Tiltakozást tartottak a lítiumbányászat bejelentése és a Rio Tinto cég ellen Belgrádban. A rendezvényt hivatalosan a szerbiai környezetvédelmi egyesületek szervezték, a polgárokat az Új Szerbiai Demokrata Párt, a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma (POKS), az Ökológiai Felkelés, a Szerbia Népi Mozgalma buzdította a részvételre.
A lítiumbányászat elleni tüntetés miatt augusztus 10-én este leállt a forgalom Belgrád központjában.
A jelenlévők a beszédek után blokádokat állítottak. A tüntetők az újbelgrádi és a Prokop pályaudvarok felé indultak, majd a két vasútállomás vágányait a tömeg egy része eltorlaszolta.
Fotó: Tanjug
Az eseményeket Aleksandar Vučić szerb államfő augusztus 11-én véleményezte. Mint mondta, a lítiumbányászat elleni tüntetés demokratikus keretek között zajlott, de a demonstrációt követő események, a vasúti vágányok és a fővárosi Gazela híd eltorlaszolása, a kisebbség terrorja a többség felett. Ivica Dačić belügyminiszter az államvezetés sajtótájékoztatóján hozzátette, erőszak alkalmazása nélkül sikerült helyreállítani a vasúti közlekedést, de 14 személyt előállítottak.
Ivica Dačić szerb belügyminiszter megerősítette, a rendfenntartó szervek engedélyt adtak ki a békés gyülekezés és a séta megtartására, de ez nem jogosítja fel a szervezőket, hogy törvénysértésre, a köznyugalom megzavarására, a nemzetközi áruforgalom feltartására és erőszakos cselekedetekre buzdítsák a résztvevőket.
A szerb államfő egy esetleges népszavazás kiírásának lehetőségét is megemlítette, amelyben a lítiumbányászatról kérdeznék a polgárokat az érintett loznicai községben vagy akár egész Szerbiában. Bejelentette, több helyre is ellátogat majd, ahol beszélni szeretne a másként gondolkodókkal félelmeikről.
Augusztus 11-én, vasárnap este a szerb kormány épülete előtt gyülekeztek a környezetvédelmi szervezetek képviselői és a demonstráló lakosok, akik több forgalmas belgrádi útszakaszt ezúttal is lezártak.
A tüntetés után a szerb kormány épülete előtt megindult a forgalom
Forrás: Tanjug, Szerbiai RTV, Pannon RTV