2014-ben bejártuk Európát vonattal, 2017-ben pedig egy teljesen átlagos vasárnap délelőtti, „buvljakos” bevásárlás alakult át kirándulós, tesós programmá, mely aztán nagyon sok folyamatot elindított. Ezt persze akkor még nem is sejtettük, csupán édesanyám hangjára emlékszem, ahogy telefonon érdeklődik tettetett nyugalommal, hogy mégis merre kószálunk már, a vasárnapi ebéd már az asztalon van, mi pedig egy kissé megilletődve közöljük, hogy éppen Orom mellett fényképezkedünk egy repceföld közepén, mintha ez teljesen normális volna.

Horgoson felnőve tudtuk, milyen egy elhagyatott kastély sorsa és varázsa, így mindig is érdeklődve olvastunk a többi vajdasági kastély hollétéről és állapotáról. Sokat beszéltünk arról, vajon milyen lehet a még délebbi falvakban magyarként élni, és arról is, hogy milyen a táj ott, ahol nemcsak szántóföld éri a szántóföldet, hanem víz és hegy is tarkítja a horizontot. Aztán valahogy eljött az a pont, hogy már nem csak beszélgetni akartunk róla. Látni és tapasztalni szerettünk volna, élményt szerezni, vagyis megismerni azt, ahol felnőttünk, szocializálódtunk, és ahol mindig is otthon érezzük magunkat, akárhova is sodorjon az élet. Ez pedig elhozta az első Vajdaság-járó, tesós kirándulást, majd a következőt és az azt követőt is…

Bács vára

Vajdaság nagy és végtelenül gyönyörű. Lehet azt állítani, hogy nem így van, de az csak állítás, én viszont tényekkel és tapasztalattal tudom ezt a kijelentésemet alátámasztani. Sokszor szürreális és fura is, de ez tesz bennünket kulturálisan is egyedülállóvá. Nincs másnak Rocky-szobra, bácsi vára, sem Titele, sőt, nincs másnak Pannóniája sem. Brazíliája éppenséggel van, de a miénk azért sokkal menőbb. Láttuk, miként élnek Bácskában, és miért teljesen más világ Bánát. Láttuk a sok idős embert az utcákon, és nem láttuk a sok fiatalt ugyanott. Láttuk a számos templomtornyot kimagasodni a végtelen síkság pusztaságából, valamint az ugyanígy kimagasodó szélturbinák kontrasztját. Láttunk dombot, homokpusztát, hegyet és löszhátságot. Utóbbin rendesen el is tévedtünk, de ettől csak mókásabb visszagondolni az élményekre. Láttunk felújított, pompájában tündöklő és még több romjában álló kastélyt. Láttunk sokat, de közel sem láttunk még mindent…

Titel

Eddig öt nagy túránk volt, mely során bejártuk Közép-Bánátot, Északnyugat- és Délnyugat-Bácskát, legutóbb pedig Dél-Bánátot. Minden utazás legalább egy egész napos program, mert nagy távokat igyekszünk teljesíteni minél több település és látnivaló érintésével, melyre nem szabad sajnálni az időt. Szerencsére van egy hamisíthatatlan és igencsak autentikusnak mondható, zöld Yugo autónk, melyet terepre terveztek, és nem foghat ki rajta sem homok, sem vihar. A nyári forróság és a benzin ára már igen, de hát senki sem tökéletes.

A Yugo, mely (szinte) mindent kibír

A legfontosabb azonban az útitárs, aki a testvérem, és akivel vállvetve kitartunk egymás mellett minden túrán. Ő az ész: tervezi az utat, kalkulál, vezet, és ő tudja, milyen helyszíneknél érdemes jobban elidőzni. A kicsi húgára marad a szív: a fotózás, a dokumentálás, és mivel nem én vezetek, több időm van észrevenni olyan csodálatos épületeket, látnivalókat, amelyeket semmilyen térkép vagy feljegyzés nem jelöl. Együtt igyekszünk megérteni Vajdaságot, és mindig rádöbbenünk, még mennyi mindent nem láttunk, pedig itt születtünk és nőttünk fel.

Fernbach-kastély, Babapuszta (Aleksa Šantić)

A kultúra, az épületek, a burek és az élethez való hozzáállás településenként változik, ettől kifogyhatatlan a térség rejtett kincstára. Azt pedig biztosan elmondhatom, hogy mi a továbbiakban is azon leszünk, hogy minden kincset felfedezzünk, és ha kell (márpedig kell), a hírét vigyük.

Botka-kastély (ma Kapetanovo) Óléc környékén

Dániel-kastély Kanakon — jelenleg Vuk Karadžić Általános Iskola