová menniük, közösség, ahol várják őket, mennek. Mert fontos a szociális élet. 

* Ki lehet öregedni a VIFÓ-ból?

— Haha. Persze, hiszen végül is mi az ifjúsággal foglalkozunk tizennyolc—harmincöt éves korig, de vannak olyan visszajáró vezetőink, akik a mai napig követik munkásságunkat. A VIFÓ-nak van egy ellenőrző bizottsága, s ott például olyanok ülnek, akik már nem aktív VIFÓ-sok, de az elnök munkáját követik, beszámolnak a Fórum munkásságáról. Például Börcsök Pál Gábor, akinek ha van ideje, mindig ránk ír, eljön egy kávéra, beszélgetünk. De mondhatnám Rózsa Ramónát, Csikós Tibort, Balog Ádámot és még sokakat. 


Fotók: Hamar Ricsi

* Mik a feladataid elnökként? Az olajozottan működő VIFÓ-gépezetet továbbvinni?

— Ez is, igen, hiszen huszonhat éve működünk és vagyunk jelen Vajdaságban, illetve a Kárpát-medencében. Mint új vezető nehéz megugrani azt a bizonyos lécet, új utat kitaposni, hiszen ez sok idő, kiforrott már a profilunk, de szeretném egy picit „cégteleníteni” a VIFÓ-t. Hogy a tagokon megint érződjön, hogy önkéntesek, ne munkahelynek éljék meg a rájuk bízott feladatokat, melyekből persze van bőven. Mondok egy példát. Aki dizájner, az úgy tud kilépni a komfortzónájából, ha valami egészen mással bízzuk meg. Hogy fejlődjön, kipróbáljon új dolgokat. A másik nagy tervem, hogy bizonyos konferenciákat, szemináriumokat elhozzunk Vajdaságba. A tavasszal ezért nyolc év után újra mi leszünk a házigazdái a Magyar Ifjúsági Konferencia közgyűlésének, az ősszel pedig a Youth of European Nationalities őszi szemináriumját látjuk vendégül. Magamon is észreveszem néha, hogy feladatorientált vagyok, s amint valamit elvégeztem, kipipálom a listán, és ennyi volt, megyek haza pihenni. Ezt szeretném kiiktatni, s minél inkább közösségivé tenni a VIFÓ-t.

* Ez az említett két rendezvény miért hasznos az itteni fiataloknak?

— Csak előnyük származhat belőle, hiszen ennek a jövő évi tavaszi konferenciának a vajdasági magyar oktatás lesz a témája. Eljön ide vagy száz elnök és képviselő a Kárpát-medencéből, akinek szava van a szervezetében, a településén és akár itthon is, szerintem tudunk tenni közösen, hogy nálunk is minél minőségibb legyen az oktatás. Emellett a MIK konferenciák, -közgyűlések végén megfogalmazunk egy zárónyilatkozatot. Most voltunk Székelyudvarhelyen, a kárpátaljai helyzet volt a téma, és a zárónyilatkozatban azt kértük a magyar kormánytól, hogy segítse a kárpátaljai magyar fiatalokat. Tehát van egy ernyőszervezet, mely kiáll bizonyos dolgok mellett. Nem hagy magadra. Ott áll melletted még vagy nyolcvan szervezet, s ezáltal nagyobb súlya is lesz. 

* Külföldön tanulni, vagy itthon? — ezt a kérdést sokan felteszik maguknak, aztán gyorsan a külföld mellett döntenek. Vannak, akik visszajönnek? 

— Az egyik barátom Németországban dolgozik, s amikor összeülünk beszélgetni, mindig elmondja, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, nincsenek barátai, ezért tervezi a visszaköltözést, itt szeretne élni, családot alapítani. Ezzel szerintem sokan így vannak azok közül is, akik tanulni mennek külföldre. Szeretném azt hinni, hogy körülbelül a fele vissza is jön. Persze sok mindentől függ, például aki egyetem után jó munkát kap, az általában ott is marad. Én akkor is azt mondom, hogy itthon is megvannak a lehetőségek, csak fel kell találni magad. Hát például ezért is jó egy ifjúsági szervezet tagjának lenni, hiszen olyan tapasztalatokat szerezhetsz, amelyek később megkönnyítik a boldogulásod az életben. 


Fotók: Hamar Ricsi

* Amikor te választottál egyetemet, mi alapján döntöttél?

— Én egy harmadik generációs pedagógus leszek. 2008-ban kaptam meg az első cserkészkendőmet, 2010-ben volt az első vezetőképző táborom, s 2013 óta tanítok csoportokat. Óvodapedagógia szakon vagyok, így egész kicsiket, de alsósokat, felsősöket, sőt felnőtteket is tanítottam. Rájöttem, hogy nagyon szeretek tanítani, de legjobban azt a korosztályt, amely még nem túl érett és nem is túl pici. Az alsósokat. Szeretem az embereket megtanítani bizonyos dolgokra. Nem akarok álszerény lenni, de szerintem a véremben van. Persze nekem is van még mit tanulnom. Az megint más tészta, hogy az itthoni pedagógusi fizetés mennyire versenyképes, de engem soha nem ez motivált, hanem a tanítás maga, és hogy ezt itthon tegyem.

* Viktor, ha valaki szeretne a VIFÓ tagja lenni, mit kell csinálnia? 

— Jelentkeznie. Két tagfelvételi időszakunk van, egy tavasszal s egy ősszel. Aki jelentkezik, eljön egy beszélgetésre, azután három hónapig klubestekre jár, ahol megtanulja a szervezet működését, a belső poénokat, szóval mindent, és végül kap egy házi feladatot, mégpedig azt, hogy találjon ki egy új rendezvényt. Itt általában egészen részletesen kidolgozott terveket kapunk, van, aki már dizájnt is készít, pályázatot is ír hozzá, a költségvetést is összeállítja, tehát a klubestek valóban hasznosnak bizonyulnak. Egyébként az egyik, immár nyolc éve futó rendezvényünk, a Kiállni Sosem Art ötlete is pontosan így született. Végül ha minden egybevág, az elnökség aláír egy papírt, és a jelölt hivatalosan is VIFÓ-sá válik. S innentől kezdve már járhat konferenciákra, képzésekre, sok helyre eljut, ha nem is teljesen ingyen, de lényegesen olcsóbban. És VIFÓ-sként, azt hiszem, megvan a lehetősége, hogy tegyen valamit a vajdasági magyar ifjúságért.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..