Létezik egy olyan törzs, amelynek tagjai mindennap egy fehér vagy fekete kavicsot dobnak be egy agyagedénybe, melyet születésükkor kapnak. Azon a napon, amikor boldogok voltak, fehér kavicsot dobnak be, ha nem voltak boldogok, fekete kavicsot. Haláluk után a többiek összetörik az agyagedényt, és láthatják, hogy az illetőnek mennyi boldog napja volt életében.

Vajon mi elgondolkodunk-e azon, hogy hány boldog napunk van pl. hetente, havonta vagy akár évente? Pedig újévkor, születésnapokon azzal köszöntjük családtagjainkat, rokonainkat, barátokat, ismerősöket, hogy boldog új évet, sok boldogságot kívánunk nekik. Vajon tudjuk-e pontosan, mit jelent az, hogy légy/legyünk boldog(ok)? 

Boldogság: élvezetet, szeretetet, örömet, hálát érezni

A boldogság elég nehezen meghatározható fogalom, és mindenkinek mást jelent. Lehet, hogy a boldogságon a szó mindennapi jelentését értjük, „érezd jól magad”: érezz szeretetet, örömet, hálát, hiszen mindannyian élvezzük ezeket az érzelmeket, valahányan szeretnénk őket mind többször átélni. Azt is tudjuk, hogy a boldogság nem egy hosszan tartó állapot, hanem egy totális pillanat, a teljességnek a pillanata, mely elérhető néha, rövid időre, amikor valami nagyon tökéletes és teljes; egy eksztatikus állapot, érzelem, más alkalommal szakmai siker vagy szexus, mely váratlanul bevilágítja az ember életét, nagyon rövid időre. A boldogság legtöbbször nem tervezhető, inkább ajándék, kegyelmi állapot. Az ember nem határozhatja el, hogy ő boldog lesz, mivel az nem függ az elhatározásától, hiába szeretnénk elérni/megtartani, előbb-utóbb kicsúszik a kezünkből. Minél inkább törekszünk az elérésére, annál biztosabban kitesszük magunkat a szorongásnak vagy a depressziónak, hiszen az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Paradox módon ha a szorongást, a depressziót megpróbáljuk boldogsággá változtatni vagy elkerülni, képesek lesznek mind jobban növelni a kellemetlen közérzetet.

Vannak, akiknek a boldogság szó azt jelenti, és azt vallják, hogy az él helyesen, aki termékeny, teljes, értelmes életet él, tevékenyen valósítja meg teendőit, melyek számítanak neki, melyeket fontosnak tart, melyeket szíve mélyén értékesnek gondol. Ennek szellemében cselekszik, tudatosan vállalja magatartását, úgy gondolja, ettől lesz gazdagabb, ez teszi teljessé, értékessé az életét, ez tölti fel energiával, ad neki tetterőt. Mindez kellemes érzéssel ajándékozza meg, annak ellenére, hogy környezetében találkozhat kellemetlen viszonyulással is, értetlenséggel, szomorúsággal, dühhel vagy félelemmel. Mégis a boldogság tapasztalása a normális állapot, és ezt kialakítani életünk célja, mindannyian vágyunk rá.

Mások a birtoklásban, a tárgyakban, anyagiakban, az élmények halmozásában igyekeznek megtalálni a boldogságot, úgy tartják, hogy pénzzel megvehető, noha gyakran éppen akkor találnak rá, amikor nem azt hajkurásszák. Ilyenkor rácsodálkoznak, hogy nem a pénz boldogít, hanem az őszinte emberi/társas kapcsolatok, onnan nyerhető energia, gyakran már egy-egy kedves gesztus is elég az örömszerzéshez.

A boldogsággal kapcsolatban érdekes következtetésre jut Fellini a 8½ című filmjében. Ebben a főhős, Guido elmegy egy paphoz, és így szól hozzá: „Atyám, én nem vagyok boldog.” Mire a pap a következőképp válaszol: „Miért akarsz boldog lenni, fiam? Nem ez a feladatod az életben. Egyikünk sem azért van a földön, hogy boldog legyen.” 

