Első cikkemet Széchenyi Zsigmond ihlette. Hogyan lesz egy ifjú legénykéből vadász? A kérdés megválaszolásához térjünk vissza a gyermekkorhoz, mert az igazi vadászok már fiatal korukban ízlelgetik a vadászat tudományát.

Olasz vadászok jöttek Palicsra, a Tuk mezőgazdasági birtokra, gerlét vadászni. Két hatalmas napraforgó-parcellára vezették ki őket a helyi vadászatrendezők. Mindig volt velük olyan képzett vezető, aki jól beszélt olaszul, és egy kicsit idősebb fiúkból álló csoport, akik segítettek a lelőtt vadat megkeresni és kizsigerelni, amiért szép napidíjat kaptak.

Mi, gyerekek meg bámészkodtunk, és nem győztünk gyönyörködni a szebbnél szebb fegyverekben, melyek általában egycsövű automata Beretták, Benellik vagy Winchesterek voltak 12-es kaliberben. (Azt tudni kell, hogy nálunk a legelterjedtebb kaliber a 12-es, mely egy megfelelően gyakorlott vadász kezében úgy működik, mint egy ágyú.) Az a sok tarka töltény elbűvölt bennünket, és csak ácsingóztunk ott, hátha megszán bennünket egy vadász, és ad néhány darabot. Megjött az olasz, felnyitotta az Alfa Romeo csomagtartóját, mely színültig volt töltényekkel, de nem dobozban, hanem csak úgy hanyagul beöntve. Az egyik vadász megszomjazott az augusztusi melegben, és megkért bennünket, hozzunk neki néhány üveg ásványvizet a boltból. Nekünk sem kellett több, felpattantunk a kerékpárokra, és uzsgyi a boltba, se perc alatt megjártuk. Hálából kaptunk egy kis pénzt, de a lényeg az volt, hogy mindenkinek adott néhány darab igazi töltényt is, melyet kincsként őriztünk a titkos helyünkön. A vadászat befejeztével pedig összeszedtük a frissen kilőtt töltények hüvelyét. Beleszagoltunk, megcsapott bennünket a puskapor illata, mintha valami parfümöt szagolgattunk volna. A mai napig kedvelem az illatát, szép emlékeket idéz fel bennem. Akkor ott elhatároztam, vadász leszek én is, ha törik, ha szakad.

A mai napig olasz töltényekkel vadászom, nekem az jött be, gyorsak, mint a gondolat, a minőségük pedig elképesztő. Tízéves koromban találkoztam először a Mirage típusú tölténnyel, és kérem, a mai napig működik a gyár Veronában. Több olimpiai csapat sportlövőjét támogatják, de nemcsak az olasz csapat válogatottját, hanem egyéni trapp- és skeetlövőt is, az agyaggalamb-lövészet ugyanis igencsak drága sport.

Eljött a nap, amikor a mama, a bátyam és én Szabadkára utaztunk légpuskát vásárolni. Azt az örömöt nem lehet szavakkal leírni! A Beograd sportüzletbe tartottunk, gyors léptekkel, nehogy lemaradjunk a puskavásárlásról. Két puska közül választhattunk, a cseh Slavia 620-as és a német automata Ansütz fegyver szerepelt a kínálatban. Persze a rosszabbikat vettük meg, amit a mai napig bánok. A cseh 16 000 dinárba került, míg a német 21 000 dinár volt, de a mama döntött. A német puskába egyszerre több golyót lehetett betölteni, de a mama azt mondta, ez az olcsóbb, ezt vesszük meg. Ettől a naptól kezdve az összes zsebpénzünk golyóra ment el. Egy délután sem esett nehezünkre akár 500 golyót is kilőni, de elmondhatom, hogy kitűnő lövészekké váltunk.

Számunkra a téli sport fogalmába kizárólag a puska, a természetjárás és a lövöldözés tartozott, soha nem tanultunk meg korcsolyázni vagy síelni. Az ilyen divatos sportokban nem vettünk részt, mert minden szabadidőnket a puska mellett töltöttük. Bánta is ezt sok madár, macska stb., de valamin kellett gyakorolni. Ma már ilyet nem csinálnék, nem vagyok büszke rá, de nem is titkolom, hogy így történt.

A testvérem 1978-ban sikeres vadászvizsgát tett, és sok utánajárással vadász lett, én pedig az ő segédje, hajcsárja, ami számomra a boldogság és a mennyország volt. Már egy éve kísértem őt a vadászatokon, amikor felmerült bennem, hogy én is szeretnék vadász lenni a szabadkai Fácán Vadászegyesületben. Ahhoz, hogy valaki vadász legyen, sok mindennek kell eleget tennie. Be kell töltenie a tizennyolcadik évét, ismeretség is kell — talán ez a legfontosabb —, továbbá bizonylat a bíróságról, hogy nem folyik ellene büntetőeljárás. 1979 májusában én is sikeres vadászvizsgát tettem, és kérelmeztem a társaságnál, hogy vegyen fel a tagjai közé, amiben sikerrel jártam. Következett a fegyvervásárlási kérelem benyújtása a rendőrségen. A legnehezebb az volt, hogy türelmesen kellett várni néhány hetet, hogy kiderüljön, megadják-e az engedélyt, vagy elutasítanak — az utóbbit meg sem kellett indokolniuk. Amikor hozta a postás a pozitív választ, nagyon megkönnyebbültem.

Ismét beutaztam Szabadkára fegyvert vásárolni. A Slovenija sportüzletben egy üvegvitrinben három gyönyörű puska volt kiállítva, egy hazai, egy orosz és egy magyar — 300, 600 és 800 000 dináros áron. A hazai márkája Crvena Zastava, az orosz Toz, a magyar pedig a budapesti lámpagyár terméke volt, angol licensz alapján, Monte Carlo névvel, és ez volt a legszebb. Ami a kalibert illeti, nem volt kétséges, hogy nekem 12-es puska kell. Egy idős bácsi azt ajánlotta, vegyek 16-ost, mert az egy igazi sportpuska. Viccesen azt feleltem neki, én nem sportolni akarok, hanem vadászni. Úgy gondoltam, mivel az olaszok is 12-essel vadásznak, nekem is az kell. Vittem magammal pénzt, de az járt az eszemben, hogy nem veszem meg a legdrágábbat, jó lesz nekem az orosz is. Nézegettem a puskákat, az eladó pedig odajött mellém, és finoman elhessegetett, hogy nem nekem való ez a vitrin. Mellesleg kis, nyápic legényke voltam, de gyorsan előkaptam az összes paksamétámat, mely a puska vásárlásához kellett, és az orra alá dugtam, meg is szeppent. A papírjaim olvasása után csak annyit mondott, ez igen, és ment is azonnal a vitrin kulcsáért. Kérésemre kivette az orosz fegyvert, hogy bemutassa nekem, mit is tud ez a puska. Én gyorsan körülnéztem, hogy meggyőződjek, néz-e engem a többi vásárló, mert roppant büszke voltam magamra. Az árus be akarta törni a puskát, de sehogyan sem ment neki, erre azt állította, majd bejáródik. De nem nálam! — feleltem nagy peckesen, és kértem a magyar puskát. Csalódottan visszarakta az oroszt, és következett a magyar. Amikor betörte, akkorát csattant, hogy azt hittem, kettétört, de az csak az ejektorok hangja volt (az üres hüvelykidobó). Azonnal beleszerettem, és többé nem volt kérdéses, melyik lesz az én fegyverem.

Így kezdődött annak idején a vadászkarrierem, negyvenhárom évvel ezelőtt.