Utánunk a díjözön
2021.11.02.
LXXVI. évf. 43. szám
Utánunk a díjözön

Az Újvidéki Színház társulata fáradhatatlanul áll rajthoz, fut neki és – nyer. Legújabb előadásainkat országszerte megmutatjuk a közönségnek, így az októberi hónapot is végigvándoroltuk.

A belgrádi közönségnek négy egymást követő napon megmutattuk négy produkciónkat és később egy koprodukciót, Szabadkára is eljutottunk és az Anna Kareninával is szerbiai turnéra indultunk, társulatunkat ezúttal is díjazta a közönség - és a szakmai zsűri is! Egy hét leforgása alatt társulatunk két fesztivált is megnyert: Mladenovácon miénk lett a legjobb előadásért járó díj, valamint a közönség elismerése, a vranjei Boro-napokon pedig elnyertük a legjobb előadás díját, emellett Béres Mártáé lett a legjobb női főszerep, Mészáros Árpádé pedig a legjobb férfi főszerep díja. Ezenkívül az OK Rádió, a Vranje News portál és Danas napilap újságíróiból álló zsűri szintén a társulatnak ítélte a legjobb előadás díját, illetve Béres Mártát jutalmazta a legjobb női főszereplő díjával.

Az Anna Karenina a bemutatója óta (2019 októbere) eddig összesen 18 díjat tudhat a magáénak!

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..