„Miért akarsz boldog lenni, fiam?” (81/2)

Mostanában viszont mintha mégis ez volna a legfontosabb az életünkben: boldognak lenni.

A boldogságkutatásban az utóbbi időben került előtérbe az a kérdés, hogy mi értelme az életünknek, választ keresünk arra, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, milyen céllal létezünk. Meg kell tanulnunk, illetve el kell fogadnunk, hogy van értelme az életünknek, és jelentőségteljesnek, értékesnek, célorientáltnak kell éreznünk magunkat. Meg kell értenünk a bennünket körülvevő világot, abban megkeresnünk a helyünket, és ennek keretei között megtervezni vágyainkat. Pl. családot szeretnénk alapítani, gyerekeket akarunk tanítani, a vallásnak szentelnénk az életünket, betegeket gyógyítanánk, védenénk a környezetünket, esetleg a lehető legmagasabbra tervezünk jutni a szakmai ranglétrán. Mindez segít megtalálni, meghatározni helyünket a világban. Az élet értelmének keresése nagy erőfeszítést igényel, folyamatosan kell energiát fektetni bele. Olyan folyamat, ahol próbálgatjuk magunkat, hol, hogyan, mivel és kivel lehetünk elégedettebbek/boldogabbak, válhatunk teljessé. Igyekszünk megtalálni a legmegfelelőbb partnert, hivatást, lakhelyet, vallást, értékrendet. Az általunk kiválasztott értékek tükrözik, hogy mi fontos és jelentőségteljes számunkra, milyen emberek szeretnénk lenni, mit akarunk képviselni életünk során. Ezek adnak irányt, és ösztönöznek változtatásra. Próbálkozásainknak kétségtelen része lehet a kudarc is, valamint az abból való felállás és az újrakezdés. Mindenesetre nem úgy, ahogy Hamvas Béla hőse járt az életében:

„— Hát mi bajod is van tulajdonképpen?

— Az én bajom, felelt Olbrin Joachim, hogy nem találom a helyemet a földön. Ezen kellene segíteni valahogy.

— Nem-e? — szólt a titkár. — Aztán hogyan történt a dolog?

Joachim elbeszélte, hogy mi történt vele, amióta megszületett, hogyan űzték el hazulról, miként próbálkozott meg a városban mindenféle munkával, mesterséggel, de sehogyan sem akart neki sikerülni. Most már harmincéves, mindent megpróbált, amit tudott, de a végére jutott. A titkár hallgatta, hallgatta, csóválta a fejét, végül azt kérdezte:

— És miért nem találtad meg a helyedet a földön?

— Hát, ha tudnám, nem jöttem volna ide, de éppen, hogy nem tudom.”

Lehet-e mérni, hogy ki mikor és mitől boldog? Pl. vallási értelemben az tekinthető boldognak, aki erkölcsi szempontból helyesen éli az életét. Természetesen a tudomány is igyekszik válaszolni arra, hogy mitől boldog az ember, és ezt kérdőívekkel méri fel. Leginkább S. Lyubomirsky foglalkozott ezzel a kérdéssel, tudományos karrierjét a boldogság megértésének szentelte, illetve azt kutatta, hogy az emberek hogyan tudják ezt az életükben megteremteni. A boldogság egyedi megközelítését tartja fontosnak, és ebben a legnagyobb szerep a személyes szokásoknak és döntéseknek jut. Mindenkit arra ösztökél, hogy vegye kezébe érzelmi jóllétének irányítását. Szerinte a boldogságunk kismértékben függ a körülményektől, annál inkább tőlünk — ám kitartóan kell dolgoznunk azon, hogy megteremtsük és tartóssá tegyük. A boldogságunk nem önzés, hanem olyan energia, amellyel nemcsak önmagunk, de a velünk élők élete is jobbá tehető. Amikor BÚÉK-ot mondunk, gondoljunk J. J. Rousseau tanácsára: „Saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, s hogy az emberek nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni.”

S. Lyubomirsky: a boldogságban mi a lényeges, az elért javak vagy a genetika?